Chagall egész festészetét átlényegíti a zene. Imádta a muzsikát és a képei szerintem nagyon zeneiek. Maga a kor, amit Chagall életének 98 éve átölel, s a helyszínek, ahol élt és dolgozott – Oroszország, Franciaország, Németország és Amerika –, csupa olyan hely és olyan idők, ahol és amikor dúskálunk a fantasztikus zenékben. Azt volt nagyon nehéz megtalálni az életében, hogy mi az, amiért éppen ezt csinálom.

Horgas Eszter

És mi volt az?

Chagallnál nagyon fontos a szabadság, a repülés, a szeretet és a szerelem. Szerelmes Chagall a produkció címe is. Chagallnak több felesége is volt, de az elsővel való viszonya az igazán meghatározó. Rengeteg képén látható Bella, még akkor is, amikor nem kifejezetten őt festi meg. Ez a szerelem és szellemi összetartozás nagyon meghat, közel áll hozzám és persze Chagall egész művészetét és életének 98 évét mélyen meghatározza. Ahogy ők ketten együtt repültek – amint ő mondja – a nagy kékségbe, a nagy, kék szerelembe, az csodálatos és nagyon tanulságos. Több Chagallal készült interjú és az önéletrajzi könyve is fennmaradt, s ez óriási segítség volt, mert így verbálisan is megfogalmazódik, ki volt ez az ember. Dac, öntörvényűség és mély szabadságvágy jellemezte. De közben minden színét és mozzanatát áthatja a szeretet és a szerelem.

Chagall festő, ám neked a zenén keresztül kell őt megfogalmaznod. A koncerten lesznek kivetített képek, elhangzanak konkrét szövegek, amelyeket Bálint András színművész kelt életre. S már el is jutottunk az összművészethez, ami a pályafutásodban kiemelten fontos szerepet tölt be. A szólókarriered pont 25 esztendeje kezdődött el. Ilyenkor óhatatlanul is összegez az ember?

Persze. Az elmúlt 25 év kapcsán összeírtam, ki mindenkivel dolgoztam együtt. Klasszikus zenészek, jazz zenészek, színészek, Grammy-díjasok, zenekarok. Magam is megdöbbentem, micsoda művészekkel dolgoztam együtt. Fiatal korom óta vallom, olyan emberekkel érdemes körülvenni magunkat, akik emelnek. Fölmerült, hogy a 25 év alkalmából szervezzünk egy nagyszabású koncertet, ahol ott lennének mindazok, akik fontosak voltak az életemben. Ha jó sorsom úgy akarja, óriási ajándék lenne ez nekem és azt remélem, igazi ünnep, élmény a közönségnek is.

Így visszatekintve, föl lehet korszakokra osztani az elmúlt 25 évet?

Hagyományos, klasszikus úton indultam, de mindig látszott, hogy valami mást is keresek. Ráadásul a fuvola eredeti irodalmát nagyon nem arra találták ki, hogy valaki szóló karriert építsen belőle, hiszen összehasonlíthatatlanul szegényebb, mint a hegedűé, a zongoráé vagy egy énekes repertoárja. Szóval, az alkotás meghatározó lett, és ezért talán az előadások köré lehet építeni a korszakokat is.

Már egészen korán az ország legkiválóbb zenekaraiban játszhattál. Mennyire érezted úgy, hogy megtaláltad a helyed?

Igen, nagy megtiszteltetés volt, hogy már 19 évesen olyan zenekarokkal dolgozhattam, mint a Budapesti Fesztiválzenekar, a Liszt Ferenc Kamarazenekar vagy az Állami Hangversenyzenekar. Amikor beülsz egy zenekarba, csodálatos, ha eggyé válsz a többiekkel, része vagy a nagy egésznek. Elfogadod, hogy a karmester irányít, az ő tempója, gondolkodása a meghatározó. Egy zenekar tagjainak megmondják, mit játsszanak és hogyan. Engem azonban mindig nagyon izgatott az alkotás, a saját darabok megtalálása és annak kitalálása, mit, miért és hogyan játsszunk.

Amikor valami sikerül, az olyan, mintha nyolc kisördög és kétszáz angyalka belém bújna és belül zizegnének. Nagyon boldogító az alkotás! Legalább annyira, mint kinn állni a színpadon. A folyamat, amíg megszületik a bemutató; az őrületeivel, félelmeivel, rettegésével, hogy majd mit mondanak, szeretni fogják-e.

Horgas Eszter

Hogyan viszonyultak hozzád a hagyományos utat járó zenészek?

Nagyon szélsőségesen. Kurtág Györgytől, Rados Ferenctől, Kocsis Zoltántól, Sebők Erikától, Dienes Gábortól rengeteg segítséget, szeretetet és figyelmet kaptam. Esténként sokszor, amíg csak be nem zárták a sulit, rám szánták az idejüket és csodálatos óráim voltak. De voltak olyan vélemények is, hogy dilettáns vagyok, semmi nem lesz belőlem, mert nem lehet profi, aki ennyire rajongva szereti azt, amit csinál.

Pedagógusként mit gondolsz erről a kijelentésről?

Nem veszek föl olyan gyereket, aki nem szerelmes a zenébe. Szorgalommal a technika megtanítható, de az nem, hogy legyen belül vágy és gondolat. Amiről szerintem a művészet szól. Csakis mérhetetlenül mély megszállottsággal, szerelemmel és szeretettel lehet ezt a pályát művelni. Máshogy nem érdemes!

Hogyan tágultak ki 25 év alatt a fuvola határai?

Elkezdődik a klasszikus, operai szerepnél – mint a Carmen –, és egyszer csak rájössz: ha egy operai főhősnőt el tudsz fuvolázni, akkor bármit.

Operai főhősként – a fuvolával – énekelsz.

Belül mindig énekelek, meg beszélek.

S mi a helyzet Chagallal és a „kékséges” szerelemmel: hogyan lehet elzenélni a kéket?

Úgy, hogy az ember sok zenét hallgat, gondolkodik. Tapasztal, olvas, élményeket gyűjt, figyel és keres. Tizenkét Chagallról szóló könyv van az ágyam mellett. Elemzem és keresem azokat a dolgokat, műveket, képeket, szövegeket, amik meghatározzák ezt a korszakot és inspirálnak engem. Aztán összeáll és megszületik az a nagy, kék szerelem.

Szeretted Chagall képeit, innen indultál el. Hol volt az a pont, ami elkapott és onnantól kezdve a munka szenvedéllyé vált?

Egy Oroszországban adott interjújánál a hetvenes évek végéről, ahol a szeretetről beszélt: „Az évek múlásával sokkal jobban látom, mi az igaz, és mi a hamis. Mennyire érdektelen tud lenni, ami nincs a vérünkben, a lelkünkben, és nincs áthatva a szeretettől. Az életben, a művészetben minden megváltozhat, ha a szeretet szót szégyenkezés nélkül mondhatjuk ki… Ebben a szóban rejlik az igazi művészet, és ez az én technikám ez az én vallásom, amelyet rég elmúlt idők örökítettek rám.” És ez a fontos, ez a lényeg! Ebben a szóban rejlik az igazi művészet.