Jazz/World

Emberi hangon

2008.12.13. 00:00
Ajánlom
A karácsony sokakban ambivalens gondolatokat kelt manapság. Talán az egész nyugatinak mondott civilizációban, talán csak mifelénk túl sok, ami az ünnepkör szokásait, megítélését, mindenütt jelenlévő díszleteit, dekorációit, ezáltal megélését befolyásolhatja. A téli napforduló, a legnagyobb keresztény ünnep, a "csendes éj" családias meghittsége, valamint a decemberre hatványozottan érvényes fogyasztói lét és az ezzel járó stressz egyaránt azonosítható a jeles napokkal.

Nos, a kissé zavaros viszonyulást az Európában tradicionális karácsonyi koncertek oldhatják fel, amelyek az évnek ebben az időszakában boldog szigetet jelentenek a valóságban, és előkészíthetik az ünnepi ráhangolódást. A kiművelt emberi énekhang, és annak legkedveltebb formája, a dal ugyani jó (talán legjobb) értelmezhetőségéből adódóan nagyon erős, érzelmekre ható, és szinte bármely műfajban megtalálható örök forma. A történeteket, balladákat, meséket, vicceket hordozó, az eszmékről, ideológiákról vagy vágyakról szóló dalok, a nosztalgikus, a dicsőítő vagy kesergő énekek is az érzelmekre apellálnak, pontosabban érzelmi alapon metakommunikálnak. Vagyis a régi, hosszú életű daloknak egyetlen titka lehet: a valódi, minden korban érvényes emberi érzelem előhívása. A dal azért tudja ezt nagyobb hatásfokkal elérni, mert közvetlenebb, személyesebb, mint bármely más forma; és mert az absztrakt érzékiséggel szemben a humán érzékiség iránti fogékonyságunk nyilvánvalóan erősebb. A zenei metakommunikáció sokkal világosabb az emberi énekhang által, mint bármilyen hangszeren eljátszva. A karácsonyi ünnepkör zenei repertoárja általánosságban a szelídség, a meghittség, a szeretet hangjait szólaltatja meg – függetlenül attól, hogy a zene eredetileg világi, keresztény vagy népi kultúra része.

A december 20-i koncert meglehetősen változatosnak ígérkezik. Sokféle műfajt, irányzatot képviselő formáció, számszerűen négy énekegyüttes cserélődik (keveredik?) majd a színpadon, közös nevezőjük, hogy az elmúlt években mindannyian készítettek tematikus karácsonyi lemezt. Közöttük, itthon talán a legismertebb a Four Fathers, mely önmagában is rendkívül változatos repertoárral büszkélkedne: a 20-as, 30-as évek amerikai zenéjétől, világslágerek, magyar slágerek feldolgozásain át, a spirituálékig szinte mindent énekel. A szegedi Fool Moon magyar slágerfeldolgozásain kívül angol, olasz és francia nyelven is énekel, például olyan előadók szerzeményeit, mint Eric Clapton, Paul Simon és Sting. Az UniCum Laude repertoárját főleg ritkán hallható, különleges darabok alkotják, köztük a reneszánsz egyházzene és a madrigálok legszebbjei, csakúgy, mint a modern hangzásokra törekvő kortárs zene különlegességei. Az Ausztriából érkező hölgykvartett, a Velvet Voices elsősorban a klasszikus jazz szvingkorszakának saját átiratú örökzöldjeit énekli.

(2008. december 20. 20:00 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Karácsonyi ének – a cappella ünnep, km.: Four Fathers, a Fool Moon, Unicum Laude, Velvet Voices)

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Innentől nem a gyerek hibája lesz, ha nem olvas

Az irodalom a szabadságról szól. Ha ezt a szabadságot nem adjuk meg az oktatással, ha nem mutatjuk meg a gyerekeknek, hogy talán éppen az olvasás az, amire ebben a számára is megterhelő, felgyorsult világban szüksége van, akkor tényleg nem az ő hibája lesz, hogy nem olvas. VÉLEMÉNY.
Könyv

Tóth Krisztina és Az arany ember: Hogyan jutottunk idáig?

