- Mi volt az első gondolatod 14 évesen, amikor elvesztetted a karodat? Mi volt a fő inspiráció, ami miatt kitartottál a hangszeres zene és egyáltalán a gitár mellett? Nagyon sok hangszer van, amin könnyebb lett volna egy karral játszani.
- Azt gondoltam, ilyen feltételek mellett soha nem fogok tudni gitározni, vagy bármely más hangszeren játszani. Ugyanakkor már egészen kis koromtól fogva éreztem, hogy van egy furcsa beütésem: talán ez az őrület járulhatott hozzá, hogy elengedtem mindenféle előzetes feltevésemet és elkezdtem felfedezni a hangszert. Elvesztettem a karomat, tehát logikusan az következett ebből, hogy lehetetlen folytatnom a gitározást.
De a nagyszüleim mindig azt mondták nekem: soha ne add fel, amiben hiszel.
- Hogyan fejlesztetted ki sajátos, Tatapnak nevezett technikádat a gitáron? Volt ebben segítséged, vagy többnyire magadtól kellett felfedezned a saját utadat?
Azokban az években próbálkoztam segítséget kérni néhány tanártól, de nem volt válaszuk arra, hogyan lehet kinyerni bármiféle értelmes hangot a gitárból egy kézzel. Nem maradt más lehetőségem, mint tesztelni, tesztelni, tesztelni és fáradhatatlanul próbálgatni a különböző lehetőségeket. Egészen addig, amíg szép lassan rátaláltam az utamra.
- Hogyan működik a Tatap technika?
- Az ujjak kombinációjában rejlik a titok. Tulajdonképpen a harmadik és negyedik ujj (a gyűrűs és a kisujj) helyettesítik a jobb kéz munkáját. Ezzel pengetek és ezzel hozom a ritmikai alapot és néhány kísérő harmóniát. Ehhez járulnak hozzá a különböző hangképzési technikák: kaparom, ütősszerűen pengetem meg a húrokat, így jöhet létre olyan hangzás, amivel sokszor még magamat is meg tudom lepni.
- El tudod képzelni, hogyan működne ez a technika két kézzel? Volt olyan szándékod, hogy megtaníts erre másokat is?
- 2007-ben nyitottam először külföld felé, amikor elhatároztam, hogy megmutatom a technikámat Chile határain túl is. Hatalmas szerencsémre rengeteg lehetőségem kínálkozott erre különböző fesztiválmeghívásokkal Európa-szerte és az USA-ban is. A fingerstyle techikán belül pedig rengeteg briliáns gitáros van, aki a Tataphoz hasonló technikával játszik a hangszeren.
- Kik és milyen zenei stílusok hatottak rád?
- Akiket először említenék, azok Michael Hedges, Robert Fripp, Ralph Towner, Egberto Gismonti, Violeta Parra és Atahualpa Yupanqui. A zeném rengeteg hatásból áll össze, mivel soha nem korlátoztam az ízlésemet egyetlen stílusra. Így a kompozícióimban megtalálhatóak a rock, a fúziós zene és a különböző népzenék elemei is. De azt mondhatom, hogy a szerzeményeim utóbbi 15 évben leginkább a dél-amerikai és chilei ritmikából és dallamvilágból építkeznek.
- Fontos számodra, hogy aki hallgatja a zenédet, tudja, hogy egy kézzel játszol?
- Nem, az egyetlen fontos dolog, hogy aki hallgatja a zenémet, arra gondoljon, milyen jól játszik ez a zenész a hangszerén. Elengedhetetlen dolog, hogy a közönség, hallgatóság élvezze a zenét, ellazuljon és tudjon kapcsolódni a kompozíciókhoz. Természetesen vannak, akik épp azért kíváncsiak a szerzeményeimre, mert szokatlan módon egy kézzel játszom, de
ideális esetben a közönség a harmadik darabnál már elfelejt arra koncentrálni, hogy aki játszik, hány kézzel játszik épp.
A színpadról szoktam figyelni, ahogy sokan a nézők közülük becsukják a szemüket és elkezdenek azzal foglalkozni, amit hallanak, nem pedig azzal amit látnak.
- Motivációs előadásokat is tartasz szerte a világban. Mi az a fő gondolat, amit szeretnél közvetíteni a hallgatóságodnak?
- Az, hogy ha szeretsz valamit, soha ne add fel. Adódhat bármilyen buktató vagy kísértés, nem szabad letérned a saját utadról.
- Nemcsak gitáros, de producer is vagy, ami azért szokatlan, mert ebben a helyzetben te segítesz másokat, holott alapvetően arra gondolnánk, hogy fél kézzel te szorulnál segítségre. Mit gondolsz erről a "fordított helyzetről"?
Mindannyiunknak van mit adnia a másiknak és egyidejűleg tudnunk kell elfogadni is a segítséget.
Csak nyitottnak kell lenni arra, hogy megértsük, az élet sokkal több komponensből áll össze, mint azt elsőre, az emberi perspektívából el tudjuk képzelni. Chilében a civil munkám főleg az új generáció és a fiatal tehetségek felkarolására irányul. Én nem is tudom értelmezni az életet a társadalmi, szociális kapcsolatok nélkül. A nagyapám és az apám munkásosztálybeli dolgozók voltak és vezetőként mindketten a velük egyenrangú társaik jogaiért harcoltak. A munkámban próbálok bekapcsolódni az egymás segítéséből származó energiaáramlásba.
- Mit fogsz játszani Budapesten? Ismersz magyar zenészeket, akár gitárosokat?
- Főleg a saját szerzeményeimet fogom játszani, például a Sputnik, Hija-jo, Pájaro Sol, Angeles y Mosquitoes című számokat. Magyarországnak sok karizmatikus zenésze van minden stílusban, említhetném Bartókot, Tommy Ramone-t, Lisztet, Szabó Sándort és néhány rock bandát is, mint például a Quimbyt, na meg persze ott van a káprázatos gitáros, Tom Lumen, akinek igazán nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy első alkalommal Budapesten játszhatok.
Andrés Godoy 10 éves korában kezdett el gitározni, majd 14 évesen egy baleset következtében elveszítette a jobb kezét. A gitár és a zene szeretetének köszönhetően nem hagyta abba a zenélést, és kifejlesztett egy sajátos, egykezes technikát, amelyet "Tatap"-nak nevezett el. Andrés szerte a világban koncertezik és tart motivációs előadásokat. 2016-os európai koncertkörútja során októberben Ausztriában (Bécs és Linz), Németországban (Passau, Wörms, Kiel és Berlin) és Magyarországon (Budapest) ad koncertet. Hazánkban első ízben mutatkozhat be az V. Budapest Fingerstyle Night alkalmával.


hírlevél












