Jazz/World

Először Magyarországon a „mesteri” zongorista

2016.05.17. 11:00
Ajánlom
Shai Maestro öt évig zenélt Avishai Cohen zenekarában, de amikor az izraeli bőgős 2012-ben Budapesten koncertezett, sok jazzrajongó bánatára már nem ő ült a zongoránál. Május 23-án végre a magyar rajongók is hallhatják, hiszen saját triójával lép fel a Müpában.

A huszonkilenc éves Shai Maestro játékában a zenekritikusok szerint egyszerre jelenik meg az érett ízlés, az alázat, a technikai tudás, a kiegyensúlyozott, magas érzelmi töltés és a hangszer által megkövetelt maximális kompetencia. Akárcsak egy igazi mester, ahogy a neve is utal rá.

Shai Maestro

Shai Maestro (Fotó/Forrás: Shervin Lainez)

Az izraeli születésű Maestro nyolc évesen találkozott először a jazzel, mégpedig Oscar Peterson Gershwin-albumán. Bár akkor már három éve zongorázott, Peterson könnyed, szinte légies játéka és Gershwin dalai teljesen ámulatba ejtették, mesélte egy interjúban. Tehetsége nem maradt sokáig felfedezetlen, 2002-ben megnyerte hazájában a Jazz Sings versenyt, majd a következő évben ismét diadalmaskodott. Nem csoda, hogy egy öt hetes nyári zenei kurzus után a neves bostoni egyetem, a Berkelee College of Music teljes ösztöndíjat ajánlott fel az akkor mindössze 16 éves csodagyereknek. Bár rettentően csábította, Maestro visszautasította a lehetőséget. Ez utóbbi végül sorsdöntő lépésnek bizonyult, hiszen nem sokkal később maga Avishai Cohen hívta a triójába zenélni. Közel öt évig, 2011-ig járta a világot Cohennel és a dobos Mark Gulianaval, szinte összes jelentős hangversenyteremben és fesztiválon megfordult, és négy albumon működött közre.

2009-ben New Yorkba költözve elérkezettnek látta az időt, hogy saját művészi elképzeléseit érvényre juttatva együttest alapítson. 2010 júliusában a perui bőgős Jorge Roederrel és Lee Konitz egykori dobosával, Ziv Ravitzcal megalapították a Shai Maestro Triót. Első albumukat nemcsak a közönség, hanem a kritikusok és zenésztársak is lelkesen fogadták. A trió évi 60-80 koncertet adott a világ körül, olyan neves muzsikusokkal megosztva a színpadot, mint Chick Corea, Tigran Hamasyan vagy éppen Diana Krall. A zenekar színpadi műsora hihetetlen széles spektrumot ölel fel: lemezeiken a romantikus balladák váltják a már szinte rockba hajló szerzeményeket. Legutóbbi, sorban harmadik Untold Stories című albumukon főleg saját darabok hallhatóak. Nate Chinen, a New York Times kritikusa szerint Maestro zenéje „átgondolt és melodikus”, John Fordham, a The Guardian újságírója szerint pedig a zongorista szólókarrierjét mindenképpen figyelemmel kell kísérnünk.

A budapesti koncerten Ziv Ravitz helyett a 25 éves, svájci multiinstrumentalista zenész, Arthur Hnatek ül majd a dobok mögé. Az Erik Trufazzal és Tigran Hamasyannal is turnézó dobos alig volt 15 éves, amikor 170 dobos közül megnyerte a svájci Altishofen dobos versenyt, 16 évesen pedig ösztöndíjjal ment New Yorkba zenét tanulni.

Felkeltettük érdeklődését? Váltsa meg jegyét egyszerűen, a Port.hu felületén!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Könyv

„A leírt szó mindig veszélyes, de csak annak, aki fél tőle" – az Open Books is felszólalt az átláthatósági törvény ellen

Al Ghaoui Hesna, Alföldi Róbert, Cserhalmi György, Csáki Judit, Kemény Zsófi, Kepes András, Dr. Máté Gábor, Szentesi Éva és Ungváry Krisztián is aláírta az Open Books kiadó nyílt levelét, amelyben szolidaritásukat fejezik ki azokkal, akik veszélyeztetve érzik magukat a kormány új törvénytervezete miatt. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

KÉP-regény: A heveder

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról írt, hogyan csatlakozott B.B. King stábjához egy rendhagyó feladatban.
Jazz/World ajánló

Amerikai gitárlegendával játszik a Daveform Quintet a Müpában

2024-ben az év egyik legjobb jazzlemezével jelentkezett, május 20-án pedig Kurt Rosenwinkellel játszik a Müpában a Daveform Quintet, akik második albumukat is az amerikai jazz stílusformáló gitárosával veszik majd fel.
Jazz/World hír

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.
Jazz/World ajánló

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Jazz/World ajánló

Amikor a csend is zenél – a harmincéves e.s.t. együttesre emlékeznek a JazzFest Budapesten

Május 12-én különleges zenei találkozás várja a rajongókat az Erkel Színházban a 30 YEARS OF e.s.t. – Tribute to Esbjörn Svensson Trio elnevezésű eseményen, amely során az elmúlt évtizedek egyik legikonikusabb jazz-zenekarának dalai szólalnak meg.