Jazz/World

Első európai turnéján a JazzFest Budapesten is fellép Bill Evans supergroupja

2024.03.26. 13:10
Ajánlom
A jazz legnagyobb sztárjaiból álló Bill Evans & The Vansband All Stars május 7-én 20:30-as kezdéssel ad koncertet az Erkel Színházban.

Ötletes, kortárs és mesteri – ezekkel a szavakkal jellemzik az amerikai szaxofonfenomén, Bill Evans által összeállított „egyedülálló” együttes zenészeit, akiket hamarosan élőben hallhatunk a JazzFest Budapest koncertjén május 7-én az Erkel Színházban.

Bill Evans világklasszis szaxofonos és producer, aki az 1980-as években 21 évesen debütált Miles Davisszel, akivel hat lemezt készített. Ez vezetett ahhoz, hogy többek között John McLaughlinnal, Herbie Hancockkal és Mick Jaggerrel turnézott és készített felvételeket. Napjainkig huszonhat szólóalbummal, Grammy-díjjal, számtalan együttműködéssel és turnéval folytatta a zenei környezet káprázatos változatosságának felfedezését.

Ezek az albumok hatottak leginkább az amerikai szaxofonoslegendára, Bill Evans-re

Kapcsolódó

Ezek az albumok hatottak leginkább az amerikai szaxofonoslegendára, Bill Evans-re

A Fidelio és a JazzFest Budapest sorozatának legújabb részében Bill Evans kedvenceibe hallgathatunk bele, aki májusban Magyaroroszágon ad koncertet formációjával.

Bill Evanst kétségkívül a „fúziós” szaxofon egyik legnagyobb mesterének tartják, és ezúttal egy hihetetlen zenekarral érkezik, amelyben a legjobb zenészek művészetét láthatjuk és hallhatjuk. A csapatban találjuk a Hammond orgonán és más billentyűsökön játszó John Medeskit (Medeski, Martin & Wood, Mad Skillet, Phil Lesh), Keith Carlock dobost, aki napjaink legnagyobb zenekarainak élén állt (Sting, Steely Dan, John Mayer), valamint a tragikusan fiatalon elhunyt basszusgitáros fenomén, Jaco Pastorius fiát, a szintén basszusgitáros Felix Pastoriust (David Byrne, Cindy Blackman-Santana, Yellowjackets), aki több mint két évtizede szintén az élvonalbeli muzsikusok közé tartozik.

További információ és jegyvásárlás ide kattintva! >>>

Idén tizennyolc helyszínen szólal meg a jazz április 27. és május 15. között a fővárosban a JazzFest Budapest részeként számos helyszín, művész és kulturális intézet összefogásában. Bővebb információ:

Az európai jazzt helyezi a középpontba idén a JazzFest Budapest

Kapcsolódó

Az európai jazzt helyezi a középpontba idén a JazzFest Budapest

Ünnepelt világsztárok és hazai tehetségek részvételével szervezik meg a fővárosban április 27. és május 15. között a JazzFest Budapestet, immár harmadik alkalommal. Húsz ország több mint kétszáz művésze lép fel közel kilencven koncerten.

Fejléckép: Bill Evans (fotó: Kleb Attila)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.
Vizuál

Sosem látott filmfelvétel került elő az egykori Nemzeti Színház felrobbantásáról

Pontosan hatvan év telt el azóta, hogy a metró építkezésre hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.
Színház

Nyílt próbán mutatkozik be a Cyrano modern változata

Március 29-én, egy nyílt próba keretében találkozhatnak a nézők először Martin Crimp Cyrano-feldolgozásával, amely Edmond Rostand klasszikusának modern köntösbe bújtatott változata. A történetet Závada Péter fordításában, Pelsőczy Réka rendezésében ismerheti meg a közönség.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Őrületes bulival ünnepli harmincadik születésnapját a Söndörgő

Harmincéves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben.
Jazz/World interjú

„Nem tudom megváltoztatni a világot, de egyes életeket igen” – Jazzmeia Horn, a fiatal jazzgeneráció csillaga Budapesten

Jazzmeia Horn a világ előadó-színpadainak káprázatos tehetségű fellépője. Elementáris, határtalannak tűnő vokális skálája, valamint lebilincselő, bámulatosan sokoldalú előadásmódja minden alkalommal katartikus élményt nyújt, amiről magunk is megbizonyosodhatunk május 4-én a MOMkultban.
Jazz/World ajánló

Myrtill és a SWINGUISTIQUE a Pesti Vigadóban

A februári teltház után április 16-án ismét Jazz Club a Vigadóban! A 2011-ben alakult formáció a múlt század Franciaországának hangulatát idézi meg vidám koncertjével.
Jazz/World ajánló

A jazz maga a szabadság – hirdeti az április végén kezdődő JazzFest Budapest

Az elmúlt évek bebizonyították, hogy Budapest szereti a jazzt, a fellépők pedig szeretik a magyar fővárost. Április 27. és május 14. között immár negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a JazzFest Budapest a főváros különböző helyszíneire, hogy mindenki megtapasztalhassa: a jazz maga a szabadság.
Jazz/World ajánló

Tavaszi zsongás a Budapest Jazz Clubban

A jazz világában is üdítő változatosságot hoz a tavaszi időszak, így a BJC-ben is számos kiváló előadó lép színpadra márciustól májusig. Most a külföldi fellépőket gyűjtöttük csokorba.