Jazz/World

Elhunyt Yusef Lateef, a jazz úttörője

2013.12.25. 13:40
Ajánlom
Kilencvenhárom éves korában elhunyt Yusef Lateef amerikai tenorszaxofonos. Az idős zenészt Massachusetts állambeli otthonában, családja körében érte a halál december 23-án, hétfőn - közölte menedzsmentje helyi idő szerint kedden.

Yusef Lateef több fúvós hangszeren is játszott, valamint olyan eszközökön is, amelyeket ő talált fel. Előszeretettel kísérletezett, a jazzt sokszor fűszerezte arab zenével.

A szaxofonos eredeti neve William Huddleston volt. Pályafutása elején Bill Evans néven lépett színpadra, a Yusef Lateef nevet azt követően vette fel, hogy 30 éves korában áttért az iszlám hitre. Büszke volt arra, hogy muzulmánként elzarándokolt Mekkába. Közel-keleti útjain szerzett benyomásai zenéjére is hatással voltak, így volt ez a Yusef Lateef's Little Symphony című, 1988-ban Grammy-díjjal jutalmazott lemeze esetében is.

Pályája során az amerikai zenész a jazz műfajának olyan képviselőivel dolgozott együtt, mint Cannonball Adderley kitűnő alt- és szopránszaxofonos és George Duke énekes, zongorista.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Kihirdették a színikritikusok a legjobb színészi alakítás díjazottját

A Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazatai alapján Béres Márta kapja a legjobb színészi alakítás díját, az Anna Karenina című előadás címszerepéért.
Vizuál

5+1 filmújdonság könnyű nyári estékre

Régen volt ilyen bőséges kínálat nyáron a mozikban, sőt őszre is számos filmbemutatót ígérnek a forgalmazók. Könnyű, nyári estékhez gyűjtöttünk össze néhány új filmet, amelyeket a kertmozik műsorán is érdemes keresgetni.
Zenés színház

Szirtes Tamás újra pályázik a Madách Színház igazgatói posztjára

Továbbra is a Madách Színház élén maradna a teátrum jelenlegi igazgatója, Szirtes Tamás, ezért beadta a pályázatát a posztra - adta hírül az Index.
Klasszikus

Összművészeti esttel emlékeznek a legendás bűvészre

Rodolfo születésének 110. évfordulója alkalmából, augusztus 8-án Zene+Bűvölet címmel rendeznek összművészeti estet a Várkert Bazárban, ahol fellép a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Junior Prima Díjas zongoraművész, Vida Monika Ruth.
Könyv

A könyvek lapjain elevenedik meg Dante alakja

Az itáliai mester halálának évfordulója alkalmából Dante 700 címmel nyílik régi, muzeális könyveket is bemutató kiállítás július 30-án a szegedi Somogyi könyvtárban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Világhírű mesterpáros a Várkert Bazár színpadán

Augusztus 1-én a Zenélő Budapest nyári évadának második nagykoncertjén Tony Lakatos és Szakcsi Lakatos Béla kápráztatja el a jazz zene rajongóit.
Jazz/World lemez

Jazz, punk attitűddel: itt a Barabás Lőrinc Quartet új lemeze!

A világ nyitott tér a játékra a Barabás Lőrinc Quartet új lemezén, amelyet nem utolsósorban Miles Davis fúziós hangja ihletett. Hallgassa meg az Open című album dalait!
Jazz/World interjú

Kizökkenés a mából – Megjelent Orbán Bori első albuma

A Kaláka Kiadó gondozásában látott napvilágot Orbán Bori első lemeze Ma chanson címmel. Az album készüléséről, terveiről és vágyairól faggattuk a fiatal énekesnőt.
Jazz/World ajánló

Sztárprodukciók a Vajdahunyadvárban

A Budapest Bár és a 100 Tagú Cigányzenekar koncertjeivel zárul a 29. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál, amely idén összesen 8 koncerttel örvendeztette meg a közönséget.
Jazz/World ajánló

Nyári jazz meglepetés a Müpa videócsatornáján

Újranézhetők az idei Jazz Showcase felfedezettjeinek koncertjei, péntektől kezdve három héten át minden pénteken két koncertfelvételt tesz elérhetővé a Müpa videómegosztó felületén.