Jazz/World

Építs balkézzel katedrálist

2013.11.07. 07:08
Ajánlom
Hat ráadást adott Brad Mehldau a Zeneakadémia felújított Nagytermében - gyakorlatilag egy egész második részt követelt a budapesti közönség. Pedig nem is volt különösebb ováció, csak kitartó, szűnni nem akaró, magabiztos tapsáradat - a közönség egyszerűen tökéletesen megértette és átérezte Mehldau üzenetét: méltóságteljes, áradó, bölcs zongorajáték tanúi voltunk, amely klasszikus korok magasságait és mélységeit idézte föl, valahonnan a mélyebb tudattalanunkból. KRITKA

Vannak felejthetetlen koncertek. Onnan lehet megismerni őket, hogy minden lényegtelen részlet lekopik róluk, és tiszta szubsztanciájukban őrzi őket az emlékezet. Egyszer, a nyolcvanas években Keith Jarrett adott kétestés koncertet a Zeneakadémián, aminek még a pontos évével kapcsolatban is kisebb vita alakult ki a megrögzött magyar jazzkritikusok között. Magam sem tudom már, mikor volt, talán 84-ben, talán 89-ben, épp csak tizenegynéhány éves voltam. Emlékszem, apám csak az első koncertre akart elvinni, mert azon Jarrett végigjátszotta Bartók Gyermekeknek című etűdgyűjteményének első kötetét.

A közönség feszült volt, és várt valami kimondatlanra. Hátha a ráadásban Bartókra improvizál. Jarrett elképesztő pedáns billentéssel, ám meglehetősen unalmasan teljesítette a hivatalos programot. Mindenki tövig rágta a körmét. Ő pedig szigorú volt, mint mindig: az utolsó darabnál lapozott, és belefogott a második kötetbe. A másnapra meghirdetett koncert tervezetten Jarrett szabad improvizációit tartalmazta. Emlékszem, mivel az egész házban nem találtak több pótszéket, a közönség frontvonala valahol a zongora alatt találkozott a művésszel, mert néhány néző csak a színpad padlóján tudott helyet foglalni, annyian voltak kíváncsiak arra az egy szál hangszerre. Akkor tapasztaltam meg életemben először, mit jelent a zenei extázis.

Ez a mítosz járt a fejemben, amikor most megint azt az egy szál hangszert néztem a csodásan felújított Nagyterem színpadán, és vártam, mihez kezd majd vele a ma esti művész, Brad Mehldau. Persze többszörös hátrányból indult ahhoz az egykorihoz képest. Egyrészt ezúttal nagyjából tudtam, mire számíthatok. Másrészt ma már nem kíváncsiak annyian a zongora hangjára, mint akkor.

Mehldau azonban egy pillanatra sem okozott csalódást. Nem is akart ő megfelelni semmilyen külső körülménynek. Bizonyos szempontból nem csinált felhajtást, nem hajtott a meglepetésre. Egyszerűen gyakorolta azt a hatást, amire képes. És úgy alakult, hogy az a jelenség, amelyet úgy hívnak, hogy Brad Mehldau, szinte tökéletesen illeszkedett a Liszt Ferencről elnevezett intézmény régi-új falai közé.

A koncert felépítése némileg szokatlan volt abból a szempontból, hogy Mehldau elhagyta a sallangosnak vélt „könnyed bevezető - sűrűbb középrész - brutál virtuóz csúcsblokk - levezető ráadás" sémaszerű szerkezetét. Az elejétől a végéig szinte ugyanazt játszotta. Nem voltak poénok (Mehldau amúgy sem az a vicces fiú), üres brillírozások; nem volt cirkuszi sportprodukció, ökölbe szorult arc szóló közben, orgia a hangszerrel... Ennél sokkal méltóságteljesebb produkciót hallhattunk. Valamennyi kompozíció egyfajta balladai kontemplációba merült, amely egyszerre volt intellektuális és érzelmi töltésű. Kitartó magabiztossággal, elejétől a végéig ugyanazzal a türelmes tempóval kísérte a művész hallgatóját a katarzis felé. A témák viszonylag puritán, feszülten visszafogott felvázolása után rendszerint sűrű akkordszövetbe burkolt variáció indult útjára, amely igencsak bonyolult harmóniaváltásokkal kötötte le a figyelmet. Közben gyakran a balkéz sötétebb basszusszólama vette át a dallamvezetés szerepét - jellemző stílusjegye ez Mehldaunak. Ha improvizál, az gyakran sűrű metafizikai bolyongásba sodorja a hallgatót, még akkor is, ha épp popslágerek feldolgozása kínálja az alaptémát - ahogy most is felhangzott egy Neil Young-dal, két Beatles és jópár standard is. Ám soha nem zavarodik bele a saját maga által épített labirintusba: a tér, a magasság érzése a valódi célja ezeknek a kísérleteknek. Mehldau művészetének erénye ezúttal is csillogott: betöltötte a Zeneakadémia legutolsó, gazdag allegóriákkal díszített sarkait is, és a hatás biztos tudatában, a közönséget teljesen feltöltve hagyta el a színpadot.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Klasszikus

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt”

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémiát július 23-29-ig rendezik a Liszt Ferenc Zeneakadémián.
Zenés színház

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.
Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.