Michel ugyanis osteogenesis imperfectával született. Ez egy genetikus betegség, amitől a beteg csontjai különlegesen törékenyek, ez az ő esetében nagyon kis méretet eredményezett. Karrierje korai szakaszában ezért apja és bátyja szó szerint cipelték a színpadon, mert nem tudott járni magától. Mérete miatt nem tudta elérni a zongora pedáljait, ezért édesapja egy speciális mechanikus szerkezetet készített otthon, ami tulajdonképpen egy teljesen normális pedálsor volt, csak magasabban, rákötve a zongora pedáljaira. Tenyere, ujjai átlagos méretűek voltak, ezért ez legalább nem hátráltatta játékában. Persze külseje rögtön a védjegye lett, az emberek szívükbe fogadták. Állítólag a korai időkben menedzsere úgy spórolt a szállás költségével, hogy bebújtatta Michelt egy bőröndbe, és ekképp csempészte a hotelbe.

Jazztörténeti pillanat volt, amikor 1985. február 22-én New Yorkban, egy Town Hall-beli koncerten az akkor már veterán Charles Lloyd besétált a színpadra Michellel a karjaiban, és a zongoraszékre tette. Ez a One Night with Blue Note című film forgatásán történt. A film rendezője, John Jopson később azt nyilatkozta, a pillanat könnyeket facsart a szeméből, az egyik legmeghatóbb jelenet volt életében. 

Charles Lloyd és Michel Petrucciani

Stílusára kezdetben Bill Evans volt nagy hatással, míg mások Keith Jarretthez hasonlítják. Három komoly szerelmi kapcsolata volt. Első házasságát Gilda Buttà olasz zongoraművésznővel kötötte, de elváltak. Két gyereke van, egyikük örökölte betegségét. Fogadott fia Rachid Roperch. Michel Petrucciani alig 36 évesen hunyt el, tüdőbaj következtében. Párizsban, a Le Père Lachaise Temetőben helyezték örök nyugalomra.