Jazz/World

Első helyezést ért el Spanyolországban a magyar Symbiosis 5 zenekar

2022.07.07. 09:50
Ajánlom
A Symbiosis 5 már nem sokáig szorul bemutatásra. A Zeneakadémia és a Bartók-konzi vonzásában formálódott ötös év elején jelentette meg első kislemezét, most pedig a baszkföldi Getxo Nemzetközi Jazz Fesztivál első helyét hozták el az ötszáz indulós mezőnyből. Figyeljék a klubok műsorát, gyakori vendégek!

Február 24-én megjelent első single-jüket bemutattuk már, most pedig versenygyőzelmükről kell szólni: a Symbiosis 5 július 2-án első helyet ért el a spanyolországi, közelebbről baszkföldi Getxo Nemzetközi Jazz Fesztiválon, ahol a nagyszínpadon a Ron Carter Foursight előtt léphettek fel.

Párizs megközelítése – itt a Symbiosis 5 bemutatkozó kislemeze

Kapcsolódó

Párizs megközelítése – itt a Symbiosis 5 bemutatkozó kislemeze

Február 24-én jelent meg a Symbiosis 5 első, bemutatkozó kislemeze, amelyen az öt fiatal alkotó három szerzeményét adja közre. Utazzunk velük a modális és a kortárs jazz friss, kihívásokkal és élményekkel teli birodalmába!

A fiatal jazzistákkal – többen idén diplomáztak a Zeneakadémián – eddig is találkozhattak már a hazai koncertpódiumokon, klubokban, elsősorban a Budapest Jazz Club színpadán, s bizonyára így lesz ez a jövőben is. Drippey Máté szaxofonos, Gyányi Tamás bőgős, Kapolcsi-Szabó Levente billentyűs, Majsai Roland dobos és Virág Benedek basszusgitáros ötöse a jazz örök életre szóló szerelmének köszönhető. Már azt hosszan sorolhatnánk, hogy ezek a nagyon fiatal zenészek milyen formációk tagjai, s hogy milyen díjak, elképesztő szakmai utak állnak a hátuk mögött.

Symbiozis5helyett4selfieafesztivalplakatelott-081331.jpg

Négyen az ötből: Symbiozis 5 selfie Ron Carterrel (Fotó/Forrás: Symbiozis 5)

Legyen elég annyi, hogy a tavaly első ízben megrendezett Pege Aladár Jazz Nagybőgő Versenyen Gyányi Tamás második helyezést ért el, Majsai Roland pedig idén Az Év Fiatal Jazz Zenésze cím közönségdíjasa lett.

Zenéiket mi más, mint hangszeres kíválóságuk összeillesztése, a modális kíváncsiság és a korszellem megélése hatja át.

Repertoárjukat főként Kapolcsi-Szabó Levente és Majsai Roland számai fémjelzik, bár első kislemezükön a szaxofonos Drippey Máté szerzeménye is hallható. Ja és friss, üde jazz és jazz és jazz.

Mindennél többet mond: hallgassanak bele spanyolországi fellépésükbe, és kísérjék támogató, kíváncsi figyelemmel pályájukat.

Symbiosis 5

Kövessék a banda életét honlapjukon vagy a Facebookon.

Fejléckép: Symbiozis 5

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Színház

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Klasszikus

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.
Plusz

Amikor a porond csodáját a gyerekek teremtik meg – oktatás a cirkuszművészet eszközeivel

A Fővárosi Nagycirkusz tíz éve szervez pedagógiai programokat iskolás gyerekek számára, foglalkozásaikon pedig élményszerűen fejlesztik a gyerekek képességeit, tudását. Sándor Andrással a cirkuszpedagógia jelentőségéről, eredményeiről és jövőjéről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Jazz és komolyzene Kapolcson – ilyen lesz a Művészetek Völgye felhozatala

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján nincs olyan érdeklődő, aki ne találná meg a számára kitalált programot. Július 18. és 27. között a jazz és a komolyzene szerelmesei is élvezhetik a számukra legkedvesebb programokat.
Jazz/World magazin

Ács Dominika: „A légzés nemcsak technika, hanem tükör is egyben”

Ács Dominika Junior Prima díjas fuvolaművész július 9-én a Benczúr Kertben mutatja be a közönségnek legújabb, BREATHING című albumát. Az előadóval – aki egyben a felcsendülő dalok szerzője is – a közelgő koncert kapcsán beszélgettünk.
Jazz/World ajánló

Tóth Vera: „Biztos vagyok benne, hogy a közönség imádni fogja!”

Egyedülálló zenei élménnyel várja rajongóit Tóth Vera július 4-én a Várkert Bazár varázslatos szabadtéri színpadán. A Summer Night Budapest című esten Vera ikonikus, soulos hangzásvilága kilenctagú zenekara kíséretében szólal meg az Öntőház udvar csillagfényes égboltja alatt.
Jazz/World interjú

„Hatalmas felelősség, hogy sok embernek én mutathatom be a cimbalmot” – beszélgetés Horváth Áron cimbalomművésszel

Japánból Hollandiába menet értük utol a keresett művészt, aki otthon van a klasszikus zene és a jazz terén is. Horváth Áron az MVM Zrt. jóvoltából Junior Prima díjat vehetett át magyar zeneművészet kategóriában.
Jazz/World interjú

„A basszusgitár ősi ereje mindenkit megbabonáz” – beszélgetés Kéri Sámuel jazz-basszusgitárművésszel

Hosszú évekig zongorázott, aztán beleszeretett a basszusgitárba. Hazai tanulmányai után felvették a bostoni Berklee College of Musicra. Kéri Sámuel ma már az egyik legígéretesebb hazai jazz-basszusgitáros, aki a napokban Junior Prima díjat kapott magyar zeneművészet kategóriában.