Jazz/World

Elsősorban zenész vagyok

2009.10.28. 11:36
Ajánlom
Amikor egy újságíró feltette neki a megválaszolhatatlan kérdést: „Kicsoda Cassandra Wilson?”, az énekesnő nem a zen kóanok vagy a haszid történetek paradox stílusában riposztozott, hanem így felelt: „Mindenekelőtt és elsősorban zenész vagyok”.

Ugyanezt, persze, több-kevesebb joggal bárki elmondhatná magáról, aki énekesként vagy hangszeresként rendszeresen fellép színpadokon, Cassandra Wilson azonban nem csupán egy közülük. Általában úgy emlegetik, mint a mai vokális jazz egyik legeredetibb alakját, aki közel két és fél évtizedes pályája során (harmincévesen, 1985-ben publikálta első lemezét) tevékenyen hozzájárult a jazz újradefiniálásához, a műfaj határvonalainak megváltoztatásához. Jellegzetesen fátyolos, kissé rekedtes és búgó altja kiválóan alkalmas fülbemászó örökzöldek és intim hangulatú saját szerzemények tolmácsolására, s mint azt sok esetben bizonyította, egyedi orgánumával, félreismerhetetlen előadói stílusával és többnyire modernista hangszeres kíséretével szívesen eleveníti fel a blues klasszikusait - Robert Johnsont, Willie Dixont, Muddy Waterst vagy Mississippi Fred McDowellt -, illetve készít átiratokat jelentősebb popzenészek, így többek között Bob Dylan, Van Morrison, Neil Young, Joni Mitchell és Sting szerzeményeiből is.

A Mississippi állambeli Jacksonban, zenészcsaládban született Cassandra Wilson rövid New Orleans-i kitérővel New Yorkban talált rá saját útjára. Korai munkáin érződik Abbey Lincoln és Betty Carter hatása, de az avantgárd szcéna veterán harsonása, Grachan Moncur III támogatásával, valamint az Association for the Advancement of Creative Musicians és a Black Artist Group zenei világát továbbgondoló M-Base kollektíva közreműködésével Wilson egyelőre hátat fordított a jazz standardek konvencionális kísérettel való előadásának, és  avantgarde kontextusban újraértelmezett funk groove-okkal kezdett kísérletezni. Első albumainak zenei világát erősen meghatározta az M-Base vezető figurája, Steve Coleman altszaxofonos, aki szerzőtársként is sokat tett Wilson énekesi pozíciójának megerősítéséért. A szabad improvizatív muzsika legmodernebb hajtásait felkaroló JMT lemezkiadó jelentette meg Wilson első hét albumát 1985 és 1991 között. Ezek között a merészen meghangszerelt, nagyrészt saját szerzeményeket tartalmazó lemezek között csupán egyetlen akad (Blue Skies,1988), melyen az énekesnő hagyományos jazzrepertoárt vonultat fel zongora-bőgő-dob kísérettel. Ez a kivételes gyűjtemény azonban olyan szakmai sikereket aratott, hogy egyes - az M-Base stílusára csak mértékkel vevő kritikusok - szerint az első pályaszakasz kiemelkedő teljesítménye az 1988-as lemez. Mondani se kell, a Blue Skies se átlagprodukció: a jól ismert jazzdarabok, kiváltképp a Shall We Dance és a Sweet Lorraine, újszerű modulációkkal, szokatlan hajlításokkal és váratlan melodikus bővítményekkel tűnnek ki a feldolgozások tömegéből. Utóbbit például az átlagosnál sötétebb tónusban, Mulgrew Miller zongorakíséretével, egyes szám harmadik személyben énekli, és aki csupán ezt az egy számot ismeri tőle, az is pontosan tudja, hogy Cassandra Wilson milyen finom eleganciával énekel.

Miközben a szakirodalom különbségeket keres a pályaszakaszok termékei között, s igyekszik kimutatni az életmű hullámzó színvonalát, maga az énekesnő a lemezek lényegi összefüggéseit hangsúlyozza. Ő nem fejlődést érzékel saját pályáján, hanem úgy véli, munkái láncszerűen kapcsolódnak egymáshoz, egy-egy album egy bizonyos életszakasz művészileg hű reprezentációja, vagyis azt mutatja meg, az előadó hol tart épp akkor gondolkozásban, érzésekben, világképben.

A laikus fül által is érzékelhető változást jelentett Cassandra Wilson művészi karrierjében a Blue Note kiadóhoz való átigazolása 1993-ban. E pályafordulat első eredménye a Blue Light 'Til Dawn című lemez lett. Az arrangement-ok egyszerűsödtek, a hangszerpark méretben csökkent (az 1990-es Jumpworldön még öt fúvós egészítette ki a zenekar magját jelentő ritmusszekciót és gitárt), viszont az előadások izgalmas új hangárnyalatokkal bővültek (tangóharmonika, steel gitárok, klarinét). Egyértelmű lett Wilson blues felé fordulása (két Robert Johnson-feldolgozással), s ekkortól nőtt meg érdeklődése a pop- vagy rockdarabok jazzes átiratai iránt is. Ugyanezt az utat járta az énekesnő következő, New Moon Daughter című albumán is, csak az előadások lettek még csiszoltabbak, alkalmasint talán egy kicsit manírosak is. Megszületett az új Cassandra Wilson, a műfaj szeszélyesen kalandos kedvű sztárja. 