Be akarja tiltani Jókait? Ki a felelős azért, hogy most mindenki irodalom kapcsán „anyázik” az interneten? Megválaszolunk mindent, amit tudni akar, de eddig nem mert megkérdezni Tóth Krisztina és a Jókai-rajongók összecsapásáról.
Vizuál

Lenyűgöző és groteszk életképeken elevenedik meg a szocializmus Budapestje

Ezernyolcszáz fotó került fel a Fortepan archívumába, amiket Kereki Sándor fotós, újságíró készített a hatvan-hetvenes években. Nézze meg galériánkat!
Klasszikus

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában

Befejező szakaszához ért a Liget Budapest projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, ebből az alkalomból pénteken az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el a decemberben megnyíló épület padlóburkolata alá.
Színház

Az Alkotmánybíróság elé kerül az SZFE modellváltásának ügye

A Fővárosi Törvényszék az SZFE modellváltását előkészítő törvény semmissé tételét indítványozza az Alkotmánybíróság előtt. Erről az SZFE HÖK tájékoztatta a nyilvánosságot péntek este.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Első ízben adják át a Fonó-díjakat

A jazz és a népzene művészeit, produkcióit díjazza a Fonó. Vasárnap online formában tekinthetik meg a nézők a díjátadót.
Jazz/World interjú

„A zene célja, hogy értéket teremtsen” – interjú Ülkei Dáviddal

Ülkei Dávid a Modern Art Orchestra szaxofonistája, akit a big band mellett több, a hazai zene legérdekesebb és kivétel nélkül kimagasló színvonalú formációjából is ismerhetünk már. Dávid mesél nekünk hangszerének kiválasztásáról, művészi prioritásairól és a MAO-val való kapcsolatáról. (X)
Jazz/World hír

Az üveghegyen túl – Új nagylemezt készített a Free Style Chamber Orchestra

Az album azokat a népzenei- és jazz elemeket ötvöző dalokat tartalmazza, melyeket a zenekar a járványügyi korlátozások miatt őszre halasztott, ingyenes ifjúsági koncertsorozatán fogja játszani. A lemezbemutató koncert a tervek szerint április 12-én lesz a Budapest Jazz Clubban.
Jazz/World ajánló

Egy teljes hét zene és együttlét: Fonó Selection

Ebben az időszakban még fontosabb az egymásra figyelés, a beszélgetés, a másik szempontjainak megértése, a támogatás. A Fonó Selection sorozata idén erről szól. Hétfőtől kezdve minden reggel 8 órakor podcastban beszélgetnek a szakma részvevői, művészek, intézményvezetők, újságírók a piac szereplőit mozgató kérdésekről, esténként pedig duó formációban különleges művészek találkozásaira kerülhet sor, így együtt lép fel Dresch Mihály és Tóth Viktor, Bede Péter és Unger Balázs, Kacsó Hanga és Szabó Dániel, Szokolay Dongó Balázs és Fábri Géza, Varga Veronika és Réti Benedek, ifj Szerényi Béla és Fekete Márton. A hét vasárnap a Fonó 25 díj átadásával zárul, amely a közönség és a szakmai zsűri szavazatai alapján állt össze, tíz kategóriában díjazzák az alkotókat. A Fonó Selection tartalmai ingyenesen érhetők el a Fonó YouTube- és Facebook-csatornáján.
Jazz/World magazin

Chick Corea – Hogyan kezdjünk ismerkedni a legendás billentyűs zenéjével?

Összeszedtünk tíz felvételt – stúdiólemezeket és élő felvételeket egyaránt –, amelyek remekül bevezetnek Chick Corea világába, ha még nem ismered a művészetét. Azok számára pedig, akik ismerik már az életművet, lehetőséget teremtünk az emlékezésre.