Jazz/World

Elsa új Universója

2010.10.23. 21:05
Ajánlom
Elsa Valle az IBS Színpadán mutatja be legújabb lemezét, amelynek találó címe: Universo.

A kubai származású, de már „honosított" lenyűgöző énekesnő, Elsa Valle október 29-én az IBS Színpadán mutatja be legújabb lemezét. A koncerten a közönség nyilván találkozhat majd a művésznő mindig napsugaras, vidám temperamentumával, az új dalok segítségével együtt járhatják majd be Elsa univerzumát.

„Ez az album gyűjtemény a legmélyebb érzésekből, melyek az Univerzumban érezhetők. Találkozás a világgal, amiben kultúrák, szokások, egyéni kifejezésmódok tükröződnek. Egy nyitott lehetőség, hogy a zenén keresztül el tudjunk küldeni egy békével és szeretettel teli üzenetet!" Az Elsa Valle-lemez kapcsán nyilvánosságra hozott gondolatok arra is kitérnek, hogy ez az univerzum olyan, mint egy tükör, amelybe ha az ember belenéz, látni fogja a saját gondolatait is. A lemez stílusa mélyről feltörő jazz, mely elsöprő módon szólal Elsa és együttese vitális előadásában.

Elsa Valle Kubában született, a havannai Zeneművészeti Iskola elvégzése után rögtön a híres havannai Tropicanában kapta első felkérését, ezt követően a legismertebb kubai és dél-amerikai fesztiválokon lépett fel. Az egyik leghíresebb kubai fesztiválon, a Boleros De Oron hódította meg végleg a közönség szívét és nyerte el a szakma elismerését.

Azóta Európát is bejárta számos turné alkalmával. Stílusát méltán nevezhetjük a tradicionális és a mai kortárs kubai éneklés keveredésének. Hangja, énekstílusa egyszerre érzéki, melankólikus és robbanékony. Több stílusban jártas, együtt dolgozott olyan híres spanyol flamenco zenészekkel, mint Jose Luis Monton, Estremeno, és bizonyította tehetségét a legendás Buena Vista Social Club és a Septeo Nacional előtt.

Tíz éve érkezett Magyarországra, azóta a legnevesebb fesztiválokon lépett fel (Művészetek Völgye, Vidor Fesztivál, Alba Régia, Etyeki Jazz Fest, Jazz a Lánchídon,  Mezőtúri Etno Fesztivál, Biatorbágyi Olitor Fesztivál, Sziget Fesztivál, Bajai Jazz Fest, Balatonboglári Jazz Fesztivál, Győri Kulturális Napok, Pécsi Nyári Fest, Savaria Fest). Gyakran áll színpadon a Fonó Budai Zeneházban, az IBS-ben, az A38 Hajón stb. Számos lemeze közül az utóbbiak a Mi Gente és az Abracadabra, valamint a legutóbbi, Salsa Y Picante című.

Jelenleg több formáció, a Rumba Caliente, a Hermanos és a Jazz Nagykövetei mellett saját zenekarával, a Latin Jazz Syndicate-tel dolgozik, mely az ő dalait adja elő. A legrangosabb hazai jazzelőadók és jazzművészek, mint Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, Dés László és nem utolsó sorban férje, Winand Gábor választották partnerül. Alkalma volt a legnevesebb popsztárokkal is együtt dolgozni.

1994-ben az EXODUS című magyar filmhez komponált zenét, majd szintén ebben az évben szerepet kapott a Gyarmati Lívia rendezte Szökés című filmben. 1998-ban elnyerte a LYRA Fesztivál különdíját.

Október 29, 19:00 - IBS színpad

Elsa Valle és a Latin Jazz Syndicate

Universo ‑ lemezbemutató koncert

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Zenés színház

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.
Klasszikus

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt”

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémiát július 23-29-ig rendezik a Liszt Ferenc Zeneakadémián.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.
Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.