Jazz/World

Építs balkézzel katedrálist

2013.11.07. 07:08
Ajánlom
Hat ráadást adott Brad Mehldau a Zeneakadémia felújított Nagytermében - gyakorlatilag egy egész második részt követelt a budapesti közönség. Pedig nem is volt különösebb ováció, csak kitartó, szűnni nem akaró, magabiztos tapsáradat - a közönség egyszerűen tökéletesen megértette és átérezte Mehldau üzenetét: méltóságteljes, áradó, bölcs zongorajáték tanúi voltunk, amely klasszikus korok magasságait és mélységeit idézte föl, valahonnan a mélyebb tudattalanunkból. KRITKA

Vannak felejthetetlen koncertek. Onnan lehet megismerni őket, hogy minden lényegtelen részlet lekopik róluk, és tiszta szubsztanciájukban őrzi őket az emlékezet. Egyszer, a nyolcvanas években Keith Jarrett adott kétestés koncertet a Zeneakadémián, aminek még a pontos évével kapcsolatban is kisebb vita alakult ki a megrögzött magyar jazzkritikusok között. Magam sem tudom már, mikor volt, talán 84-ben, talán 89-ben, épp csak tizenegynéhány éves voltam. Emlékszem, apám csak az első koncertre akart elvinni, mert azon Jarrett végigjátszotta Bartók Gyermekeknek című etűdgyűjteményének első kötetét.

A közönség feszült volt, és várt valami kimondatlanra. Hátha a ráadásban Bartókra improvizál. Jarrett elképesztő pedáns billentéssel, ám meglehetősen unalmasan teljesítette a hivatalos programot. Mindenki tövig rágta a körmét. Ő pedig szigorú volt, mint mindig: az utolsó darabnál lapozott, és belefogott a második kötetbe. A másnapra meghirdetett koncert tervezetten Jarrett szabad improvizációit tartalmazta. Emlékszem, mivel az egész házban nem találtak több pótszéket, a közönség frontvonala valahol a zongora alatt találkozott a művésszel, mert néhány néző csak a színpad padlóján tudott helyet foglalni, annyian voltak kíváncsiak arra az egy szál hangszerre. Akkor tapasztaltam meg életemben először, mit jelent a zenei extázis.

Ez a mítosz járt a fejemben, amikor most megint azt az egy szál hangszert néztem a csodásan felújított Nagyterem színpadán, és vártam, mihez kezd majd vele a ma esti művész, Brad Mehldau. Persze többszörös hátrányból indult ahhoz az egykorihoz képest. Egyrészt ezúttal nagyjából tudtam, mire számíthatok. Másrészt ma már nem kíváncsiak annyian a zongora hangjára, mint akkor.

Mehldau azonban egy pillanatra sem okozott csalódást. Nem is akart ő megfelelni semmilyen külső körülménynek. Bizonyos szempontból nem csinált felhajtást, nem hajtott a meglepetésre. Egyszerűen gyakorolta azt a hatást, amire képes. És úgy alakult, hogy az a jelenség, amelyet úgy hívnak, hogy Brad Mehldau, szinte tökéletesen illeszkedett a Liszt Ferencről elnevezett intézmény régi-új falai közé.

A koncert felépítése némileg szokatlan volt abból a szempontból, hogy Mehldau elhagyta a sallangosnak vélt „könnyed bevezető - sűrűbb középrész - brutál virtuóz csúcsblokk - levezető ráadás" sémaszerű szerkezetét. Az elejétől a végéig szinte ugyanazt játszotta. Nem voltak poénok (Mehldau amúgy sem az a vicces fiú), üres brillírozások; nem volt cirkuszi sportprodukció, ökölbe szorult arc szóló közben, orgia a hangszerrel... Ennél sokkal méltóságteljesebb produkciót hallhattunk. Valamennyi kompozíció egyfajta balladai kontemplációba merült, amely egyszerre volt intellektuális és érzelmi töltésű. Kitartó magabiztossággal, elejétől a végéig ugyanazzal a türelmes tempóval kísérte a művész hallgatóját a katarzis felé. A témák viszonylag puritán, feszülten visszafogott felvázolása után rendszerint sűrű akkordszövetbe burkolt variáció indult útjára, amely igencsak bonyolult harmóniaváltásokkal kötötte le a figyelmet. Közben gyakran a balkéz sötétebb basszusszólama vette át a dallamvezetés szerepét - jellemző stílusjegye ez Mehldaunak. Ha improvizál, az gyakran sűrű metafizikai bolyongásba sodorja a hallgatót, még akkor is, ha épp popslágerek feldolgozása kínálja az alaptémát - ahogy most is felhangzott egy Neil Young-dal, két Beatles és jópár standard is. Ám soha nem zavarodik bele a saját maga által épített labirintusba: a tér, a magasság érzése a valódi célja ezeknek a kísérleteknek. Mehldau művészetének erénye ezúttal is csillogott: betöltötte a Zeneakadémia legutolsó, gazdag allegóriákkal díszített sarkait is, és a hatás biztos tudatában, a közönséget teljesen feltöltve hagyta el a színpadot.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Wilheim András zenetörténész

