Jazz/World

Finisben a jazz-zongoristák versenye

2011.05.03. 08:35
Ajánlom
Május 8-án a Budapest Jazz Clubban rendezik a rádiós tehetségkutatók új sorozatában a zongoristák versenyének döntőjét.

Amint arról a Fidelio is hírt adott, zajlik a Magyar Rádió által is támogatott Balogh Csibe Jenő jazz zongora tehetségkutató verseny, a döntőt május 8-án, vasárnap rendezik a Budapest Jazz Clubban.  A zsűri tagjai az ilyen versenyek áldozatos kezdeményezője és szervezője, Maloschik Róbert, aki ugyan már nyugdíjba vonult a Magyar Rádiótól, de nem vonult nyugdíjba a jazzéletből. Egy másik zsűritag éppen az első általa 1998 tavaszánrendezett első tehetségkutatón lett megosztot első díjas: Oláh "Tzumo" Árpád azóta Amerikában is tanult és ért el sikereket. Ugyancsak a zsűri tagja Bóna László, a Budapest Jazz Club igazgatója, aki maga is dobol.

A 10 zongorista az április 17-i elődöntőben, a második fordulóban három számot (szóló, ballada és up tempo) játszott, maximum 20 perc időtartamban. Az elődöntőben bemutatott három szabadon választható darabból a pályázóknak két művet magyar szerzőtől kellett választaniuk. A zongoristákat Horváth „Plútó" József nagybőgőn (kívánság esetén basszusgitáron) és Pecek Lakatos András dobon kísérte. Ezután a zsűri visszavonult, és pontozással megállapította, kik juthattak a döntőbe. Itt a zongoristák két számot játszanak, maximum 15 perc időtartamban, amiből az egyik kötelező, ez Balogh "Csibe" Jenő Salute to Oscar című témája, amely posztumusz CD-jének is címadó darabja, míg a másik egy szabadon választott darab lehet.

Az április 17-i forduló alkalmával döntőbe jutott: Bartha Mátyás, Gayer Mátyás, Horváth János, Pintér Péter, Rafael Márió és Tálas Áron. A végeredményt rögtön a döntő után hirdeti ki a zsűri. A győztes 200.000 forintos pénzdíjat kap a Magyar Rádiótól, az Audmaxtól 150.000 forintos vásárlási utalványt, lemezt adhat ki a Gramy Recordsnál a Budapest Jazz Club támogatásával, meghívást kap a 40. Debreceni Jazz Fesztiválra szeptemberben, a Zsámbék Jazz Open 2011-re nyáron, a Magyar Jazz Ünnepe 2012 fesztiválra jövő tavasszal, és a Budapest Jazz Clubba.

A második helyezett 150.000 forintos pénzdíjat kap az EJI-től, meghívást a Zsámbék Jazz Openre és a Budapest Jazz Clubba. A harmadik helyezett 100.000 forintos pénzdíjat kap a Budapest Jazz Clubtól és meghívást a Zsámbék Jazz Openre és a Budapest Jazz Clubba. A negyedik Fodor Péter (Blueport alapítvány) 100.000 forintos különdíjában részesül. A különdíjak között Joe Zawinul: Életem a jazz című könyve (Apostrof kiadó) és Törley-termékek szerepelnek. 

A Balogh Csibe Jenő jazz zongora tehetségkutató verseny döntője

Budapest Jazz Club
Május 8, 19:00

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

68 éves korában elhunyt Ligeti András

A Kossuth-díjas karmester, hegedűművész súlyos betegség következtében, váratlanul hunyt el, tudatta családja.
Vizuál

„Nála nincs fölösleges mondat” – Pályatársai köszöntik Mészáros Mártát

Szeptember 19-én ünnepli 90. születésnapját Mészáros Márta filmrendező, akit ez alkalomból pályatársai, barátai, tisztelői köszöntenek a Fidelióban.
Vizuál

Feljelentés áldozata lett az Anyáim története

Elmaradt az Ars Sacra Filmfesztivál versenyprogramjába meghívott film vetítése szombat este a Tabán moziban. A rendezők egy nappal a vetítés előtt tudták meg, hogy többen feljelentették a fesztivál szervezőit, és petíciót indítottak a szivárványcsaládok örökbefogadásáról szóló film vetítése ellen. 
Vizuál

Küldetés teljesítve – Lenyűgöző filmek sorát kínálta az idei CineFest 

Kilenc film. Ennyi fért abba a három napba, amelyet Miskolcon tölthettünk a CineFest Filmfesztivál vendégeként. Bár a versenyprogramnak csupán a töredékét láttuk, mégis varázslatos filmek emlékeit őrizzük magunkban - köztük a fődíjas és a közönségdíjas alkotásokét is. Fesztiválbeszámoló.
Színház

„Csodálatos ez a bohóc-létezés” – Beszélgetés Mertz Tiborral

Szeptember 18-án mutatta be Székely Csaba Öröm és boldogság című drámáját a Budaörsi Latinovits Színház, Alföldi Róbert rendezésében. Mertz Tiborral, az előadás egyik szereplőjével beszélgettünk kíváncsiságról, társulati létezésről és véleménynyilvánításról.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Különleges zenei csemegék a MoMKultban

Az idei GetCloser Jazz Fest második napján, szeptember 28-án a jazz méltán elismert művészei váltják egymást a MoMKult színpadán. 19:00-től Dresch Quartet lép fel, majd őket a norvég basszusgitáros és a magyar ütőhangszeres Per Mathisen és Mogyoró Kornél követi.
Jazz/World hír

„Fúvom az énekem” - a Hajdu Klára Quartet új lemezre készül

A következő év elején jelenik meg a Hajdu Klára jazz díva legújabb lemeze, amelynek zenei világa az énekesnő gyerekkori zenei élményeiből és a magyar népdalkincsből építkezik.
Jazz/World gyász

68 éves korában elhunyt Póka Egon basszusgitáros

A zenész olyan legendás zenekarokban játszott, mint a Hobo Blues Band vagy a P. Mobil.
Jazz/World gyász

92 éves korában elhunyt Soós Tibor bárzongorista

A legendás zenész haláláról szóló hírt a Spinoza tette közzé, ahol tizenöt éven át játszott.
Jazz/World ajánló

Időutazás a Žagarral – látványos koncertshow a Margitszigeten!

A zenekar fennállásának 20. jubileuma apropóján újra együtt zenél az öttagú csapat szeptember 17-én, a Margitszigeti Színház szezonzáróján.