Armstrong jobban szerette volna, ha Joe 'King' Oliver, Bunk Johnson és Buddy Bolden kornettisták-trombitások öröksége marad az elsődleges kiindulási alap minden, a negyvenes években színre lépő jazzmuzsikus számára, s bár elismerte, hogy ő is rendre igyekezett megújítani stílusát, a nagy New Orleans-i öreg rókák öröksége volt a jelzőfény számára, bármerre is indult. Hogy miért marad munka nélkül a jazzszakma, ha a bebopnak teret enged? Armstrong szerint nem más történik, mint az, hogy a jazzrajongó hallgatóság tagjai, akik fogékonyak az újdonságra, belekóstolnak az új zenébe, de hamar rájönnek, hogy abban nincsen megjegyezhető, dúdolható dallam, nincs olyan ritmus, amelyre táncolni lehet, ezért kisvártatva elfordulnak tőle. Így végül a bebopjátékosok nem kellenek a fizetőképes közönségnek, de addigra már a szving és a többi régi jazz előadói is túl sok megszólalási lehetőségtől elesnek.

Nagy szerencse, hogy Armstrong nem bizonyult tehetséges jósnak, hiszen a bebop stíluselemei máig a legfontosabb fundamentumát adják többféle jazzmuzsikának, de közben a ragtime-nak, a dixielandnek és a szvingnek is kitartó, és egyre fiatalodó a rajongótábora. A világ minden táján, Ljubljanától Sacramentóig, Barcelonától Sydneyig, Melbourne-től Bordeaux-ig rendeznek szvingfesztiválokat, s a legnagyobb nemzetközi rendezvényeken, így például Montreux-ben is rendre felléptetnek dixieland- és szvingelőadókat.

Persze a szving sem mint derült égből villámcsapás érkezett az amerikai zenei műfajok közé, ennek a kifejezési módnak is meg kellett harcolnia a létéért, ki kellett kristályosítania zenei eszközkészletét. Artie Shaw, a 2004-ben, 94 évesen elhunyt klarinétos, aki - soha nem lévén elégedett az általa elért eredményekkel - öt, múlhatatlan érdemekkel bíró bigbandet is alakított a szvingkorszakban, úgy emlékszik, hogy a könnyedség, ami többek közt Jean Goldkette zenekarának játékából áradt, a rögtönzések szabadsága határozta meg igazán a szvinget.

Lionel Hampton vibrafonos, aki Benny Goodman mellett vált széles körben ismertté, azt emeli ki, hogy a spontaneitás és a szervezettség megfelelő összhangja, e kétféle megközelítés közti egyensúly volt a szving titka. „Korábban a játékosok sokat improvizáltak szabadon, szimultán módon, mintha jam sessionön vettek volna részt. Az avatott hangszerelők megjelenésével a zene átláthatóbbá, és az emberek számára élvezhetőbbé vált."

S mi más lett volna a cél ekkoriban, mint az embereknek örömet szerezni - ahogy ezt Harry 'Sweets' Edison, a Count Basie zenekar meghatározó trombitása is aláhúzza. A jazz-zenészek ekkor elsősorban még nem saját örömükre játszottak, hanem azért, hogy a hallgatóság táncra perdüljön. „Abban az időben évente akár 250 fellépést adtunk, s ezek mind táncos esték voltak. Aki pedig ekkortájt nem szvingelt, annak hamar távoznia kellett a New York-i színtérről." Ezt a luxust senki nem engedhette meg magának, s ahogy Edison látta, a harmincas években egyetlen rossz zenekar nem volt a színen.

Mercer Ellington, a Herceg (Duke) mérsékeltebb sikereket magáénak mondható fia úgy véli, a szving széleskörű elterjedését a rádió segítette leginkább. Apja zenekara is a rádiónak köszönhetően lett országszerte ünnepelt sztár, hiszen a Cotton Clubból sugárzott közvetítéseket egész Amerika hallhatta. Milt Hinton, a kor egyik legfoglalkoztatottabb bőgőse - aki Artie Shaw-val egy évben született, s kilencvenévesen hunyt el - szerint Cab Calloway, tizenöt éven át „kenyéradó gazdája" sem örvendhetett volna olyan mérvű népszerűségnek, amilyennek örvendett, ha a Cotton Club-beli fellépésein nem lett volna jelen a rádió. „A rádióhallgatók megpróbálták elképzelni, milyen látványt nyújthatunk a színpadon, s amikor országos turnéra indultunk, alig várták, hogy végre megpillantsanak minket." A katalizációs folyamat pedig a klubok terjedését is előidézte, sőt a jazzmuzsika szinte bárhol felcsendülhetett, Shaw elmondása szerint még vidámparkokban is fölléptek, s egy-egy estén öt órákat is végigzenéltek a rajongók szórakoztatására.

