Jazz/World

Elhunyt Michael Brecker

2007.01.15. 00:00
Ajánlom
A jazz egyik legnagyszerűbb előadója január 13-án hunyt el egy New York-i kórházban. Közel három évtizedes karrierje után a szaxofon mesterének zenei öröksége meghatározó jelentőségű.

A tizenegy Grammy-díjjal jutalmazott 57 éves művész leukémiában szenvedett, de tavaly még Herbie Hanckockkal közösen adott koncertet a Carnegie Hallban, utolsó lemezének felvételét pedig két hete fejezte be. A tenorszaxofon egyik legeredetibb előadójaként ismerték, zenei hatása világszerte érezhető.

Brecker 1949-ben született Philadelphiában. Zenei környezetben nőtt fel, többször hallotta élőben Miles Davist, Duke Ellingtont és Thelonius Monkot. Klarinétozni és szaxofonozni tanult, majd John Coltrane hatására váltott a tenorszaxofonra. 1970-től New Yorkban zenélt, először Horace Silver együttesében, később bátyjával közösen alapított formációt Brecker Brothers néven. A jazz-rock világában a legnagyobb előadókkal játszott együtt, de más stílusok jeles képviselőivel is rendszeresen lépett fel, zenésztársa volt többek közt Chick Corea, Eddie Gomez, George Benson, Paul Simon, Joni Mitchell, James Taylor, Frank Zappa, Jaco Pastorius, Charles Mingus, Chet Baker, Pat Metheney, Roy Hargrove és Jack DeJohnette.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Vizuál

Kiállítják Freud titkos gyűrűit

Az osztrák neurológus és pszichiáter a megajándékozotthoz kötődő mitológiai alakot vésetett az ékszerbe, amelyet csak a kiválasztottaknak ajándékozott.
Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Próbálok nem dobosként hozzáállni a zenéléshez”

Gyárfás Attila egy sokat gondolkodó ember benyomását kelti, de a zenében pont ennek ellenkezőjére, a lehető legnagyobb ösztönösségre és szabadságra törekszik. Zenekarával nemrég jelentette meg Cloud Factory című albumát, ennek apropóján kérdeztük zenei vízióiról.
Jazz/World blues

A blues nem más, mint életérzés

Ezt vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri.
Jazz/World lemez

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Jazz/World marokkó

Igazi riport egy marokkói popfesztiválról

Essauriában, a Gnawa és Világzene Fesztiválon járt szerzőnk, ahonnan egészen ambivalens érzésekkel távozott.
Jazz/World ajánló

Klezmer színesíti a Vajdahunyadvári Fesztivált

A 27. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál a hagyományos komolyzenei koncertek mellett idén is otthont ad a klezmer muzsikának. Július 16-án a Sabbathsong Klezmer Band koncertjét élvezhetjük, ezt követően pedig „Mozart est” várja a kikapcsolódni vágyókat.