Jazz/World

Ezért van az – Chalga lemezbemutató a Fonóban

2022.02.10. 10:05
Ajánlom
Hosszú szünet után ismét új lemezzel jelentkezett a Chalga együttes. Az új album dalait és egyúttal átalakulásukat ezúttal a Fonóban kísérhetjük figyelemmel, február 10-én 20 órától.

Balkáni és magyar népzene, ezek fémjelezték eddig a Chalga első két lemezét, no és az akusztikus hangzás. Most azonban valami erőteljesen megváltozott: a folklorisztikus vonal megmaradt ugyan, de háttérbe szorult; a hangzást modern jazz-pop dobok, elektromos gitárok formálják az ének-hegedű-fúvós továbbra is meghatározó szentháromsága mellett. A Zagyva Tamás által szerzett és a zenekar által hangszerelt új album az Ezért van az címet kapta.

A Chalga afféle Thököly-kurucos, törökbarát zene – egy sikeres ostrom utáni berúgós estén szólhatott ilyesmi zene a táborban, és úgy hallatszik, a hadizsákmányban akadt pár jazzlemez is

vall magáról honlapján életörömtől sugárzón a zenekar, hozzátéve, sok sikert kívánnak a négynegyedet keresőknek, mert aligha találnak ilyet...

Ha emlékszünk még a „régi” Chalgára, akkor a megújulás jegyeiért érdemes a Fonóba látogatnunk február 10-én, ha viszont most találkozunk velük először, akkor az életöröm, a sajátosan „barbár” ritmusképletek, az izgalmas hangszerelés és az áradó női hangok lehetnek a garancia az emlékezetes estére. A koncerten színpadra lép Fekete Bori (ének), Kuczera Barbara (hegedű, ének), Horváth Móni (fúvósok, ének), Szegő Dávid (dob), Takács Szabolcs (bőgő, basszusgitár) és Zagyva Tamás (gitár, dalszerző).

Fejléckép: Chalga (fotó: Ádám Demeter Ádám / Chalga)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Horgas Eszter és művészbarátai az Óbudai Társaskörben

Horgas Eszter fuvolaművész több mint 20 éve rendszeres fellépője az Óbudai Társaskörnek. Május 15-én művészbarátaival „Gershwin és Bernstein: Két zseni Amerikában” címmel adnak koncertet.
Jazz/World ajánló

Hálószobaprojektből világszínpadra: Budapestre érkezik corto.alto

Márciusban a Jazzbois vendégeként mutatkozik be a Müpában, április 21-én pedig saját zenekarával tér vissza Budapestre a kortárs jazz egyik izgalmas új hangja, corto.alto.
Jazz/World ajánló

Monteverdi egykor és ma – Karosi Júlia ad koncertet a Zeneakadémián

A jazzénekművész és együttese Monteverdi – Past & Present címmel ad koncertet április 25-én, amelyen madrigálok és operák részletei hangoznak el sajátos hangszerelésben.
Jazz/World ajánló

Budapest Ritmo: ahol a világ zenéi egymásba olvadnak

A Budapest Ritmo minden évben bebizonyítja: a világzene ma az egyik legizgalmasabb terepe a zenei felfedezéseknek. A 2026-os kiadás április 9. és 11. között ismét világkörüli utazásra hív a Magyar Zene Házában.
Jazz/World ajánló

Az éjszaka ritmusa – Mario Biondi ismét a Margitszigeten lép fel

Május 23-án a Margitszigeti Színház színpadán lép fel Mario Biondi, a nemzetközi soul- és jazz színtér ikonikus alakja a 3. Jazz és Bor Fesztiválon. A koncert előtt érdemes korábban érkezni, hisz a fesztivál napközben kisebb jazzkoncerteknek ad teret.