Jazz/World

Etűd jazzkoncert

December 6-án hatodik alkalommal rendezett az ETŰD Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz Tanszaka bemutatkozó koncertet a Budapest Jazz Clubban.

Az iskola tanulói számára kiemelkedő élmény ugyanarra a színpadra felállni, ahol előttük olyan zenészek léptek fel, mint Kurt Rosenwinkel, Dave Douglas vagy Chris Potter. Annak érdekében, hogy az évente háromszor megrendezett esemény színvonala biztosított legyen, az intézmény a másodéves és a végzős növendékek produkcióiból állít össze kétórányi programot. A seregszemlét a diákok részvételével éjszakába nyúló jam session követi. Ha a fellépők között ráismernénk valakire, az nem a véletlen műve, hiszen több tehetséges diákot hallhatunk már saját zenekarával koncertezni.

Ismerős arcok a nézők soraiban is feltűntek, hiszen az iskola tanári kara nem nélkülözi kiváló muzsikusokat: A zenekari gyakorlatokat Regős István, Nesztor Iván, Winand Gábor, Berdisz Tamás és Párniczky András tartják. De a szülők és hozzátartozók között is feltűntek jazzisták - Baló István és Héder Imre személyében. Videoösszeállításunkkal megpróbáljuk visszaadni a Etűd bemutató koncertjének hangulatát.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Leszámolás a paraszti kultúrával – megnéztük az év egyik legszebb filmjét

A Parasztok című filmet látni olyan, mintha végigjárnánk egy hatalmas múzeumot, és hosszasan elidőznénk valamennyi műalkotás előtt – szellemileg megterhelő, mégis eksztatikus művészi élményt jelent.
Klasszikus

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Vizuál

Elhunyt Andresz Kati

A színházi munkái mellett szinkronszerepeiről is híres színésznőt, akinek különleges hangja számos filmet tett emlékezetessé, hatvannyolc éves korában érte a halál.
Klasszikus

Ragyogó sötétségem – beszélgetés Érdi Tamással

Érdi Tamás zongoraművész december 17-én a Benczúr Házban ad ünnepre hangoló koncertet, az Egész nap karácsony rendezvény záróakkordjaként.
Könyv

Vámos Miklós: Remek megragadása annak, mi is a szépirodalom

Vámos Miklós ebben a hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni. Állandó rovatában ezúttal Sasha Marianna Salzmann Az emberben legyen szép minden című kötetével foglalkozik.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Mindenki azt mondta, ez egy kamaszkori őrület” – beszélgetés Nagy Emma jazzénekessel

Egy végtelenül finom, halk szavú, szinte rebbenő lány ül előttem. Kicsit bizonytalan, önmagát még keresgélő fiatal nő, de már pontosan érzékelhető, ahogy töredezik benne a gátlás, és ha egyszer igazán ki- és megnyílik, fantasztikus csodákra lesz képes. Nagy Emma 2023-ban zeneművészeti kategóriában átvehette az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjat.
Jazz/World ajánló

Flavia Coelho napfényt hoz a szürke télbe

Brazíliában színpompás kulturális hatások érték, de végül Párizsban talált rá arra az egyedi zenei stílusra, amelyben jól megfér egymással a pop, a jazz, a rock, a funk és a tradicionális brazil műfajok.
Jazz/World ajánló

Ecuadori, perui és bolíviai örökzöldekkel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a Los Gringos

A dél-amerikai zenét játszó hazai együttes új dalokkal is kedveskedik a december 2-i jubileumi koncerten, amelyet követően sztorizós közönségtalálkozót is tartanak a Fonóban.
Jazz/World magazin

Kenny Garrett, a jazz-szaxofonosok élő ikonja tudja, mit kell hallgatni

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatában a hazai, valamint a nemzetközi jazz és világzenei színtér egy-egy kiemelkedő alakja osztja meg olvasóinkkal, milyen zenéket hallgat szívesen. A sorozat legújabb részében a világhírű altszaxofonos, Kenny Garrett kedvenceibe hallgathatunk bele.
Jazz/World ajánló

Határátlépés Ligetivel – Lukács Miklós és muzsikustársai a BMC-ben

Nem számít, hogy a klasszikus, a kortárs zene vagy a jazz területén működnek, hiszen mindannyian kiváló zenészek. Lukács Miklós Cimbiózis Triója a Ligeti Ensemble-lal lép fel.