Jazz/World

Erik ötös, Erzsi ötös, buli

2010.10.05. 14:45
Ajánlom
Az Erik Sumo Band ötödik születésnapját, a Kiss Erzsi pedig ötödik lemezét ünnepli a Gödörben.

Az angol- és halandzsanyelvű számokat előadó Erik Sumo Band-ben a hazai zenei élet eltérő stílusú zenészei gyűltek össze. Behatárolhatatlan, mégis erős világú popzenéjük a 70-es évek pszichedelikus rockzenéjével, világzenével, jazzel és zsigeri tánczenével keveredik. A My Rocky Mountain című első Erik Sumo-lemez a korábban az Amorf Ördögök zenekarban dolgozó Tövisházi Ambrus produceri-zeneszerzői albumaként jelent meg, de a lemez anyagát élőben kezdetektől fogva a hét tagú Band adja elő. A főként belassult, hallgatós első album és a második lemez, a már Band-ként készült The Trouble Soup dalai áthangszerelve szólalnak majd meg élőben a születésnapi koncerten. A koncert plakátján látható, gyertyákkal felszerelt szamárról szóló új dalt élőben először itt hallhatja majd a közönség. A pszichedelikus rocktól inkább a kísérleti tánczene felé közeledő zenekar a készülő harmadik album számaiból is sok mindent megmutatnak majd a közönségnek A zenekar két női frontembere, az állandó vendég Kiss Erzsi és az állandó énekesnő, Harcsa Veronika mögött és mellett Mészáros Ádám, Drapos Gergely, Farkas Zoltán, Pápai István és Tövisházi Ambrus játszanak.

Akinek a két DJ, az előzenekar és az ünneplő ESB nem volt elég, másnap helyben rákérhet. A Yesyes Matzaa után, A Kutya Vacsorája illetve az ef Zámbó Happy Dead Band előtt az Egy Kiss Erzsi Zene tart lemezbemutató koncertet: ez éppen az ötödik sorlemezük. Az Ugató címmel megjelenő anyag állhatna akár az Egy Kiss Enigma Zene mottó alatt is - náluk ugyanis a szöveg mindig eloldódik, beolvad a zenébe. A lenyűgöző zenei stílusparódiákhoz szellemes nyelvi persziflázsok társulnak, ami által az új lemez hallatlanul változatos és szórakoztató. A kakukktojás ezúttal csokiból készült: egy Belga-feldolgozás (Csokidal) ugyanis az eredeti szöveggel szólal meg a lemezen, Erzsi tehát először énekel magyarul saját zenekarában. A zenekar tagjai: Kiss Erzsi és Szandtner Anna ének, Bujdosó János gitár, Vajdovich Árpád basszusgitár Németh Csaba dob, közreműködik egy fúvós (Dennert Ákos, Skerlecz Gábor, Tompa Ákos) és egy ütős (Laskai Viktor, Pápai István) szekció.

Október 8, Gödör
21:00 Pipedome, Volkova Sisters, Erik Sumo Band feat. Kiss Erzsi, Fine Cut Bodies

Október 9, Gödör
21:00 Yesyes Matzaa,
22:00 Egy Kiss Erzsi Zene lemezbemutató
23.30 A Kutya Vacsorája,
01:00 ef Zámbó Happy Dead Band + VJ Praxinoscope

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Székely Krisztát, Kováts Adélt és a kolozsvári társulatot is díjazta a POSZT

A XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai, színész- és közönségzsűrije idén is döntött a fesztivál díjairól. A Kolozsvári Állami Magyar Színházé a legjobb előadásnak járó elismerés, a Fidelio támogatásával átadott legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat Szakács Hajnalka vehette át. Íme a díjazottak listája!
Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Vizuál

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.
Jazz/World rustico

Alázattal kísérletezni

Kubinyi Júlia már tizenévesen nyakig benne volt a népzenei koncertéletben, hiszen a Dűvő Zenekar énekeseként rengeteg helyen játszottak. Most izgalmas mérföldkőhöz érkezett, amikor Szokolay Dongó Balázzsal és Zimber Ferenccel közös, Rustico című lemezén újraértelmezték a népi hangzásvilágot.