Jazz/World

Elhunyt Natalie Cole

2016.01.01. 20:49
Ajánlom
65 éves korában, szívelégtelenségben meghalt Natalie Cole, Nat King Cole jazz-legenda lánya.

Legismertebb szerzeménye a This Will Be, az Unforgettable című számáért pedig, amiben halott apjával énekel virtuális duettet, Grammy-díjat kapott.

Az énekesnőnek az elmúlt években számos egészségügyi problémája volt, korábbi droghasználata miatt Hepatitis C fertőzést is kapott, amitől veseelégtelenségben szenvedett, és veseátültetésen esett át - 2009-ben ebbe majdnem bele is halt. Panaszai miatt az utóbbi időben már sok fellépését le kellett mondania, utoljára tavaly júniusban lépett fel.

Natalie Cole

1950. február 6-án született Los Angelesben Nat King Cole és Maria Hawkins gyermekeként. Felsőfokú tanulmányait a Massachusettsi Egyetemen végezte. 1955 óta énekelt. 1961-től vált hivatásos énekessé, eleinte édesapjával lépett fel. 1975-ben a Capitol Records szerződtette. Még ugyanebben az évben megjelent első albuma, az Inseperable. 1982-1984 között az Epic Records, 1991-től pedig 10 évre az Elektra Records szerződtette.

Natalie Cole 2010-es budapesti fellépéséről itt írtunk.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Zseni volt” – Végső nyugalomra helyezték Kocsár Miklóst

Családja, tisztelői, barátai és pályatársai végső búcsút vettek pénteken Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerzőtől a budapesti Farkasréti temetőben.
Vizuál

„A komolyzene nem társadalomformáló tényező” – Szilágyi Zsófia és Balogh Máté a Kult50-ben

A Kult50 legújabb videójában Szilágyi Zsófia, az Egy nap című film rendezője, és Balogh Máté kortárs zeneszerző, a film komponistája ült le egymással beszélgetni az Egy nap című filmről, a hétköznapokról és a művészet társadalomformáló erejéről.
Vizuál

Rekordot dönthet Banksy a képviselőket majomként ábrázoló festménnyel

A híres-hírhedt street artist Devolved Parliament című képét, amelyet a Sotheby’s aukciósházban árvereznek el, 2-2,5 millió dollárra becsülik.
Plusz

Ez a 9 éves autista kisfiú fél a hangos zajoktól, de gyönyörűen énekli a Hallelujah-t

A 9 éves Justin Kiely-May videóját azután kapta fel az internet, hogy tökéletesen tisztán elénekelte Leonard Cohen ‘Hallelujah’ című dalát.
Vizuál

Viselnéd ezeket az ékszereket?

Idén szeptemberben ötödik alkalommal rendezik meg a kortárs ékszereket bemutató programsorozat, az Ékszerek Éjszakája, ahol hazai és külföldi ékszertervezők alkotásaival is találkozhatnak az érdeklődők.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World portré

70 éves Bruce Springsteen, a "Főnök"

Bruce Springsteen Oscar- és Grammy-díjas amerikai énekes, gitáros, zeneszerző szeptember 23-án ünnepli hetvenedik születésnapját. Társrendezőként jegyzi legújabb albumának filmváltozatát, a Western Stars októbertől kerül forgalmazásba.
Jazz/World ajánló

Zeneszerzőknek szóló big band akadémiát indít a MAO

A Modern Art Orchestra elindítja MAO Master Class Programját, melynek során olyan szerzők big bandre írt műveit mutatják be, akiktől még nem játszottak darabot. Az akadémia munkafolyamataiba pedig mi is bepillantást nyerhetünk.
Jazz/World interjú

"Nem élhetünk a természettől elszigetelten" - Interjú a máltai Tribali zenekarral

Hatalmas népszerűségnek örvend itthon a pszichedelikus cross-over örömzenét játszó Tribali zenekar, akik legközelebb szeptember 28-án lépnek fel a Dürer Kertben. A zenekar alapítótagja, a didgeridoo-n és dorombon is játszó énekes, Nik x Conti válaszolt kérdéseinkre.
Jazz/World ajánló

Jazztől és bortól fog pezsegni Szentendre

A varázslatos történelmi belváros sétálóutcáján és a Fő téren rendezik meg szeptember 27. és 29-e között a hetedik Jazz- és Bornapokat, ahol az ország minden borrégiójából érkező neves hazai pincészetek és jazz koncertek várják az érdeklődőket
Jazz/World womex

A Romano Drom az egyedüli magyar fellépő az idei Womexen

Az idén húszéves jubileumát ünneplő Romano Drom zenekar koncertet ad a világ legrangosabb világzenei eseményén, a Womexen, amelyet idén ősszel a finnországi Tamperében rendeznek.