Jazz/World

Erős nők a jazz világában – a Dee Dee Bridgewater Quartet érkezik a Müpába

2024.06.25. 12:50
Ajánlom
A zenekart vezető, háromszoros Grammy-díjas énekesnő és zenészpartnerei We Exist! című turnéjukkal járják a világot, hogy felhívják a figyelmet a műfaj kivételes tehetségű női előadóira.

Dee Dee Bridgewaternek van mit mesélnie a Müpa közönsége számára. Legutóbb 2007-ben járt a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, amikor arról vallott, hogyan hatott rá a kaland, amelyet afrikai gyökerei után kutatva élt át. Később másfajta kapcsolatokat is feltárt: olyanokat, amelyek Billie Holiday örökségéhez, New Orleanshoz vagy épp szülővárosához, Memphishez kötik.

Máig hiteles és önazonos előadó maradt, aki lenyűgözően erőteljes színpadi jelenlétével, megalkuvást nem tűrő személyiségével és csodás hangjával hódít

– most épp remek kvartettje társaságában hirdeti legfontosabb hitvallását.

Dee Dee Bridgewater tagja volt a Thad Jones–Mel Lewis Orchestrának, dolgozott Max Roach-csal, Sonny Rollinsszal, Dexter Gordonnal és Dizzy Gillespie-vel. Számos sikert ért el a zenés színház világában is. Háromszoros Grammy-díjas, Tony-díjas, NEA Jazz Master, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasási Szervezetének Jószolgálati Nagykövete, ASCAP Champion, Doris Duke művészeti díjas, Memphis Music Hall of Fame-legenda és a női előadók boldogulását elősegítő Woodshed Network alapítója.

We Exist! elnevezésű turnéja állásfoglalás arról, milyen küzdelmeket vívtak már eddig is a Bridgewaterhez hasonló nők, és milyen elsöprő sikereket értek el tehetségük révén

– mint például Carmen Staaf, a kvartett művészeti vezető-zongoristája. Olyan dalok kerülnek terítékre, mint a Mississippi Goddam, a Trying Times vagy a The Danger Zone.

Dee Dee Bridgewater Quartet: We Exist!

június 30. 20:00, Müpa

Közreműködik:

Carmen Staaf (zenei vezető, zongora)
Rosa Brunello (bőgő)
Evita Polidoro (dobok)

A koncertről további részletek itt érhetők el. >>>

Fejléckép: Dee Dee Bridgewater (forrás: Müpa)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Könyv

„A leírt szó mindig veszélyes, de csak annak, aki fél tőle" – az Open Books is felszólalt az átláthatósági törvény ellen

Al Ghaoui Hesna, Alföldi Róbert, Cserhalmi György, Csáki Judit, Kemény Zsófi, Kepes András, Dr. Máté Gábor, Szentesi Éva és Ungváry Krisztián is aláírta az Open Books kiadó nyílt levelét, amelyben szolidaritásukat fejezik ki azokkal, akik veszélyeztetve érzik magukat a kormány új törvénytervezete miatt. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

KÉP-regény: A heveder

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról írt, hogyan csatlakozott B.B. King stábjához egy rendhagyó feladatban.
Jazz/World ajánló

Amerikai gitárlegendával játszik a Daveform Quintet a Müpában

2024-ben az év egyik legjobb jazzlemezével jelentkezett, május 20-án pedig Kurt Rosenwinkellel játszik a Müpában a Daveform Quintet, akik második albumukat is az amerikai jazz stílusformáló gitárosával veszik majd fel.
Jazz/World hír

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.
Jazz/World ajánló

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Jazz/World ajánló

Amikor a csend is zenél – a harmincéves e.s.t. együttesre emlékeznek a JazzFest Budapesten

Május 12-én különleges zenei találkozás várja a rajongókat az Erkel Színházban a 30 YEARS OF e.s.t. – Tribute to Esbjörn Svensson Trio elnevezésű eseményen, amely során az elmúlt évtizedek egyik legikonikusabb jazz-zenekarának dalai szólalnak meg.