Bizonyosnak tűnik, hogy e máig tartó Blue Note-korszak egyik csúcsteljesítménye a már szokatlan papírtokjával is feltűnést keltő Miles Davis-emléklemez (Traveling Miles, 1999) lett. Míg a Miles-CD szakmai siker volt - sajnos ma már túl keveset beszélnek róla -, a 2002-es Belly Of The Sun igencsak megosztotta a Cassandra-rajongókat. A lemez zeneanyaga nagyrészt nem jazzelemekből állt össze, sokan crossover albumként emlegették, s elhangzottak olyan vélekedések is, miszerint Cassandra Wilson (már) nem is igazi jazzénekesnő. Kétségtelen, hogy az urbánus M-Base korszak után meglepő volt a country, illetve bluegrass dominancia a CD-n, amely ugyanakkor ismét erősen személyes művészi megnyilatkozás volt, hazatérés a vidéki Amerikába.

Vannak, akik a Glamoured (2003) megjelenésével újabb paradigmaváltást érzékelnek Wilson pályáján. Ismét megnőtt a saját szerzemények jelentősége, további minimalizálódáson mentek át a hangszerelések, és az énekesnő részben elektromos hangszeresekre bízta kíséretét. Legutóbbi lemezén, a Loverlyn tovább szimplifikálta az arrangement-okat, „háziasan" természetes hangvételű albumot készített egy bérelt házban, a szülővárosában. Új lemezének feltűnő jegye, hogy rehabilitálta az eddig háttérbe szorított akusztikus zongorát. Jason Moran kiszámíthatatlan fordulatokkal teli játéka a CD egyik nagy értéke. De hallgassuk csak meg a Louis Armstrong 1928-as előadása óta világhírű St. James Infirmaryt. A hipnotikus modern groove és a blues mesteri keverése világosan jelzi: Cassandra Wilson ma is a régi gyökerekből táplálkozik, más szóval hű önmagához.

Cassandra Wilson (USA)

Km.: Cassandra Wilson (ének), Jonathan Batiste (zongora), Marvin Sewell (gitár), Reginald Veal (bőgő), Herlin Reily (dob), Lekan Babalola (ütőhangszerek)

2009. november 5. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Nyomozás az Operában – akcióban a jogi osztály

Noha az egyik legfelemelőbb érzés kétségkívül a művészeket illeti, amikor a színpadon megcsillogtathatják tudásukat, majd fürdőzhetnek a közönség jól megérdemelt elismerésében, mégis, ahhoz, hogy ez létrejöhessen, többek között az Opera jogi csapatának hathatós közreműködésére is szükség van.
Színház

Végigsöpör a tao-változások előszele a színházi szakmán

Az Orlai Produkciós Iroda és a Veres1Színház is csatlakozott a vészharangot megkongató magánszínházakhoz, akik a társasági adókból történő kultúratámogatási lehetőség megszűnése miatt kerültek nehéz helyzetbe.
Vizuál

Színházi reklámfogás volt a megtalált Picasso-festmény

Hamisnak bizonyultak a hat éve ellopott Picasso-festmény felbukkanásáról szóló hírek. A kép megtalálását bejelentő holland írónő elmondása szerint "tréfa áldozata lett". Egy belgiumi színházi produkció alkotói közölték, hogy ők csapták be a megtalálót és hamisítvány a Romániában talált, Picassónak tulajdonított festmény - közölte a holland NOS televízió.
Színház

A Magvető Café-ban is elmaradnak a tervezett bemutatók januártól

A kulturális tao-támogatás megvonása a Magvető Cafét is érzékenyen érinti. Közleményükben arról írnak, januártól biztosan elmaradnak a tervezett saját előadások.
Zenés színház

A hazai zenés színház „mindenese”: Szemenyei János

Színész és zeneszerző egy személyben, aki igazi otthonát a zenés színpadokon találta meg. Szemenyei János Kult50-ben megjelent portréja.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Terence Blanchard: „Itt az ideje az előítéletekről nyíltan beszélni”

A többszörös Grammy-díjas jazztrombitás, filmzene- és operaszerző azok közé tartozik, akiknek határozott véleménye van a világról, és ezt zenéjükben sem rejtik véka alá. Terence Blanchard november 21-én a Budapest Jazz Clubban játszik E-Collective nevű zenekarával, ezt megelőzően beszélgettünk telefonon.
Jazz/World kult50

Minden koncerten ízekre szedi magát – Szirtes Edina Mókus

Korkedvezménnyel vették fel a szegedi konzervatóriumba, ahol a legkisebb lévén a többiek Mókusnak becézték – innen ered a művészneve. Szirtes Edina Kult50-ben megjelent portréja.
Jazz/World ajánló

A Dunán ringatózva mutatja be új lemezét Cséry Zoltán

A zongoraművész - zeneszerző november 24-én az A38 Kiállítótérben mutatkozik be első önálló, szólózongorás nagylemezével, a Life Is A Playground című chillout, ambient albummal.
Jazz/World

Nem kopik – Suzanne Vega elvarázsolta Budapestet

Kortalan és nemtelen, maszkulin famme fatale, bohóc bőrbe bújt díva, drámai alkat és komika, kislány és érett nő, világhírű sztár és a „lány a szomszédból” – ez mind egy személyben Suzanne Vega, és még valami: időtlen dalok énekes-dalszerzője.
Jazz/World bjo

Jazz és inspiráció - interjú Náray Erikával és Urbán Orsival

Szilveszter estéjén két vendéggel, Náray Erika és Urbán Orsi jazz énekesnőkkel egészül ki a Budapest Jazz Orchestra (BJO) a Pesti Vigadó Dísztermében hallható koncertjén.