Jazz/World

Évbúcsúztató koncert a Csík Zenekarral

2014.12.02. 11:13
Ajánlom
December 30-án, Csík János 50. születésnapján a Csík Zenekar folytatja megkezdett hagyományait és a Syma csarnokban mutatja be óévbúcsúztató koncertjét.

A Kossuth-díjas, többszörös platinalemezes Csík Zenekar nagysikerű Óévbúcsúztató Nagykoncert-sorozatát folytatva ezúttal Rúzsa Magdit és a Fitos Dezső Társulatot hívta meg közös ünneplésre.

A 2014. december 30-i országos premier - amely a zenekarvezető Csík János 50. születésnapjára esik, és amelyet a zenében és táncban egyaránt otthonos Novák Péter rendez - eddig nem tapasztalt élményt ígér azoknak a Csík Zenekar (és Rúzsa Magdi) rajongóknak, akik a magyar zene mellett egyedülálló tánckultúránkra is nyitottak. A több, mint kétórás koncerten a régi slágerek mellett az új album dalai is felcsendülnek.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Ők az idei Junior Prima Díjasok színház- és filmművészet kategóriában

„Senki sem születik egyedülálló művésznek, hanem a családjának, környezetének és nem utolsósorban persze önmaga kitartó, kemény munkájának köszönhetően válhat azzá” – vallja Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, aki a szeptember 14-i díjátadó ünnepségen hat fiatal művésznek adta át a színház- és filmművészet kategória pénzjutalommal is járó Junior Prima Díját.
Színház

A sudár mosonmagyaróvári naiva – Rujder Vivien portréja

A budapesti Katona József Színház fiatal művésze Junior Prima Díjat vehetett át szeptember 14-én. A Takarékbank Zrt. támogatásával megvalósuló díjátadón Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója méltatta Rujder Vivien tehetségét.
Színház

Ragyogó és huncut angyal – Mentes Júlia Virginia portréja

Zenésszínész-osztályában végzett, de nem zenés színészként gondol magára. Alakításai a szakma nagyjait is meggyőzik, tehetségét szeptember 14-én a Takarékbank Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal ismerték el.
Színház

Szívesen látják el szerepekkel – Gyöngyösi Zoltán portréja

A Vígszínház művészének szakmai szempontból igazán jól indult az évad: másfél hete komoly színészi helyzetben bizonyíthatott, amikor a Szerelmek városa főszerepében lépett színpadra, kiváló teljesítménnyel, szeptember 14-én pedig Junior Prima Díjat vehetett át a Takarékbank Zrt. jóvoltából. Az elismerést Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója adta át.
Színház

Kíváncsian villanó, világos szempár – Rózsa Krisztián portréja

Mohácsi János nem visz színre olyan darabot a Miskolci Nemzeti Színházban, amelyben Rózsa Krisztián ne kapna szerepet – nem véletlenül. A fiatal színművész tehetségét a Takarékbank Zrt. támogatásával Junior Prima Díjjal ismerték el szeptember 14-én.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World gyász

68 éves korában elhunyt Póka Egon basszusgitáros

A zenész olyan legendás zenekarokban játszott, mint a Hobo Blues Band vagy a P. Mobil.
Jazz/World gyász

92 éves korában elhunyt Soós Tibor bárzongorista

A legendás zenész haláláról szóló hírt a Spinoza tette közzé, ahol tizenöt éven át játszott.
Jazz/World ajánló

Időutazás a Žagarral – látványos koncertshow a Margitszigeten!

A zenekar fennállásának 20. jubileuma apropóján újra együtt zenél az öttagú csapat szeptember 17-én, a Margitszigeti Színház szezonzáróján.
Jazz/World ajánló

Christian Sands Trio a BJC-ben

Christian Sands a fiatal generáció egyik legkiemelkedőbb billentyűse, aki egyaránt diktálja kortársai számára a tempót a jazz zene és a divat terén.
Jazz/World ajánló

Válogatott zenékkel vár a Fonó Selection

„Ezek azok a produkciók, amik megmozgattak minket, amik formáltak, amik meghatározták, mit gondolunk magunkról, vagy mit gondolnak rólunk, a magyar zenéről külföldön. Ha nincs sok időd koncertre járni, de szeretnél képben lenni, mire felfigyel most a közönség, a szakma és a sajtó, gyere el a Fonó Selectionre és képbe hozunk! Ha ismered a résztvevő zenekarokat, akkor úgyis itt leszel.” – írják a szervezők.