Jazz/World

Elhunyt Yma Súmac

2008.11.05. 00:00
Ajánlom
Szombaton, november 1-jén hunyt el rákbetegségben a világhírű perui énekesnő 86 éves korában. A temetésére szűk családi körben kerül sor.

A perui énekesnő származását ma is homály fedi: egyesek az utolsó inka, Atahualpa leszármazottjaként emlegették, mások szerint a perui Cajamarca tartományban született, de olyanok is voltak, akik azt állították, hogy Brooklynban spanyol apa és indián anya gyermekeként látta meg a napvilágot Zoila Augusta Emperatriz Chavarri del Castillóként. Nem csoda, hogy több életrazji regényt is írt, amely kötetekben több születési dátum is szerepelt 1921 és 1929 között, a legvalószínűbb azonban, hogy 1922. szeptember 10-án született.

1950-ben szerződtette a Capitol lemezcég, akik az Yma Súmac nevet választották művésznévnek. Az egzotikus szépségű énekesnőt – aki egyesek szerint öt oktávot, mások szerint csak négyet tudott áténekelni – filmekben is előszeretettel foglalkoztatták. 1943-ban már 20 lemez állt mögötte, 1946-tól pedig kilencet készített az Egyesült Államokban. A ’60-as években bejárta a világot: koncertezett a Szovjetunióban, Ázsiában, Latin-Amerikában és Európa számos országában is.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Átadták az idei Golden Globe-díjakat

Magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták az idei Arany Glóbuszokat. A virtuális gálán magyar filmért is izgulhattunk, hiszen Vanessa Kirbyt jelölték a legjobb színésznő díjára a Mundruczó Kornél filmjében nyújtott alakításáért.
Klasszikus

A Concerto Budapest idén online rendezi meg nagyszabású Mozart-napját

Idén sem maradunk igazi Mozart ünnep nélkül, hiszen március 7-én a Concerto Budapest Keller András művészeti vezetésével, világhírű magyar és külföldi szólistákkal ismét megrendezi, immáron negyedik alkalommal az egyedülálló Mozart-napot.
Színház

Schiller klasszikusával érkezik a Radnóti Színház új stream-előadása

Új online bemutatóra készül a Radnóti Színház, Friedrich Schiller örök érvényű Don Carlosát Sándor Júlia és Nagy Péter István átiratában ismerheti meg a közönség.
Jazz/World

Rózsák között ébredt egy szakállas bácsi

És nem is csak rózsákból állt az ágya, hanem mindenféle virágból. Lenyűgöző klip készült Pátkai Rozina új dalához.
Jazz/World

Dresch Mihály az idei Fonó-díjak nagy nyertese

Vasárnap este az online térben nézhette meg a közönség az első Fonó-díj átadóját. Tizenegy kategóriában osztották ki a díjakat a legjobbnak ítélt művészeknek, lemezeknek és programsorozatoknak, valamint átadtak egy életműdíjat is, amelyet a közönség szavazatai alapján Dresch Mihálynak ítélt oda a zsűri.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World klippremier

Rózsák között ébredt egy szakállas bácsi

És nem is csak rózsákból állt az ágya, hanem mindenféle virágból. Lenyűgöző klip készült Pátkai Rozina új dalához.
Jazz/World hír

Dresch Mihály az idei Fonó-díjak nagy nyertese

Vasárnap este az online térben nézhette meg a közönség az első Fonó-díj átadóját. Tizenegy kategóriában osztották ki a díjakat a legjobbnak ítélt művészeknek, lemezeknek és programsorozatoknak, valamint átadtak egy életműdíjat is, amelyet a közönség szavazatai alapján Dresch Mihálynak ítélt oda a zsűri.
Jazz/World ajánló

Első ízben adják át a Fonó-díjakat

A jazz és a népzene művészeit, produkcióit díjazza a Fonó. Vasárnap online formában tekinthetik meg a nézők a díjátadót.
Jazz/World interjú

„A zene célja, hogy értéket teremtsen” – interjú Ülkei Dáviddal

Ülkei Dávid a Modern Art Orchestra szaxofonistája, akit a big band mellett több, a hazai zene legérdekesebb és kivétel nélkül kimagasló színvonalú formációjából is ismerhetünk már. Dávid mesél nekünk hangszerének kiválasztásáról, művészi prioritásairól és a MAO-val való kapcsolatáról. (X)
Jazz/World hír

Az üveghegyen túl – Új nagylemezt készített a Free Style Chamber Orchestra

Az album azokat a népzenei- és jazz elemeket ötvöző dalokat tartalmazza, melyeket a zenekar a járványügyi korlátozások miatt őszre halasztott, ingyenes ifjúsági koncertsorozatán fogja játszani. A lemezbemutató koncert a tervek szerint április 12-én lesz a Budapest Jazz Clubban.