Jazz/World

Feleslegesen felturbózott koncert

2006.01.13. 00:00
Ajánlom
Az este második felének elején még nem tűnt fel, hogy egyre inkább cirkuszi attrakcióvá válik ez a különleges koncert. Egy képet láttam magam előtt, egy rétet a román határ mellett, úgy tízéves koromból. A Balanescu Quartet ugyanis Beethovent is tudna játszani – a középszerűnél valamivel jobban –, népzenét is majdnem olyan jól, mint az autentikus zenekarok, de a legjobban a delejes képfelidéző, emlékeket elővarázsoló muzsikát tudják, amelyhez felesleges vetíteni, hozzáadni bármit is.

Mert a kvartett projektnek, világzenei előadónak nem annyira jó. Klaus Obermaier videoinstallációi például elvitték a zenét, jobb volt ezt az egyébként nem hibátlan, mégis remek előadást csukott szemmel hallgatni, és a képzelet sötétkamrájában előhívni a hozzá illő képeket.

Pedig a koncert eleje jól sikerült. Birkák, bégetések, majd az erősödő hangzavarban feltűnt a nyáj, mintha valaki elalvás előtt venné számba őket. De a szkreccselt képek – a vurstliban, kalapáccsal lesújtó alak, vagy az estét ihlető, román énekesnő Maria Tanase koponyává váló feje – nem illettek Balanescuhoz. Lehet szegecsekkel kivert bőrjakóban játszani, mint Nigel Kennedy, lehet installációkkal, elektronikával felturbózni az előadást, de felesleges: a kvartett akkor volt a legjobb, amikor szimpla vonósnégyes volt. Amikor az ismerősnek tűnő dalok keserűsége keltette az izgalmat, nem a háttér. Amikor érthetővé vált, miért ivott Maria Tanase, hogy miért ittak a szüleink, nagyszüleink, és miért sírtak még Dankó Pistán is. Balanescu ezért lépett ki annak idején az Arditti-kvartettből, hogy ezt az álomvilágot játssza el újra és újra, de mintha nem bízna eléggé tehetségében, s ezért olykor segítséget hív. Néha úgy éreztem, még Maria Tanasét is felesleges volt meginvitálni a szeánszra. Például, amikor feltűntek előttem az emlékképek. Pedig kevés megjegyezhető dallam hangzott el, kevés átütő melódia. Mégis: ott voltam, a vihar kezdetén. A román határon. Pont, mint a sorozat címe mondja: a senki földjén.

Balanescu Quartet lemezbemutató koncertje

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Közleményt adott ki Domingo ügyében a nevét viselő fesztivál

A Plácido Domingo Classics Fesztivál közleménye nem utal arra, hogy a tenor #metoo-botrányára kíván reagálni, de beszédes, hogy két nappal a kirobbanása után tették közzé.
Vizuál

Erőszakterápia és macsónosztalgia Tarantino kilencedikje

Volt egyszer egy férfiasabb világ, ahol a koszos hippik felett győzött John Wayne. Sharon Tate csillogó szemmel nézi a saját filmjét, és a rendező ilyen csillogónak akarja látni a mi szemünket is.
Klasszikus

Mégis, hogy írjuk Sztravinszkij nevét? Akarom mondani, Stravinskyét...

Fél hajkoronámat elvesztettem már a kérdés felett töprengve, és a legrosszabb, hogy a másik fele beleőszül. Szerencsére Bárdos Lajos kisegít.
Zenés színház

Sonya Yoncheva kiáll Domingo mellett

A fiatal bolgár szoprán, Sonya Yoncheva szerint, aki majdnem tíz éve dolgozik a spanyol tenorral, Domingo igazi úriember. Anna Nyetrebko vagy Daniel Barenboim viszont hallgat. Európában nem mondták le az énekes koncertjeit.
Plusz

Művészek háziállatai – Josephine Baker gepárdjától Frida Kahlo majmáig

Milyen szerepet szánnak az egyes hírességek háziállataiknak? Társ, múzsa vagy csak elegáns kiegészítő? Öt példa a művészet különböző területeiről.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World videó

Zseniális: dalban mondanak híreket

A Hírek dalban projekt az online térben kavargó híreket szórakoztatóan, akusztikus zenei kísérettel tálalja nekünk. Az első részben a Lóci játszik frontembere, Csorba Lóci öltötte magára az énekes-bemondó szerepét.
Jazz/World ajánló

Mintha Provence-ben járnánk - minifesztivál a Diszeli Kúriában

Új igazodási pont a Balaton-felvidék kulturális kínálatában a nemrég nyílt 18. századi műemlékegyüttes, a Diszeli Kúria. A Hosszúahétvége elnevezésű minifesztiválon fellép a Dés László Free Sounds Quartet, Bereményi Géza és Másik János pedig közös estjét adja elő.
Jazz/World lapszemle

A nap, amikor az egyik leghíresebb filozófus faggatta a legnagyobb jazz-szaxofonost

Milyen kapcsolatot talál nyelv és improvizáció között az egyik legnagyobb 21. századi posztmodern gondolkodó, nyelvfilozófus és a korszakalkotó free-jazz szaxofonosa? Ez is kiderül Jacques Derrida Ornette Colemannel készített 1997-es interjújából.
Jazz/World magazin

Ó, az az énekes! - 10 éve hunyt el Cseh Tamás

Tíz éve, 2009. augusztus 7-én hunyt el Cseh Tamás Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész, egy korszak hangulatának legendás tolmácsolója. Az évforduló alkalmából több megemlékezést is tartanak. 
Jazz/World magazin

Hogyan próbálta a jazzt felhasználni a saját céljaira Hitler?

Amerika fekete hangja beszűrődött a náci Németországba is, ezért a leleményes propagandisták saját finanszírozású jazz-zenekart hívtak életre.