Jazz/World

Emlegetni fogják

2002.09.27. 00:00
Ajánlom
Félreértés ne essék, a cím nem váteszkedés, semmi nagyotmondás és jóslás nincsen itt, kérem szépen, csupán utalás egy szolid környezetben megtartott, szolid hangvételû, de annál nagyszerûbb koncertre.

A Déli pályaudvarral szemben, a Ráth György utcában jó ideje létezik egy megvalósult álom, ahol az egykori kis szuterénhelyiségben komoly mûhelymunka formálódik. A Nyitott Mûhelyrõl van szó: folyik ott bõrdíszmûvek készítése, tartanak irodalmi esteket, közéleti és mûvészeti témákról tematikus beszélgetéseket, elõadásokat, vagy csak elegendõ ahhoz leülni teázgatni és közben zenét hallgatni, hogy megértsük azt a szándékot, ami a hely létrehozását motiválhatta. Számomra is meglepõ volt, hogy egy szóló gitár-estben, egy ilyen kis titkos szeánszban mi lehet annyira érdekes, amitõl csurig telik az úgymond nézõtér és persze egyúttal a pódium is - hiszen a kettõ ugyanaz.

A propagáló e-mail szövegében a szervezõ Pallai Péter büszkén hirdette az elõadás egyedi mivoltát, mert tudomása szerint a fõszereplõ Juhász Gábor szólókoncertjeinek eddigi száma erõsen közelít a nullához. Ugyanakkor el kell ismerni azt is, hogy a gitáros minden kétséget kizáróan a mai magyar dzsesszélet egyik legelfogadottabb személyisége: elegendõ az utóbbi öt év bármelyik tetszõlegesen kiválasztott tíz magyar dzsesszalbumát a kezünkbe venni, és látni fogjuk, hogy azokon, mondjuk legalább hét darabon, nagy bizonyossággal õ is közremûködik. A mennyiség nem minden esetben árulkodik a kvalitásról, a szakmai alázatról, azokról az apró momentumokról, amelyek lehetõvé teszik, hogy a muzsikus mûfajok fölé kerekedhessen. Legutóbb a Sziget Fesztiválon láttam-hallottam az indiai tónusokkal bõségesen megtûzdelt Tin-tinben utánozhatatlan gyorsasággal és precíz pontossággal, gyakorlatilag egy egész estén keresztül improvizálni. Most pedig a közönség felé mutatott újabb arc, az egy szál akusztikus gitár, a bõséges repertoár, az elegáns minimalista gesztusok, a saját kompozíciók harmóniavilágának kiterjesztése a sztenderdek belassult átirataira, ahogyan ebbe a körbe beemeli a folklórt és a pazar ritmikai játékokat, mind-mind arról árulkodik, hogy Juhász Gábor pályafutása már nem csak az egyik közremûködõ gitárosról szól, aki sokakkal játszott együtt, hanem a gitárosról, aki összehasonlíthatatlan egyedi hangzásával és technikájával kiemelkedik az itthoni mezõnybõl.

Mondhatnánk, nekünk is van egy Bill Frisellünk, egy összegzõ személyiség, egy olyan gitáros, zeneszerzõ, aki mûvészetének több szálát makramé-szerûen teríti elénk. De talán nem tévedés az Erik Satie-tól, Thelonious Monk-on keresztül John Mc Laughlinig meghúzott képzeletbeli ívre is felfûzni mindazt, ami Juhász Gábor muzsikáját táplálja. Legalábbis nekem akkor és ott õk jutottak eszembe.

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

A felújított Rumbach utcai zsinagóga a Zsidó Kulturális Fesztivál új helyszíne

„Éljük át újra!” - mottóval öt helyszínen, több mint húsz programot kínál a Zsidó Kulturális Fesztivál augusztus 22. és 30. között Budapesten. A fesztivál új helyszíne a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga lesz.
Vizuál

Pazar Vaszary-válogatás a Kieselbach Galéria nyári tárlatán

Vaszary Jánostól nyolc kiváló olajfestmény és több jelentős grafika is látható a Kieselbach Galéria A legnagyobbak - Főművek és fontos képek Munkácsytól Kondorig címmel nyílt reprezentatív nyári tárlatán.
Könyv

„Digitális boomot várok” – beszélgetés Rózsa Dáviddal, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatójával

Az OSZK új főigazgatója tavaly márciusban lépett hivatalba, azóta felgyorsultak a digitalizációs folyamatok a nemzeti könyvtárban. Erről, és az augusztus elején nyíló, Babits Mihály és Török Sophie több mint 6600 dokumentumból álló levelezését feldolgozó adatbázisról is kérdeztük Rózsa Dávidot. 
Klasszikus

Klasszikus zene szólt „a magyar Salzburgban” - Beszámoló Tatáról

Egy hete ért véget Tatán a Klassz a pARTon fesztivál, a Cimbora Alapítvány rendezvényét támogatta és második alkalommal fogadta be a város. A szervezőket nemcsak a kisváros festői Öreg-tavának szépsége vonzotta Tatára, hanem a város múltja is, hiszen itt is, mint minden Esterházy-birtokon a zenének is fontos szerepe volt. A tatai Esterházyak is igen sokat tettek a helyi zenei élet fellendüléséért, a kastély történeti múltja és a kortárs zenei élet így mára összeért.
Klasszikus

Olasz, spanyol turnén járt a Fesztiválzenekar

Olaszországban és Spanyolországban játszott óriási sikerrel a Budapesti Fesztiválzenekar július végén. A turné utolsó állomásán, az újabb lezárások előtti utolsó pillanatban, Kodály zenéje szólt az Adán Martín Auditórium fantasztikus épületében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Világhírű mesterpáros a Várkert Bazár színpadán

Augusztus 1-én a Zenélő Budapest nyári évadának második nagykoncertjén Tony Lakatos és Szakcsi Lakatos Béla kápráztatja el a jazz zene rajongóit.
Jazz/World lemez

Jazz, punk attitűddel: itt a Barabás Lőrinc Quartet új lemeze!

A világ nyitott tér a játékra a Barabás Lőrinc Quartet új lemezén, amelyet nem utolsósorban Miles Davis fúziós hangja ihletett. Hallgassa meg az Open című album dalait!
Jazz/World interjú

Kizökkenés a mából – Megjelent Orbán Bori első albuma

A Kaláka Kiadó gondozásában látott napvilágot Orbán Bori első lemeze Ma chanson címmel. Az album készüléséről, terveiről és vágyairól faggattuk a fiatal énekesnőt.
Jazz/World ajánló

Sztárprodukciók a Vajdahunyadvárban

A Budapest Bár és a 100 Tagú Cigányzenekar koncertjeivel zárul a 29. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál, amely idén összesen 8 koncerttel örvendeztette meg a közönséget.
Jazz/World ajánló

Nyári jazz meglepetés a Müpa videócsatornáján

Újranézhetők az idei Jazz Showcase felfedezettjeinek koncertjei, péntektől kezdve három héten át minden pénteken két koncertfelvételt tesz elérhetővé a Müpa videómegosztó felületén.