Jazz/World

Felkészülés az improvizációra

2009.11.26. 15:04
Ajánlom
A Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszéke 2007 szeptemberében alakult. Az ötlet első megfogalmazódásához azonban 1999-ig kell visszamennünk.

Ekkorra  Magyarországon  felnőtt  egy olyan  zenészgeneráció,  akik  egyrészt fiatal   koruk   ellenére   professzionális muzsikusok  voltak,  másrészt  elhivatottságot  éreztek  a  pedagógiai  pálya iránt.  Ez  a  szakmai-baráti  társaság heti   rendszerességgel   összeült,   és körülbelül  féléves  munka  eredményeképpen megszületett egy olyan szakmai koncepció, mely mára a Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszék programjának a gerincét képezi.

A tanterv kerete az úgynevezett életpályamodell, mely biztosítja azt, hogy valaki kisgyerekként bekerülve a rendszerbe, a különböző szakmai szinteket (alapfok, középfok, felsőfok) megjárva diplomásként végezhessen, de azok is profitálhassanak belőle, akik maguk nem válnak előadóművésszé.

A magas kultúrához tartozó igényes zenei műfajok fontos része az improvizáció. Ahhoz,  hogy  megtanuljunk  improvizálni,  ismernünk  kell  a  zenei  nyelvrendszer szavait, hogy aztán improvizációs készségünk fejlesztésével mondatokká tudjuk fűzni azokat, s megtanuljunk beszélni a zene nyelvén. Az improvizációs készség fejlesztésére irányuló gyakorlatok már a korai zenetanulástól kezdődően szerves részei a tananyagnak. Fontos ez azok szempontjából, akik később professzionális  előadóművészek  lesznek,  de  legalább  ilyen  fontos  azok  számára,  akik egész más terülten fognak tevékenykedni. Az improvizáció elsajátítása, és az erre való készség fejlesztése a személyiséget sokkal nyíltabbá, érdeklődőbbé, egészségesebbé teheti.

A csapat első sikere: 2000 szeptemberében Székesfehérváron elindult a jazz szakközépiskola első évfolyama, melynek szakmai programja az említett tanterv volt. A Kodolányi János Főiskola rektorának, Dr. h.c. Szabó Péter PhD úrnak, illetve a menedzsment nyitottságának köszönhetően a programot továbbgondolva és főiskolai szintre emelve indulhatott el 2007 szeptemberében az első évfolyam.

Az ötlet megálmodója és a csapat vezetője:

Mits Gergely

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Hogyan érzi magát egy diák, ha elmegy a Zeneakadémiára?

Régi panasz, hogy a fiatalok nem járnak klasszikus zenei hangversenyre. A problémáról eddig mindenkit megkérdeztek már, csak épp a gyerekeket nem. Most ők mondják el, hogyan éltek meg egy koncertet.
Klasszikus

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!
Zenés színház

Az Operett új vezetése bemutatta új évadát

A 2019/20-as évad legfontosabb bemutatója a Csárdáskirálynő lesz, de Mohács tragédiája is megjelenik egy új rockmusicalben.
Zenés színház

Bejelentették Royal Opera House 2019/20-as előadásait

Az élő közvetítésekből vagy ismétlésekből álló mozis évad a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaratermében dobogtatja meg a nézők szívét.
Vizuál

Hosszú taps fogadta az Egy férfi és egy nő újabb folytatását Cannes-ban

Hatalmas sikerrel vetítette Claude Lelouch több mint fél évszázados Oscar-díjas filmjének újabb folytatását a Cannes-i filmfesztivál. Az Egy élet legszebb évei című film főszereplői ezúttal is Jean-Louis Trintignant és Anouk Aimée. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ZSIMÜ 2019

A gothic metál egyik legnépszerűbb énekesnője a Zsidó Művészeti Napokon

Izgalmas zenei fúzióval érkezik az idei Zsidó Művészeti Napokra Moran Magal izraeli származású énekesnő.
Jazz/World interjú

„Aki azért lépi át ajtaja küszöbét, hogy a maga igazát bizonyítsa, könnyen pórul jár”

Berecz András mesemondó, énekes ezúttal a szövevényes görög mitológia labirintusában és a görög népdalokban keresi az igazságot, test és lélek harmóniáját. Síp és lant - Tisztelet Arisztotelésznek című estje május 26-án látható a Nemzeti Színházban. Interjú.
Jazz/World kritika

Omara, a napfény hangja

Omara Portuondo, a Buena Vista Social Club egykori dívája valószínűleg utolsó koncertjét adta Budapesten május 18-án és 19-én, amin beteljesítette az összes Kubáról alkotott pozitív előítéletünket: napfényt hozott az esős budapesti vasárnapba.
Jazz/World ajánló

Zeneünnep - Pop, swing, klezmer

Szűcs Gabi, Falusi Mariann és Váczi Eszter közös koncertje június 1-jén,19 órától látható a MOMkult Színháztermében, a Zsidó Művészeti Napok keretében.
Jazz/World budapest folk fest

„A zenémben benne van az őseim gyökértelenségének fájdalma is”

Juan de Lerida Franciaországban élő flamencogitáros számára a zene az az út, amin visszatalál spanyol gyökereihez. A flamenco nuevo jeles képviselőjét magyar jazz- és klasszikus zenészek kísérik ezen az úton május 25-én, a Kobuci Kertben, a Budapest Folk Fest keretében.