Jazz/World

Fidelio Napi Zene - Silence Fiction: A thousand years

2016.02.27. 18:40
Ajánlom
Ma estére kellemes jazzt ajánlunk olvasóinkat, azt remélve, hogy sikerül megismertetni és megszerettetni Önökkel a fiatal hazai jazzszcéna egyik tehetséges zenekarát. Szóljon a Silence Fiction debütáló, 2015-ös albumáról egy Sting-feldolgozás.

2014-es megalakulása óta meglehetősen nagy utat járt be a kortárs jazzkvartett. Bemutatkozó koncertjükre a 2014-es Jazz Showcase-en került sor, mely a Művészetek Palotájában évente megrendezésre kerülő, a nemzetközi színtér fiatal és ígéretes tehetségeit bemutató platform. Azóta többek közt olyan fesztiválok meghívásának tehettek eleget, mint Veszprémfest és a Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál (CAFe), és rendszeres fellépői a Művészetek Palotájának.

A névadás sem véletlen: az együttes a science fiction tudományos-fantasztikus műveinek hatására olyan jövőt képzel, ahol a tartalmas, igényes zene közel kerülhet az emberekhez, harsány szólamok helyett pedig az önreflexiót választja, és csendes elmélyülést kínál.

A Silence Fiction gondolkodik és gondolkodtat, mindeközben úgy keveri a jazzt kortárs és mainstream műfajokkal, hogy a hallgató a közös zenébe belevonva, ne pedig belefojtva érezze magát.

Silence Fiction

Silence Fiction

Fidelio Napi Zene

Rovatunkban minden nap más-más zeneművel várjuk Olvasóinkat a klasszikus zene, a jazz, a világzene és a népzene világából. Kapcsolódjon ki velünk és adja át magát a zene élvezetének!

További zenékért kattintson ide.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Gyilkosság áldozata lett Rob Reiner és felesége, Michele Singer Reiner

Rob Reiner színész-rendezőt és feleségét Los Angeles-i otthonukban gyilkolták meg, Donald Trump arról írt a közösségi médiában, hogy a tettes a házaspár fia lehet. Rob Reiner 78, Michel Singer Reiner 68 éves volt.
Színház

Vastagabb bőr, kevesebb ember

Ionesco abszurdját rendezte meg Bocsárdi László, az előadás korprodukció: a 40 éves gyergyószentmiklósi Figura Stúdió és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház közös munkája. A Rinocéroszokon legalább annyiféleképp lehet nevetni, mint szorongani. Kritika.
Klasszikus

Kamarazenei sztárparádéval ünnepelhetjük a karácsonyt a Zeneakadémián

A Jakobi Koncert hagyományos ünnepi hangversenyén idén négy nagyszerű muzsikus varázsol majd ünnepi hangulatot, december 21-én a Zeneakadémia Nagytermében.
Vizuál

Rangos francia díjat kapott Enyedi Ildikó

A franciaországi Les Arcs Filmfesztiválon Enyedi Ildikó vehette át a Femme de Cinéma Sisley – Les Arcs díjat, mellyel kimagasló tehetségű női filmes alkotók munkásságát ismerik el.
Színház

Átadták az Aase-, a Domján Edit- és a Prológ-díjat, valamint a Bálint Lajos-vándorgyűrűt

Az elismeréseket Molnár Erika, Tóth Enikő, Kemény István, Kósa Béla; Czvikker Lilla; Fábián Péter és Szokolai Brigitta kapta emg, a december 15-i díjátadón.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Koncerttel szülinapozik a Modern Art Orchestra – advent a Várkert Bazárban

A Modern Art Orchestra fennállásának 20. évfordulóját nagyszabású gálakoncerttel ünnepli december 28-án a Várkert Bazárban. Az ünnepi műsorban felidézik a zenekar Bartók-, Kodály-, Liszt- és Ligeti-feldolgozásait.
Jazz/World ajánló

Határfeszegető zongorista érkezik a MOMkultba

December 22-én Joep Beving újra elvarázsolja a magyar közönséget. A MOMkult prémium koncertsorozata, az UPSOUND egyedülállóan izgalmas zenei élményeket nyújt nemzetközileg elismert, de itthon még kevésbé ismert előadókkal.
Jazz/World ajánló

Lemezpremier a Fidelión: Gereben Zita új albuma a szabadság és a spontán kreativitás ünnepe

Nyolc év után új albummal jelentkezett Gereben Zita. A Catch the Feeling sokszínű zenei világában az R&B, a jazz, a blues, a rock, a pop és a neo-soul elemei keverednek. Cikkünkben meghallgatható a lemez!
Jazz/World magazin

Új zenei világot nyit meg friss albumán az Oláh Krisztián Quartet – lemezpremier a Fidelión

Megjelent az Oláh Krisztián Quartet új lemeze, melynek érdekessége, hogy a fiatal művész szakított a szokásos jazz-formulákkal, és kortárs zeneszerzői minőségében új zenei világot alkotott. Az album címe: Perspectives of Verve.
Jazz/World interjú

A zene gyógyító ereje – beszélgetés Zohar Fresco ütőhangszeres művésszel

A keretes dobon játszó művész az OMIKE-koncertek sorozatában hamarosan ismét Fischer Ivánnal és zenekari művészeivel lép színpadra. Ebből az alkalomból kértük, meséljen hangszeréről, amelynek gyökerei a bibiliai időkbe nyúlnak vissza.