Jazz/World

Évadzáró Sebő Klub

2009.05.12. 00:00
Ajánlom
Május 16-án, szombat este héttől különleges programmal várja vendégeit a Sebő Klub a Bem rakparton: a Budavári Művelődési Házban szeptember óta a Zeneakadémia népzene szakos hallgatói is beszálltak a muzsikálásba, ezúttal viszont a táncházi muzsikálás lesz a gyakorlati vizsgájuk.

Sebő Együttes (fotó: Perger László)

A Sebő Klubbal az együttes visszatért a gyökerekhez: a táncházmozgalom egyik szülőhelye ugyanis a Bem rakpart volt. A Budavári Művelődési Házban 2008 szeptembere óta tartott klubesteken a Magyar Zeneművészeti Egyetem népzene szakos hallgatói állandó vendégmuzsikusok, emellett Sebőék az első kerületben lakó művészekkel is együttmuzsikálnak. Így érdekes formációk szoktak kialakulni, amikor például a zenekarba beáll még két tamburás, vagy épp a magyar táncház szünetében délszláv muzsika szól. Szombaton a vendégeknek Csatai László "Csidu" tanítja majd a táncokat, de az este folyamán hallhatók lesznek megzenésített versek is, sőt, vendégként érkezik a Grammy-díjas népdalénekes, Sebestyén Márta is.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Alkotás vagy az élet hívása? – Lukács György megemészthetetlen öröksége

Lukács Györgyre emlékezünk az alábbi, korábban sehol nem publikált interjúval, amely 1984-ben készült, és első közlése a szerző engedélyével a Fidelio oldalán történik, közel négy évtized elmúltával.
Klasszikus

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Zenés színház

Fiatal tehetségek gálakoncertjével köszöntik a nyolcvanéves Marton Évát

Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.
Tánc

Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia

Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad otthont.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„A közös nevezőt a jazz biztosítja, illetve az egymás iránti nyitottság” –  interjú Dés Andrással a T.E.L.D. első lemezéről

Négy remek művész találkozásából megszületett a T.E.L.D. első lemeze a Fonó gondozásában. Az új zenei anyagról a jelenleg Bécsben élő, Budapesten sokat koncertező Dés András ütőhangszeres művésszel beszélgettünk.
Jazz/World hír

Őselemek a Napfonat tolmácsolásában – megjelent a Harmatcseppben él a világ bennem című lemez

Második nagylemezével jelentkezik A Dal 2022-es döntőjébe is bejutó a capella együttes. A lemez már kapható digitális terjesztésben, hamarosan fizikai formájában is megjelenik a Fonó gondozásában.
Jazz/World ajánló

Június első hétvégéjén a jazz zene körül forog minden Szentendrén

Nyolc koncerttel várja a jazzrajongókat a Jazz Estek Szentendre rendezvénysorozat a Barcsay udvarban június 2. és 4. között.
Jazz/World magazin

Bornai Tibor a Balatoni nyárról: Az igazi líra a hétköznapok apró rezdüléseiben bújik meg

A KFT együttes énekes-billentyűsét a Fidelio új, Dalok nyomában című sorozata kapcsán kérdeztük a zenekar legendás, Balatoni nyár című slágeréről.
Jazz/World interjú

„A nagyon jó dalokat régen megírták”

A Canarro New York, Párizs, Budapest című lemeze idén Fonogram-jelölést kapott. A francia manouche swinget unikális módon képviselő zenekar május 27-én a Fonó színpadán lép fel. A zenekar vezetőjével, Szakál Tamással beszélgettünk.