Jazz/World

Európa Jazzhíd 2006

2006.04.14. 00:00
Ajánlom
Nagyszabású jazz rendezvényre kerül sor Budapesten április 30-án. Az eseményen a mainstreamtől a bigband muzsikáig, a free jazztől a jazz-világzenéig a műfaj szinte minden „hajtása” bemutatkozási lehetőséget kap.

Tizennégy koncert, két nagyszínpad és több mint száz meghívott hazai és külfükdi muzsikus várja majd az érdeklődőket. Az Európa Jazzhíd 2006 elnevezésű program ötletét a 2005-ben nagy sikerrel megrendezett Örömkoncert adta, amely egyben remek lehetőséget is adott a hazai jazz és előadóinak népszerűsítésére is. Hagyományteremtés és a zenei élet minél színesebbé tétele is feladata tehát a Jazzhíd-koncerteknek.

Az egész napos esemény helyszíneként a Clark Ádám térnél, a Lánchíd végén felállított színpad, illetve a Millenáris Teátrum szolgálnak majd. A Clark Ádám téri színpadon délelőtt 11 órától este 10 óráig nyolc, míg a Millenárison délután 2 órától további hat koncertre kerül sor. Este 10-kor azonban nem ér véget az esemény: a Millenárison és a Columbus Jazzklubban ugyanis kezdetét veszi a hajnalig tartó Budapest Jam, ahol a koncerteken fellépő muzsikusok örömzenéjét hallgathatja a közönség.

A fellépők között lesz a Modern Art Orchestra, a Közép-Kelet-Európai Kreatív Jazz Műhely, a Berki Tamás Band, a Borbély Műhely, a Szakcsi Jr Trio, a Kaltenecker Trió, a Contemporary Gregorian, az Oláh Kálmán Trio, a Babos Project Special, a Hat Ok, a szaxofonos Terje Isungset (Norvégia), a Dél-alföldi Szaxofon Együttes, a Lantos Zoltán Mirrorworld és a holland Tobias Delius 4tet Grencsó Istvánnal.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában

Idén is tíz fiatal tehetség vehette át a Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában csütörtökön, a járvány miatt online közvetített díjátadón.
Jazz/World

Debussy a klasszikus címkéje nélkül

Megjelent Harcsa Veronika, Razvaljajeva Anasztázia és Fenyvesi Márton első közös lemeze, amelyen Debussy-dalok hallhatók modern és izgalmas köntösben, úgy, ahogy még biztosan nem találkoztunk velük. Hiányzik az a hang, amit ez a megjelenés képvisel.
Plusz

Black Friday helyett válaszd a fenntartható életet!

Fogyasztás helyett boldogság, pénz helyett élet! Ezt üzenik ismert művészek, köztük Vecsei H. Miklós, Pokorny Lia és Kollár-Klemencz László.
Színház

Az SZFE elleni harcra használhatja a kormány a veszélyhelyzeti felhatalmazást?

Amennyiben a felsőoktatási intézmény fenntartója úgy dönt, hogy egy félévet nem ismer el, mert nem tudja ellenőrizni az órákat, akkor ez azonnal végrehajtható – szúrta ki a HVG.
Plusz

Fischer Ádám: Az első csöngetés

Sorozatunkban Budapest díszpolgárai osztják meg velünk a fővároshoz kötődő személyes történetüket. Fischer Ádám karmester, aki 2009 óta a cím birtokosa, elárulta egy kedves szokását, amely kimondottan az Akácfa utcához kötődik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World gyász

Elhunyt Balázs Fecó

Életének 70. évében elhunyt Balázs Fecó énekes, zenész, zeneszerző – közölte a hírt a család nevében Várkonyi Attila, a Retro Rádió műsorvezetője.
Jazz/World hír

Lukács Miklósé az év jazzalbuma

A MagyarJazz.hu szakmai szavazatok alapján ismerte el az év legjobb jazzelőadóit és lemezeit. A legjobb zenekar a Modern Art Orchestra, a legjobb énekesek Winand Gábor és Hajdu Klára.
Jazz/World lemezajánló

Debussy a klasszikus címkéje nélkül

Megjelent Harcsa Veronika, Razvaljajeva Anasztázia és Fenyvesi Márton első közös lemeze, amelyen Debussy-dalok hallhatók modern és izgalmas köntösben, úgy, ahogy még biztosan nem találkoztunk velük. Hiányzik az a hang, amit ez a megjelenés képvisel.
Jazz/World jótékonyság

Gyűjtés indul nehéz helyzetben lévő népzenészek számára

Gyűjtés indul nehéz helyzetben lévő népzenészek megsegítésére; az Összefogás hagyományőrző mesterekért elnevezésű kampány zárásaként december 19-én online jótékonysági gálaestet szervez a Hagyományok Háza.
Jazz/World gyász

Elhunyt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

73 éves korában elhunyt Mihály Tamás, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, az Omega basszusgitárosa – tudatta Facebook oldalán a zenekar.