Jazz/World

Falusi hangulat a Tavaszi Fesztiválon

2008.03.11. 00:00
Ajánlom
A Muzsikás Együttes március 15-i előadása az Olasz Intézetben a zene ünnepévé is avatja a jeles dátumot, hiszen koncertjeiken minden alkalommal perzselően intenzív kapcsolat alakul ki zenekar és közönség között, és a Muzsikás képes arra is, hogy az olykor sterilnek tűnő hangversenytermekben már-már haraphatóan jelenvalóvá váljék a friss falusi levegő.

Ha a magyar kultúrának, s azon belül is a Kárpát-medence népzenéinek van hatékony nagykövete a világban, az minden bizonnyal a Muzsikás együttes. A több mint három évtizede alapított, négytagú zenekar változatlan energiákkal és professzionalizmussal varázsolja a legjelentősebb koncerttermek színpadára a falusi zenészek hagyományos muzsikáját és előadásmódját. Bejárásuk van a világ szinte valamennyi jelentős hangversenytermébe a londoni Royal Festival Hall-tól az amszterdami Concertgebouw-n keresztül a New York-i Carnegie Hall-ig. Nyitottak a klasszikus zenei hagyomány felé is, többször dolgoztak együtt jelentős szimfonikus zenekarokkal, illetve klasszikus zenei előadókkal.

A 2008-as Budapesti Tavaszi Fesztivál programjából sem maradhattak tehát ki, s a négy hangszeres muzsikushoz ezúttal a moldvai születésű keramikus-iparművész, Petrás Mária énekesnő és Berecz András mesemondó csatlakozik. Ahogy ő nevezi magát: álomszövő, amit éjszaka álmodik, nappal mesévé hímezi. Úgy peregnek nyelve alatt az ízes szavak, mint nagyanyja keze alatt a rokka. Mesemondóként kapta 2005-ben az alternatív Kossuth-díjat. Műsoraiban általában a magyar népdalok és népmesék a főszereplők, amelyeket váltakozva, egyiket a másikkal pihentetve ad elő.

A Muzsikás Együttes nem véletlenül választotta ezt a két nagyszerű művészt vendégüknek. Hazánkban elsőként sikerült elfogadtatniuk a magyar népzenét mint önálló, minden más műfajjal egyenértékű zenei stílust. Nem véletlen, hogy számos díj és kitüntetés birtokosai. Ezek közül is kiemelkedő a Magyar Művészetért Díj, a Liszt Ferenc-díj, a Kossuth-díj és a Magyar Örökség-díj.

(2008. március 15. 19:30 Olasz Kultúrintézet (Budapest) - "Esik eső, karikára..." - a Muzsikás Együttes koncertje; km.: Petrás Mária, Berecz András)

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

A muzsika hangja szigorú valósága

Talán nem meglepő, hogy számos musicalhez hasonlóan a Broadway színpadáról vászonra álmodott, öt Oscar-díjjal jutalmazott és minden idők ötödik legjövedelmezőbb filmjeként számon tartott A muzsika hangját is valós események ihlették, arról viszont már kevés szó esik, hogy a szereplők olyannyira az életből csöppentek a képernyőre, illetve a színpadra, hogy a szerzők még a neveket sem változtatták meg.
Vizuál

Mindig farmernadrágot viselt – Szomjas Györgyre emlékezett Gelencsér Gábor

Az április 7-én elhunyt filmrendező, Szomjas György művei is láthatók lesznek a Műcsarnok hamarosan megnyíló, filmesek fotóit bemutató tárlatán, ám készítőjük már nem lehet jelen a megnyitón. Gelencsér Gábor filmtörténész búcsúzott tőle a Műcsarnok oldalán.
Plusz

Elhunyt Fülöp herceg

Életének századik évében elhunyt Fülöp edinburghi herceg, a brit uralkodó, II. Erzsébet királynő férje – közölte pénteken a Buckingham-palota.
Vizuál

Elhunyt Szomjas György

Megrendülten olvastuk a Magyar Filmművészek Szövetsége gyászhírét, miszerint 2021. április 7-én, 80 éves korában otthonában, szerettei körében elhunyt Szomjas György filmrendező. 
Klasszikus

Film készült a Szózat regényes történetéről – Nézze meg online, itt!

A Szózat és a zene kapcsolatáról beszélget Juhász Anna irodalmár és Becze Szilvia, a Bartók Rádió szerkesztő-műsorvezetője a Budapesti Filharmóniai Társaság legújabb dokumentumfilmjében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Vers és elektronika a költészet napján – páros interjú Pátkai Rozinával és Fenyvesi Mártonnal

Elektronika teszi emlékezetessé Pátkai Rozina új lemezén a magyar verseket. Elektronikai eszközökre Fenyvesi Mártonnak is szüksége van, aki az utóbbi időben hangmérnökként és producerként legalább annyit dolgozott, mint gitárosként. Az életben egy párt alkotnak, kézenfekvő volt, hogy együtt ültetjük őket mikrofon elé.
Jazz/World pályázat

Támogatást nyújt a zeneipari háttérmunkásoknak a Fábián Juli Emlékalapítvány

A Fábián Juli Emlékalapítvány ismét pályázatot ír ki a koronavírus-járvány, az elmaradt koncertek, rendezvények és a tervezhetetlen szakmai jövő miatt nehéz helyzetbe került zeneipari háttérmunkások számára.
Jazz/World videó

A Nagymező utcáról énekel Bolyki Sára

Nagymező utca címmel jelent meg a két fiatal jazz-zenész – Bolyki Sára és Bolyki Tamás – első közös dala, amelyben felidézik a Bartók Konziban töltött éveket.
Jazz/World fonó

Rangos magyar lemezdíjra jelölték a Fonó öt lemezét

Legjobbak közé került a Balázs Elemér Group, a Cimbaliband, a Besh o droM, a Dalinda és az Ötödik Évszak lemeze a Fonogram-díjak idei jelöltjeinek listáján.
Jazz/World hír

Megvannak a Fonogram-díj idei jelöltjei

Április 24-én derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a Fonogram - Magyar Zenei Díjat 18+1 kategóriában.