Jazz/World

Fölszállott a páva: alakul a mezőny

2015.05.13. 13:24
Ajánlom
Erős lesz a mezőny a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor harmadik, gyermekek számára rendezett szériájában - mondta el az M1 aktuális csatorna május 13-ai reggeli műsorában Eredics Gábor, a Vujicsics Együttes tagja, a verseny szarvasi selejtezőjének zsűritagja.

A hétvégén megrendezett első területi válogatókra Szekszárdon több mint 200, Szarvason 300 fiatal érkezett. Eredics Gábor szerint a versenyre jelentkező fiatal táncosok, énekesek és zenészek nem csupán egy szűk szeletét képviselik a hagyománynak. "A táncosnak a hajfonata is üzen valamit, azon, ahogy a viseletet hordja, látszik, hogy nem csupán egy jelmezt ölt magára, és amikor a hangszeres hozzáénekel a saját játékához, érzékelni a teljességre törekvést" - fogalmazott a zenész.

Eredics Gábor szerint ma már nagyon sok fiatal művészeti iskolákban tanulja meg, hogyan lehet a hagyomány nyelvén megszólalni, megmozdulni. A népi hagyományok továbbadásának intézményesítése azonban nem merevíti be a műfajban rejlő szabadságot. A zenész szerint a szarvasi selejtező nem tanulmányi versenyhez hasonlított, a gyermekek megnyilvánulásai hitelesek voltak. A tehetséggel, a szakmailag korrekt módon színpadra vitt produkciókon érezhető volt, hogy az valóban a fiataloké, át is tudják élni, amit csinálnak - hangsúlyozta. "Azt lehetett érzékelni, hogy az anyanyelvi kultúra szempontjából nem elégséges, hogy csupán szavakkal fejezzük ki a gondolatainkat, kell, hogy a szimbolikusabb megnyilvánulásokban is otthonosan mozogjunk, sőt művészi nyelvezettel is ki tudjuk fejezni magunkat" - jegyezte meg a zenész, hozzátéve, hogy remélhetőleg mind a kilenc területi válogatón hasonló élményekben lesz része a zsűrinek.

A szarvasi selejtezőre sokan jöttek a Vajdaságból, szép számban jelen voltak a pengetős hangszerek és a gyerekek magukkal hozták saját hagyományaikat - emelte ki Eredics Gábor, aki szerint a kisebbeknél elsősorban a tehetség, a nagyobbaknál a befektetett munka, a törődés és a sok figyelem nyilvánul meg. Mint hozzátette, érződött, hogy a tanári jelenlét, a gyermek tehetsége és a szülői háttér elengedhetetlen ahhoz, hogy ilyen gyönyörű produkciókat láthassanak.

A Hagyományok Háza és az MTVA ezen a hétvégén is vár minden érdeklődőt. Pénteken az észak-magyarországi és kelet-felvidéki gyermekek a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban méretik meg magukat, míg vasárnap a közép-magyarországi aprónép az MTVA székházában tartja seregszemléjét. A belépés ingyenes, részletek a műsor hivatalos facebook-oldalán.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

A mi Chicagónk

A Chicago a minőségi szórakoztatóipar egy legsikerültebb darabja. Nem azért persze, mert igen jól meg van csinálva. Inkább azért, mert jól ki van találva. Nemcsak a társadalmat leplezi le, de önmagát is. Alföldi Róbert rendezésében, a Kultúrbrigád és az Átrium előadásában pedig a mi, honi állapotainkat is.
Klasszikus

Varázslatosan festő koncertközpont épül Münchenben

Az osztrák Cukrowicz Nachbaur Architekte mérnökei építik azt a koncertpalotát, amelynek nagytermében 1800 néző kaphat majd helyet.
Klasszikus

Fidelio Klasszik: Bérczes, Elsässer, Tóth Vera

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 14-én lesz hallható a 92.1-en.
Vizuál

Frida hétfőnként is fogad

A nagy érdeklődésre való tekintettel július harmadik hetétől hétfőnként is látogatható a Nemzeti Galériában a Frida Kahlo-kiállítás.
Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World blues

A blues nem más, mint életérzés

Ezt vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri.
Jazz/World lemez

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Jazz/World marokkó

Igazi riport egy marokkói popfesztiválról

Essauriában, a Gnawa és Világzene Fesztiválon járt szerzőnk, ahonnan egészen ambivalens érzésekkel távozott.
Jazz/World ajánló

Klezmer színesíti a Vajdahunyadvári Fesztivált

A 27. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál a hagyományos komolyzenei koncertek mellett idén is otthont ad a klezmer muzsikának. Július 16-án a Sabbathsong Klezmer Band koncertjét élvezhetjük, ezt követően pedig „Mozart est” várja a kikapcsolódni vágyókat.
Jazz/World taranta fest

Szicília Budapestre költözik

Olasz zenészek, szicíliai muzsika, tüzes mediterrán táncok, közös hangszerkészítés kicsiknek és nagyoknak, hangszeres workshopok a Taranta Festen július 12-13-án az Anker’t-ben.