Jazz/World

Elkészült a Kossuth téri ünnepség és a tűzijáték zenéje

2018.08.15. 09:25
Ajánlom
Az István király dicsérete című mű zeneszerzője Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapító tagja, szólistaként Miklósa Erika operaénekesnő hallható.

A zenemű felvételén pénteken Budapesten Szarka Tamás elmondta: a 30 perces zenedarab Magyarországról és Szent Istvánról szól, valamint mai viszonyunkról hozzá és Magyarországhoz. Az alkotást Szent István király fiához, Imre herceghez írt intelmei ihlették. A műben két intelme jelenik meg, az egyik tétel az irgalmasságról szól, az intelmet versbe öntötte. A másik intelem arról szól, hogy az alázat felemel, a gőg letaszít.

A mű felvétele Balogh Sándor karmester vezényletével a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Szarka Tamás zenekara és a Honvéd Férfikar közreműködésével készült a Magyar Rádió 6-os stúdiójában. A zeneművet az augusztus 20-ai ünnepségen adják elő délelőtt a Kossuth téren, este pedig a tűzijáték alatt hallható.

A Kossuth téren több mint százan lépnek fel, grandiózus vállalkozásról van szó

– mondta Szarka Tamás, aki Horváth János zongorista mellett szintén szólistaként lép fel a zenedarabban. Kitért arra, hogy egy verset is írt a Szent Koronáról, a tűzijáték végén meglepetésre is számíthat a közönség.

D_MTZ20180810003-110115.jpg

Szarka Tamás és Miklósa Erika (Fotó/Forrás: Máthé Zoltán / MTI)

A művész elmondta, hogy óriási megtiszteltetés volt számára a felkérés, hogy írjon Magyarország születésnapjára Szent Istvánról egy dalt, nagy izgalommal várják a fellépést. Mint mondta, az alkotás fő üzenete, alcíme, amely szöveg szerint el is hangzik a darabban: „Csodaország Magyarország”. A mű létrehozásának folyamatáról elmondta: hosszú, mintegy két hónapos munka áll mögötte, a hangszereléstől kezdve a zene felvételéig. Kiemelte, hogy a zenének a tűzijátékot kell kiszolgálnia.

Miklósa Erika, aki nem először dolgozik a zeneszerzővel, szintén arról beszélt, hogy nagy öröm számára a felkérés és komoly feladatot jelent a mű előadása. „Egy magyar művésznek óriási megtiszteltetés, ha egy nemzeti ünnepen felléphet, énekelhet, pláne akkor, ha ezt Szarka Tamás zenéjére teszi, amely nem szűkölködik a magyar népzenei hagyományokban sem” – mondta. Hozzátette, hogy a zenemű alapja egy magyar népdal, és az teljesedik ki modern operává. „Boldog vagyok, hogy ezen az ünnepen itthon vagyok, énekelhetek és megtisztelhetem az országomat azzal, hogy fellépek ezen az ünnepségen” – fogalmazott a művész.

Fejléckép: Szfinx a gízai nagy piramisnál (fotó: Marka/UIG via Getty Images Hungary)

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Kapcsolódó

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Könyv

Megvannak a 2023-as Déry-díj nyertesei

Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János, Nagy Gabriella és Ilma Rakusa vehetik át a magyar irodalom egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését.
Klasszikus

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Ecuadori, perui és bolíviai örökzöldekkel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a Los Gringos

A dél-amerikai zenét játszó hazai együttes új dalokkal is kedveskedik a december 2-i jubileumi koncerten, amelyet követően sztorizós közönségtalálkozót is tartanak a Fonóban.
Jazz/World magazin

Kenny Garrett, a jazz-szaxofonosok élő ikonja tudja, mit kell hallgatni

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatában a hazai, valamint a nemzetközi jazz és világzenei színtér egy-egy kiemelkedő alakja osztja meg olvasóinkkal, milyen zenéket hallgat szívesen. A sorozat legújabb részében a világhírű altszaxofonos, Kenny Garrett kedvenceibe hallgathatunk bele.
Jazz/World ajánló

Határátlépés Ligetivel – Lukács Miklós és muzsikustársai a BMC-ben

Nem számít, hogy a klasszikus, a kortárs zene vagy a jazz területén működnek, hiszen mindannyian kiváló zenészek. Lukács Miklós Cimbiózis Triója a Ligeti Ensemble-lal lép fel.
Jazz/World ajánló

Muzsikás 50 – Jubileumi évadzáró koncert a Magyar Nemzeti Múzeumban

Az 50 éve alakult Muzsikás jubileumi koncertsorozatát a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében zárja a zenekar, egy mély és feledhetetlen koncerttel december 8-án.
Jazz/World interjú

Az alkotás öröme – interjú Czakó-Kuraly Sebestyénnel

Nagyinterjú a budapesti Platon Karataev zenekar egyik énekes-gitárosával, Czakó-Kuraly Sebestyénnel, akinek hamarosan új szólólemeze jelenik meg.