Két évtized telt el azóta, hogy Bernstein, a New York-i jazzélet egyik kulcsfigurája fejébe vette, hogy bővíti repertoárját, és a trombita mellett megtanul szopránharsonázni (ami egy, a trombita hangját és a harsona játékmódját ötvöző hangszer). Kézenfekvő volt, hogy e nemes célra összetrombitálja a város legjobb zenészeit, a Masadából, a Lounge Lizardsból, John Zorn és Bill Frisell mellől ismert arcokat. És az is kézenfekvő volt, hogy a város akkori legjobb klubjában, a már akkor is legendás Knitting Factoryben próbáljanak, közönség előtt.

Sex Mob

A kvartett eleinte Bernstein szerzeményeit játszotta, aztán egyre több "sztenderdet" építettek be a programba, a szó legtágabb értelmében. John Barry Bond-zenéitől Nino Rotáig, Duke Ellingtontól James Brownig, a Stonestól Prince-ig rengeteg szerzőt és számot feldolgoztak. A Sex Mob indította el az azóta rettenetesen lehasznált "Játsszanak a jazzisták Nirvanát!" mozgalmat is. A négy elképesztő zenész sodró koncertjein játszi könnyedséggel és rengeteg laza humorral szedte ízekre a jazz-, a rock- és a poptörténet klasszikusait. A Sex Mob pillanatok alatt kultusz lett, a fergeteges hangulatú klubestekre sikk lett járni.

Bernsteinék folyamatosan kísérleteztek, kimeríthetetlen ötlettáruk lényegében folyamatosan megújította a zenekart. Ugyanakkor sosem tagadták, hogy elsősorban szórakoztatni akarnak: 

Rájöttem, hogy a jazz-zenészek mindig is ezt csinálták. Játszották a mindenki által jól ismert számokat, és miután mindenki felismerte azokat, a saját képükre alakították azokat.

A jazz régen népszerű volt. Az emberek elmennek egy koncertre, élvezik a zenét, hazamennek, lepihennek. Ez ilyen egyszerű. Ezt a szellemiséget hozzuk vissza" - mondja Bernstein.