Jazz/World

Elhunyt Sir Roland Hanna jazz-zongorista

2002.11.19. 00:00
Megosztom
Roland Hanna, rendkívüli tudású zongorista, aki számtalan stílusban játszott kitűnően, november 13-án elhunyt a New Jersey állambeli Hackensackben, szívbetegségben. 70 évet élt.

Roland Pembroke Hannaként Detroitban született 1932. február 10-én. Hanna 11 éves korától klasszikus zongorát tanult. Barátja, a szintén zongorista Tommy Flanagan középiskolás korában vezette őt be a jazz világába. Hamarosan a város egyik első számú zongoristája lett Flanagan, Hank Jones és Barry Harris mellett, s egyedülálló stílus megalkotására törekedett, melyben a detroiti játékmódot a bebop technikai és harmóniabeli újdonságaival, a korai blueszal, valamint a stride és a ragtime játékstílussal ötvözte.

Hanna 1955-ben New Yorkba költözött, hogy a Juilliard Schoolon tanulhasson. Öt évvel később végzett, s közben is rendszeresen vállalt kísérői feladatokat többek közt Benny Goodmannel, Charles Mingusszal és Coleman Hawkinsszal.

A ‘60-as években Hanna saját trióival játszott a Five Spotban, New Yorkban. Állandó munkákat vállalt a Thad Jones-Mel Lewis Jazz Orchestrában 1966-tól a ‘70-es évekig, és 1974-ben megalapította a New York Jazz Quartettet, melyben a szaxofonos és fuvolista, Frank Wess kapott helyet.

Hanna aktívan oktatott is jazzt az Eastman School of Musicban, a Manhattan School of Musicban, a New Schoolban és a Queens Collegeban.

1970-től kezdve viselhette a Sir előnevet, amikor libériai kormány lovaggá ütötte az országban szervezett jótékonysági koncertjeiért. A halálát megelőző három hétig koncertezett, és fesztiválokon lépett fel, Japánban kapott vírusfertőzést, mely a szívét támadta meg.

Hannát gyászolja 48 éves felesége, leánykori nevén Ramona Woodard, két fia, két lánya, hat unokája, két lánytestvére és három fivére.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Könyv

Szabó Magda-díj: Rakovszky Zsuzsa és Ráckevei Anna az idei kitüntetettek

Az elismerést október 5-én, az írónő születésnapján vehetik át, a díj történetében először Debrecenben. A kitüntetést olyan művészek vehetik át, akik munkásságukkal hozzájárulnak Szabó Magda életművének életben tartásához.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Az Országgyűlés alakuló ülésekor megismert sükösdi tamburazenekar is fellép a Pozsonyi Pikniken

„Még soha nem jártam a Pozsonyi Pikniken, és rögtön viszem magammal a sükösdi SUGO Tamburazenekart is” – nyilatkozta Nébl Zsolt, az együttes vezetője a Hír13-nak. A nehéz sorsú gyerekekből álló zenekar szeptember 5-én 17.55-kor zenél a Jászai Mari téri nagyszínpadon.
Jazz/World ajánló

Gospel, jazz, R&B Londonból és a Budapest Bár – két koncerttel búcsúzik a nyár a Margitszigeten

Szeptember 2-án a Budapest Bár érkezik legnépszerűbb előadóival és utánozhatatlan zenei világával, szeptember 4-én pedig a világszerte ünnepelt London Community Gospel Choir koncertje tölti meg energiával az estét.
Jazz/World ajánló

Saját hangon – indul a Vigadó Jazz Club négy koncertből álló őszi évada

A Vigadó Jazz Club négy őszi koncertje egészen különböző irányokba indul. Ami mégis összeköti őket, az a személyes zenei hang – az, ahogyan minden formáció a saját képére alakítja a jazzt.
Jazz/World ajánló

Először koncertezik Magyarországon Momoko Gill, a brit kortárs jazz szcéna sokoldalú előadója

A multiinstrumentalista zenész, dalszerző és producer első magyarországi koncertjére november 8-án érkezik a Turbinába, ahol Momoko című szólóalbumának anyagát mutatja majd be.
Jazz/World ajánló

Idén is jazzel indítja az évadot a Müpa

Szinte már hagyomány, hogy nyár végén többnapos jazzünneppel búcsúztatja a fesztiválszezont, és egyben nyitja meg saját új évadát a Müpa. Augusztus 28. és 30. között három kivételes előadót köszönthetünk a JazzTime-on.