Január 20-án, hetvenhárom éves korában elhunyt Wilheim András, a 20. századi zene szakértője – tette közzé a Editio Musica Budapest.
Vizuál

„A traumatizált ember nem tud meggyőző lenni” – új magyar film az erőszak hatásáról

Aktuális és fontos kérdéseket feszeget Lőrincz Nándor és Nagy Bálint első játékfilmje, a Legjobb tudomásom szerint. Az év vége meglepetésfilmje a szexuális bántalmazás hatásait állítja középpontba – rendhagyó módon nem az áldozat, hanem annak férje szemszögéből. Interjú az alkotókkal.
Klasszikus

Kulcsok a hétvégi Richard Strauss-maratonhoz

A 20. század egyik legnépszerűbb zeneszerzője, Richard Strauss bőségesen merített a mitológia és az irodalom legfontosabb történeteiből. Kik is voltak azok a személyek, valós és kitalált alakok, akik a komponista legnépszerűbb műveit ihlették? Kislexikonunk a Müpa hétvégi Richard Strauss-maratonjához is vezérfonalul szolgálhat.
Vizuál

Szombat estig szabadon nézhető a Serge Gainsbourg-ról készült életrajzi film

Joann Sfar 2010-es filmje Serge Gainsbourg, a minden ízében rendhagyó és polgárpukkasztó művész, énekes, dalszerző, költő, filmrendező életútját eleveníti fel. A sok-sok zenei betéttel és letagadhatatlanul franciás hangulattal készült alkotás január 22-ig látható a Médiaklikk.hu oldalán.
Zenés színház

59 éves korában elhunyt Rafael Rojas tenor

A mexikói operaénekes több évadon át a Stefano Poda-féle Otellóban énekelt címszerepet a Magyar Állami Operaházban, ezt megelőzően pedig a Simándy100 gálát mentette meg a beugrásával Jonas Kaufmann helyett. Halálhírét az Opera közölte.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World gyász

Elhunyt Meat Loaf

A Grammy-díjas énekes 74 éves korában, családja körében halt meg, a halál okát nem közölték.
Jazz/World ajánló

A hazai jazz sztárjaival ünnepli a 70-et Zsoldos Béla

Zsoldos Béla egyike azon keveseknek, akik a hazai jazz világában felbecsülhetetlen tudással rendelkeznek az ütőhangszerek világáról: komponista, előadóművész, több mint húsz éve tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Hetvenedik születésnapja alkalmából különleges koncertre készül a Müpában január 27-én.
Jazz/World ajánló

Megjelent Lukács Miklós első szólólemeze

A Fonó gondozásában jelent meg 2021 végén Lukács Miklós, a hazai kortárs zene legsokoldalúbb előadójának első cimbalom szólólemeze, a No Man’s Land. Az album a világon egyedülálló módon csak a cimbalom eszköztárát használja a lemezen hallható kísérleti elektronikán keresztül is. A No Man’s Land már elérhető a legnagyobb streaming platformokon, illetve a Fonó webáruházában.
Jazz/World hír

FSZEK Zenei Gyűjteményébe került Gonda János hagyatéka

Gonda János, a magyar jazz kiemelkedő alakja január 11-én lett volna 90 éves. Halála előtt a Zenei Gyűjteménynek adományozta dokumentumgyűjteményét. A hagyaték a katalogizálás, és a digitalizálás után fokozatosan kutathatóvá, közkinccsé válik.
Jazz/World ajánló

Szerb Újévi mulatsággal nyitja az évet a Fonó

Már-már hagyomány a Fonóban, hogy a város legnagyobb szilveszteri vonós táncháza után januárban a déli szláv népek szokásai szerint is elbúcsúztatják az óévet és köszöntik az új esztendőt! Január 13-án a Szerb Újévi mulatságon fellépnek a Babra és a Poklade zenekarok, valamint vendégük, Djordje Davidović szerb harmonikaművész. Bárki csatlakozhat a délszláv táncházhoz, de azt is várják, aki csak hallgatná a vérpezsdítő balkáni zenéket!