Bár a szakírók leggyakrabban a bebopkorszak kezdetét említik a hangszertechnikai fejlődésben bekövetkezett forradalmi előrelépés momentumaként, a szvingéra is jelentős változásokat hozott e tekintetben. Benny Goodman virtuozitása sokakat lenyűgözött, a legtöbben nem is gondolták, hogy olyasmit lehet csinálni egy klarinéttal, amire ő képes volt. Az egyes előadók tónusa, hangszerkezelése a védjegyükké vált, a kiemelkedő instrumentalistákat már pár hang alapján föl lehetett ismerni. Mindenki arra törekedett, hogy egyéniséggé váljon - s nem feltétlenül azért, hogy felvételei bekerülhessenek egy vakteszt kérdései közé... Igaz volt ez a zenekarvezetőkre éppúgy, mint más hangszeresekre.

Az már történelmi egybeesés, hogy a bőrszín szerinti szegregáció kérdése is említésre méltó a szvingkorszakkal kapcsolatban. Megint csak Benny Goodmannel kell példálózni: az ő zenekarában játszott először fehér és fekete zenész együtt. A jazzben tapasztalható közeledés pedig a társadalom más színterein, például a sportban is lehetővé tette az elkülönítések lassú felszámolását. Mercer Ellington megjegyzi: „a zenészek azok, akik mindig jól kijöttek egymással származásuktól függetlenül, és ez más országokra is igaz, akkor is, ha a muzsikusok nem beszélik egymás nyelvét." Hozzáteszi, hogy a legtöbbet Louis Armstrongnak köszönheti a jazzvilág, aki kulturális nagykövetként járta a világot. (Nemrégiben Wynton Marsalis vehette át Budapesten az Egyesült Államok Nagykövetségének Kulturális Diplomáciáért járó díját, aki, mint köztudott, az armstrongi hagyományok harcos védelmezője.)

Hogy mi vezetett a szving hanyatlásához, más lapra tartozik. Ami fontos, hogy amint a ragtime és a dixieland, úgy e stílus kiváló művelői és rajongói is világszerte megtalálhatók - így ők már ötödik éve gyűlnek össze a háromnapos New Orleans Swing Fesztivál rendezvénysorozata alkalmából a Művészetek Palotájában is.

NEW ORLEANS SWING 2009
Fesztivál Színház

2009. augusztus 28. 19:30

Molnár Dixieland Band „45-50-65" - jubileumi koncert

Km.: Dr. Molnár Gyula, Molnár Gábor (klarinét, szaxofon), Garay Márta (zongora), Sallai László (trombita, harsona), Mucsi Árpád (harsona), Kréter Károly (bendzsó), Kiszin Miklós (bőgő), Kalocsai Géza (dob), Széll Judit, Bácskai Kata, Gyimóthy Viola (hegedű), Bacsa Zoltán, Mátrai Zoltán, Hegyi Viktor (fúvósok)

Vendég: Balogh Kálmán (cimbalom), Fool Moon (tagjai: Németh Miklós, Wodala Barnabás, Molnár Gábor, Rácz Gergő, Mészáros Tamás)

2009. augusztus 29. 19:30

Benkó Dixieland Band

Km.: Benkó Sándor (klarinét), Szalóky Béla (trombita), Nagy Iván (pozan, ének), Nagy Jenő (bendzsó), Halmos Vilmos (zongora, ének), Kelemen Zsolt (bőgő), Kovacsevics Gábor (dob), Berki Tamás (ének)
Vendég: Tommy Vig (vibrafon)

2009. augusztus 30. 19:30

Hungarian Swing Company

Km.: Dennert Árpád (szaxofon, klarinét), Korb Attila (harsona, ének), Juhász Attila (zongora), Oláh Zoltán (bőgő), Berdisz Tamás (dob)

Vendég: Ted Rosenthal (zongora), Szalóky Béla (harsona)