Jazz/World

Érzéki és brutálisan érzékeny – Kamondy Ágnes estje a Gödör Klubban

2023.12.20. 09:30
Ajánlom
Kamondy Ágnes visszatérő vendég a Gödör Klubban. A Pest fölött az ég című est legközelebbi előadása december 21-én, csütörtökön, 20:00 órakor látható.

Kamondy Ágnes az 80-as évek szubkultúrájában talált rá sajátos zene- és szövegvilágára, senkire sem emlékeztető stílusára, színpadi előadásmódjára. Világa külön világ, ami a kupléktól, szongoktól a progresszív rockig, a népzenétől a kortárs zenéig ível.

„Zseni vagy, Ági!”

Kapcsolódó

„Zseni vagy, Ági!”

Bő 25 év után új műsorral állt színpadra a magyar zenei élet egyik legkülönösebb és legkülönlegesebb egyénisége, a dalszerző-énekes-multiinstrumentalista, Kamondy Ágnes. Ott voltunk az A38 Hajón.

A sokoldalú dalszerző-énekesnő már a 70-es években részt vett az ellenzéki művészcsoportok munkájában (Orfeo zenészcsoport, Stúdió K). A 80-as években tagja volt a Európa Kiadó zenekarnak, zenélt Másik Jánossal a Trance-Balance formációban, színházi előadásokhoz írt zenét, majd 1986-ban megalakította az Orkesztra Luna zenekart, amely egy kazettát jelentetett meg Szukadal címmel. Pályafutása első csúcsára a Dalok Közép-Nirvániából című előadással ért, az est CD-változatát nem kell leporolni, máig nem veszített korszerűségéből, erős, érvényes lemez.

A nagy visszatérés a Pest fölött az ég című dalciklus egyszerre fájdalmas és derűs, frivol és emelkedett, halk és hangos, sűrűn szőtt és visszafogott, közéleti és közérzeti, éteri és nagyon személyes. Érzéki és brutálisan érzékeny. Az est címadó szerzeménye a filmrendező jó barátja, Xantus János emlékére íródott, a zenéket és szövegeket, néhány kivételével Kamondy Ágnes írta. A társszövegírók Kiss Llászló, az Európa Kiadó volt basszusgitárosa, Molnár Gergely (Spions), Karafiáth Orsolya és Simon Márton költők, de a 10. században élt dél-kínai császártól, Li Jütől is szerepel szerzemény.

KamondyAgnes-092320.png

Kamondy Ágnes (Fotó/Forrás: Gödör Klub)

A szerző-énekesnőnek méltó partnere a kamarazenekari érzékenységgel figyelő és játszó együttes. A társénekesnők: Kisfalvi Krisztina színésznő-énekes, Roszik Hella színésznő, hegedűs-énekes, Varga Orsolya billentyűs, Werner Gábor csellista, Ladányi István szaxofonos, Papocsi Péter gitáros, Vajdovich Árpád bőgős, basszusgitáros és Gyenge Lajos dobos-ütőhangszeres.

Fejléckép: Kamondy Ágnes (fotó/forrás: Szilágyi Lenke / Gödör Klub)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Vizuál

A Konklávé és A brutalista tarolt a BAFTA-gálán

Február 16-án este adták át a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjait. A londoni gálán a Konklávé és A brutalista című film is négy-négy elismerést gyűjtött be. Mikey Madison, Adrien Brody, Zoe Saldana és Kieran Culkin is díjat vehetett át.
Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A sanzonok királynője – a Benczúr Házban látható Nádasy Erika Piaf-estje

Egy halhatatlan legenda, Edith Piaf drámai fordulatokkal teli élettörténete és magukkal ragadó, keserédes érzelmekkel teli dalai elevenednek meg február 25-én a Benczúr Házban. A francia sanzonénekesnőt a darab írója, Nádasy Erika kelti életre.
Jazz/World hír

Idén is meghirdeti Fringe felhívását a Magyar Zene Háza

Mivel az intézmény kiemelt céljának tekinti a zenei tehetségek támogatását, a zenélés népszerűsítését kortól és zenei háttértől függetlenül, 2025-ben is meghirdeti a Fringe-t. Jelentkezési határidő: március 2., vasárnap éjfél.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: Alice Cooper 77

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Alice Cooper születésnapján lepődött meg, és arról írt, hány tekerss filmet használt el a botrányhős előadó koncertjén.
Jazz/World interjú

Ajtai Péter: „Édesanyám kinyitotta a telefonkönyvet, és másnap már mentem bőgőórára”

Improvizációesztétikából doktorált, tanult klasszikus zenét, hagyományos jazzt, ma már legfőképpen free jazzt vagy szabad improvizációs zenét játszik. Tanít, számos zenekarban muzsikál, egy százhúsz éves bőgőt nyüstöl. Ajtai Péter bőgőssel beszélgettünk.
Jazz/World ajánló

Ismét megmérettethetik magukat a jazz feltörekvő tehetségei a Müpában

Az idén 20 éves Müpa 2025. február 7. és 9. között ismét megrendezi a Jazz Showcase-t. A régió egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéjére ez alkalommal is hat ígéretes pályakezdő formáció jutott be, akiknek produkcióit neves szakmai zsűri bírálja majd el.