Jazz/World

Északi varázs – Balti táncest a Hagyományok Házában

2005.10.15. 00:00
Ajánlom
Négy táncegyüttes várja az északi népek hagyományos kultúrája iránt érdeklődő közönséget október 19-én 18:00 órától a Hagyományok Házában. A Hőissassaa Magyarországi Észt Néptáncegyüttes mellett három észtországi tánccsoport: a Kosei Ifjak, a Soveldaja Néptáncegyüttes és a Pillipiigad Népzenei Együttes lép fel elsősorban az észt, de a lett, a finn és a karél folklórkincsből is merítő műsorával.

A három előadásból álló fellépéssorozat észtországi szervezője Kadri Tiis asszony, a legnagyobb észtországi folklórünnep, a Táncosünnepek alapítványának főkoreográfusa. Az előadás után 20:00 órától észt-finn táncházat tartanak. A belépő ára 800 Ft, jegyek a helyszínen válthatók.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Hiába fest jobban Szűz Mária a restaurálás után, a tulajdonos reklamál

Ez már nem az, akit ismert és szeretett, állítja, miután egy restaurátor szebb küllemet varázsolt a szobrának. Akár bíróság elé is kerülhet az ügy. Inverz „bundás Krisztus”-eset Lengyelországból.
Színház

Bakos-Kiss Gábor lett a Győri Nemzeti Színház új igazgatója

A kilenctagú szakmai bizottság javaslatára Bakos-Kiss Gábort választották a Győri Nemzeti Színház élére – tudatta Facebook-oldalán Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere. Az új igazgató 2021. július 1-jétől vezetheti a színházat.
Plusz

Ezek a 75 éves David Gilmour kedvenc Pink Floyd-dalai

Ma ünnepli 75. születésnapját David Gilmour, a Pink Floyd szólógitárosa, aki egyébként a basszusgitártól a billentyűkön át a szaxofonig számos hangszeren játszik, mégis karakteres húrhajlításairól, összetéveszthetetlen soundjáról és kitartott hangjairól ismerünk.
Vizuál

90 év után bukkant fel a magyar származású Amrita Sher-Gil festménye

Az indiai Frida Kahlóként is emlegetett magyar származású festőnő portréja akár a 2,8 millió dolláros (849 millió forint) leütési árat is elérheti a Christie's aukciósház árverésén.
Színház

Upor László beszélgetéssorozatot indít az eTrafón

Véget ért a Trafó TudásTrambulin sorozata, a nézők azonban nem maradnak online műsor nélkül: március 10-én indul a Világhazafiak, amelyben Upor László olyan magyarokkal beszélget, akiket bár számos alkalommal láthatunk Magyarországon, külföldön is jelentős sikereket értek el.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World felhívás

Küldd el saját műalkotásod, és szerepelj Csukás István-videoklipben!

Csukás István 85 éve, április 2-án született és tavaly február 24-én hunyt el. Személyének, alkotásainak, életművének tiszteletére e két időpont közötti hónapban a Bettika duóval közösen alkotói felhívást tesz közzé a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont – ezúttal felnőtteknek!
Jazz/World interjú

A zene szép, komoly játék – interjú Dresch Mihállyal

Traktoron nem szól a blues, de a csendben előjön az ének. Dresch Mihályt többszörösen díjazta a Fonó közönsége, ez alkalommal beszélgettünk vele. Arról, hogy mit jelent a népzene, és miben osztozik a jazzel, és arról, hogy miért férhet meg több dudás egy csárdában.
Jazz/World klippremier

Klippremier: „Árkon-bokron” átívelő dal a Shinterztől WaTáig

Egy angolszász király által építtetett földsánc ihlette a Shinterz zenekar Varga Tamás WaTa-val közös remixét, a Dyke-ot. A trió már biztosan ott lesz idén a Művészetek Völgyében.
Jazz/World klippremier

Rózsák között ébredt egy szakállas bácsi

És nem is csak rózsákból állt az ágya, hanem mindenféle virágból. Lenyűgöző klip készült Pátkai Rozina új dalához.
Jazz/World hír

Dresch Mihály az idei Fonó-díjak nagy nyertese

Vasárnap este az online térben nézhette meg a közönség az első Fonó-díj átadóját. Tizenegy kategóriában osztották ki a díjakat a legjobbnak ítélt művészeknek, lemezeknek és programsorozatoknak, valamint átadtak egy életműdíjat is, amelyet a közönség szavazatai alapján Dresch Mihálynak ítélt oda a zsűri.