Az alapításkor mi motivált téged, hogy a sajátos fafúvós-jazzkombó- kamarazenekar összeállítást válaszd?
Pálhegyi Máté fuvolaművész barátommal hoztuk létre ezt az együttest. Az akkori kedvenceim – pl a Yellowjacket, vagy Bill Evansnak a Claus Ogerman Orchestrával közös lemeze - rengeteg olyan bevezetőt játszottak, ahol a jazz-zenekar mellett kamarazenekar szólalt meg. Abban az időszakban én magam is írtam felkérésre több nagyzenekari művet, illetve bekerültem néhány projektszerűen működő formációba, ahol egy ritmusszekció összeállt egy vonósnégyessel vagy kamarazenekarral. De mindig maradt egy kis hiányérzetem, amikor a darabjaim nem úgy szólaltak meg, ahogy szerettem volna. Értelemszerűen, ha engem hívtak volna Mozart zongoraversenyt játszani, akkor valószínűleg a klasszikus zenészek is hasonlóan érezték volna magunkat, mint én akkor.
Arra jutottunk, hogy egy állandó jelleggel működő zenekar klasszikus zenész tagjai jobban el tudnának mélyedni a jazz stílusában. Jelenleg olyan tagokból áll a zenekar, akik maradéktalanul játszanak mindkét műfajban.
És bár időközben leredukálódott a zenekar létszáma, ma már nem tudnám elképzelni az együttest azok nélkül a klasszikus muzsikusok nélkül, akik maradtak.
Free Style Chamber Orchestra
A zenekar nem csak a te szerzeményeidet, hanem több zeneszerző művét is megszólaltatja. Miért volt fontos számodra, hogy másoknak is teret adj?
A változatosság miatt. Engem a zenében elsősorban a kommunikáció izgat. A műveim is folyamatosan változnak aszerint, hogy éppen kik vannak az együttesben, kire lehet szólót bízni, melyik az a hangszercsoport, aki hangsúlyosabban meg tud szólalni. A zeneszerzőkkel pedig nyilván a műveiken keresztül lehet kommunikálni. Tehát ez sem teljesen önzetlen a részemről. Így viszont mindenki jól jár: a hallgatók, a zenészek, és a zeneszerzők is.
Amikor megbízol valakit, hogy komponáljon a zenekarra, szabad kezet adsz neki?
Általában olyan zeneszerzőkkel dolgozunk együtt, akikkel van valamiféle közös zenei gondolkodás, tehát igen. Az október másodikai koncertre is olyan szerzőket hívtunk meg, akikkel már régebben dolgoztunk együtt, így Zsoldos Bélát, Malek Miklóst, Wolf Pétert, László Attilát. Rajtuk kívül a zenekar basszusgitárosának, Frey Györgynek darabját fogjuk még hallani, valamint egy fiatal zeneszerző, Nagy Ábel Márton művét, aki Bécsben tanul zeneszerzést.
A koncertajánló szerint a népzene is hangsúlyos szerephez jut majd. Rólad lehet tudni, hogy van kötődésed a népzenéhez, hiszen évek óta szerveztek világzenei tábort. Viszont „autentikus” zenészként egyedül Ifj. Szerényi Béla képviseli a koncerten a népzenei szcénát.
Bár előadóként valóban csak Szerényi Béla van feltüntetve, de a Concerto Tekerőre és Kamarazenekarra című darabom utolsó tételét játssza, ami erősen a népzenéből táplálkozik. Tizenöt éve, amikor elindítottuk ezt a zenekart, Béla 4-5 évesen ott játszott körülöttünk a zenekari próbákon, amikor még az édesapjával, Szerényi Bélával dolgoztunk. Tehát ő egészen kiskora óta szívja magába azt a légkört, amiben a népzenét és a jazzt – mint improvizatív műfajokat – közelítjük egymáshoz.
Így aztán az ő hangszerkezelése is pont olyan, mint egy improvizatív muzsikusé, szerves résztvevője az együttesnek olyan darabokban is, amik nem kifejezetten népzenére épülnek.
De játsszunk kifejezetten hard bop darabot is, ami aztán messze van a tekerőtől, de ő az érett személyisége által mégis be tud illeszkedni ebbe a hangzásvilágba.
Mi az oka, hogy vendégzenészek helyett vendégzeneszerzőket hívtál meg az október 2-ai koncertre?
Sokat gondolkoztam azon, hogy hívjak-e szólistákat, tekintve, hogy jubileumi koncertről van szó. De rájöttem, hogy ebben az esetben is a zenekar tagjait hívnám el, tehát Kézdy Lucát, Frankie Látót, Zsemlye Sándort, Pozsár Esztert, Lantos Zoltánt. Viszont a zenekar a zeneszerzők által tudja többféle oldalát megmutatni, ezért azok lesznek velünk, akiknek a darabjait az utóbbi tizenöt évben játszottuk. László Attila és Wolf Péter pedig nemcsak a művével, de közreműködő zenészként is képviselteti magát ezen az eseményen.
hírlevél
