Jazz/World

Ez a történet rólunk szól - Meselemez-szerű albumot adott ki a Soharóza és a Jónás Vera Experiment

2021.12.09. 10:50
Ajánlom
A nyolcas sáv című album története Tibi, egy hatodikos fiú hétköznapjain fut végig, és miközben a főszereplő képzeletbeli barátaival kommandózik vagy az iskolai bulira készül, a tizenéves gyerekek nehézségeiről, vágyairól és kihívásairól is látleletet kapunk.

Tibi, a főszereplő a hatodikosok hétköznapi életét éli. Iskolába jár, aztán úszóedzésre, amit nem szeret, mert sötétben kell úsznia, délutánonként a menő fiatalokat figyeli, akik a pingpongasztaloknál szotyiznak, vált egy-két szót a közértes nénivel, hazafelé a buszon fejben videójátékozik. Három barátja van, ebből ketten bölények, Olga és Mc Senki, akik csak a fejében léteznek, viszont mindketten remekül rappelnek. A harmadik legjobb barátja Ida, a szomszédjukban lakik. Szinte minden nap átjár hozzájuk, befőttesüveg-mécsest festenek és átköltik a popslágereket. A nyolcas sáv nem egy „történet”, hanem pillanatképek láncolata egy 12 éves fiú fantáziájából és azon túlról. A meselemez-szerű albumot 10 éves kortól felfelé ajánlják az alkotók.

A zenei anyag nagy része a karantén időszakban született meg online, a váltakozó prózai és zenés részekhez a két formáció tagjai adják hangjukat.

Anyolcassav_Soharoza_JonasVeraExperiment_designby_AsbothSzaffi-104940.jpg

A nyolcas sáv (Fotó/Forrás: Soharóza)

A lemez úgy keletkezett, hogy 2020 márciusában beütött a karantén, törölték a Soharóza és a Jónás Vera Experiment közös előadását hat nappal a premier előtt. A két együttes akkor döntött úgy, hogy egy olyan karanténprojekt formájában folytatja a közös munkát, amelyen otthonról, zoomon is tudnak dolgozni. A saját gyerekkori élményeikből építették fel a lemezt, és a kezdeti zoom-beszélgetések már-már terápiajellegűvé váltak. Régi anekdoták kerültek elő, például arról, hogy kinek voltak képzelt barátai, kit és miért csúfoltak az iskolában, milyen zenén, tévésorozaton, filmeken nőttünk fel, mit gyűjtöttünk, milyen gyakran verekedtünk a testvéreinkkel, mitől féltünk a legjobban és így tovább. Ezekből a történetekből születtek meg A nyolcas sáv lemezén hallható jelenetek. Jónás Vera így mesél a közös munkáról: 

Ez a történet rólunk szól. A gyerekkori gondolkodásunkról, félelmeinkről és fantáziánk izgalmas útjairól. Minden karakter és minden történés valamelyikünk emlékéből kelt életre és került A nyolcas sávba. Nekem óriási tanulás volt ez a másfél év. Nagy feladat volt ennyi énekest coacholni, a dalokat megírni és összehangolni a csapattal. Tényleg életem legkomplexebb munkája volt ez.” 

A nyolcas sáv itt hallgatható meg:

A lemezen közreműködnek: Szesztay Lili, Vajda Zalán (gyerekszínészek), valamint a Soharóza és a Jónás Vera Experiment tagjai. Rendezte: Eörsi Sarolta, Halas Dóra, Jónás Vera.

A felvételek 2021-ben készültek a közreműködők otthonában (értsd: hálószoba, konyha, sufni stb.), a Jurányi Házban, a Jónás Vera Experiment próbatermében, egy verőcei villában kialakított stúdióban, valamint a Zoom alkalmazás segítségével, online. A lemez a Launching Gagarin Records & Management gondozásában jelenik meg.

A megjelenéshez készült egy izgalmas reakcióvideó, többek között Ónodi Eszter (színész) és Kemény Zsófi (slammer, költő) gondolataival:

 

Fejléckép: Jónás Vera / Fotó: CAFe Budapest

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Plusz

P. Howard szellemében – 5 Rejtő-program Budapesten

Közeleg március 29-e, azaz hazánk talán legkedveltebb írójának, Rejtő Jenőnek születésnapja, a páratlan zsenijű és kivételes humorú szerző 120 éve ezen a napon látta meg a napvilágot. Számos program esedékes a következő hetekben, amely Rejtőhöz kapcsolódik. Ezekből válogattunk.
Vizuál

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.
Klasszikus

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?
Vizuál

Újra Magyarországon látható a Fejedelmek aranya

Március 15-én lenyűgöző időszaki kiállítás nyílik Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 16-17. századi erdélyi pénzérmék mellett ötvösmunkákat, díszfegyvereket is megtekinthetünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Marsalis jazzdinasztia

A jazz történetében számos rangos családfa állítható fel, de sokak szerint a Marsalis dinasztia mind közül a legjelentősebb. A trombitás Wynton Marsalis a tizenöt fős Jazz at Lincoln Center Orchestra élén április 5-én lép fel a Müpában a Bartók Tavasz keretében.
Jazz/World ajánló

Őrületes bulival ünnepli harmincadik születésnapját a Söndörgő

Harmincéves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben.
Jazz/World interjú

„Nem tudom megváltoztatni a világot, de egyes életeket igen” – Jazzmeia Horn, a fiatal jazzgeneráció csillaga Budapesten

Jazzmeia Horn a világ előadó-színpadainak káprázatos tehetségű fellépője. Elementáris, határtalannak tűnő vokális skálája, valamint lebilincselő, bámulatosan sokoldalú előadásmódja minden alkalommal katartikus élményt nyújt, amiről magunk is megbizonyosodhatunk május 4-én a MOMkultban.
Jazz/World ajánló

Myrtill és a SWINGUISTIQUE a Pesti Vigadóban

A februári teltház után április 16-án ismét Jazz Club a Vigadóban! A 2011-ben alakult formáció a múlt század Franciaországának hangulatát idézi meg vidám koncertjével.
Jazz/World ajánló

A jazz maga a szabadság – hirdeti az április végén kezdődő JazzFest Budapest

Az elmúlt évek bebizonyították, hogy Budapest szereti a jazzt, a fellépők pedig szeretik a magyar fővárost. Április 27. és május 14. között immár negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a JazzFest Budapest a főváros különböző helyszíneire, hogy mindenki megtapasztalhassa: a jazz maga a szabadság.