Jazz/World

Fonó: világszínvonalú márka

2014.09.08. 13:20
Ajánlom
A Fonó kiadó bekerült a világzenei kiadók nemzetközi élmezőnyébe. A Womex (World Music Expo) napokban közzétett idei listáján a Fonót egyetlen magyar kiadóként a nagyon előkelő 12. helyre rangsorolták.

A legjobb világzenei kiadóknak járó Womex Top Label elismerést minden évben a lemezlista-eredmények alapján állítják össze és jelentik be az októberi világzenei vásár előtt. A Fonó idén a Shutka Roma Rap Me Sijum Underground/I Am Underground, a Karavan Familia Asvin, illetve Lakatos Róbert és a Rév Zenekar Révület című albumának kiváló fogadtatásával került a rangos helyre.

A nemcsak kiadóként, hanem koncerthelyszínként, valamint az utóbbi években több fesztivál szervezőjeként is aktív Fonó Budai Zeneház igazgatója, Horváth László hangsúlyozta: lemezt kiadni ma már nem biztos, hogy nyereséges vállalkozás, viszont a művészeket hihetetlenül inspirálja egy album megalkotása. "A zeneiparnak egy új CD olyan, mint a színháznak egy bemutató: nélkülözhetetlen. Ráadásul a zenekarok számára belépőt jelent a nagyobb fesztiválokra, célokat, lehetőségeket vázol fel. Az együttesek megállnának a fejlődésben, ha nem lenne olyan kiadó, aki vállalja ezt a feladatot" - fogalmazott Horváth László.

Az elmúlt évben a Fonó mintegy tizenöt új albumot adott ki, a teljes, két évtized alatt összegyűlt portfoliója több mint kétszáz kiadványt számlál, többek között a Csík Zenekar valamennyi albumát, Herczku Ágnes, Lajkó Félix, Both Miklós, Dresch Mihály és a CimbaliBand lemezeit. Különleges volt a Fonó 50 lemezes Új Pátria című kiadványa, amely az ezredforduló legjelentősebb hazai népzenei gyűjtése, az Utolsó óra zenei anyagát tartalmazza. Lajkó Félix Mező című lemeze tavaly augusztusban vezette a világzenei lemezek európai listáját, a WMCE-t (World Music Charts Europe), Both Miklós FolkSide című projektjének CD-jével jutott be a Top Label listára huszadikként. A legutóbbi siker a Söndörgő Együttes Tamburocket- Hungarian Fireworks című albumának negyedik helyezése volt az idén augusztusban a WMCE-n.

A WMCE-t huszonöt ország negyvenöt világzenei rádiós szakemberének szavazatai alapján teszik közzé minden hónapban. Az eredményeket kiadónként összesítve áll össze a Womex Top Label lista, a világ húsz legjelentősebb világzenei kiadójának elitcsapata. Az első helyezettnek az azévi Womex-en díjat adnak át.

Idén a német Glitterbeat Records kapja a listaelsőnek járó elismerést. Az idei, immár 14. Womexet október 22-től 26-ig rendezik meg a spanyolországi Santiago de Compostelában. Jövőre Budapesten tartják a világzene legnagyobb szakmai eseményét.

A Womex kiadói listájának korábbi első helyezettjei: 2006 - World Circuit (Nagy-Briannia), 2007 - Stern's (Nagy-Britannia), 2008 - Cumbancha (Egyesült Államok), 2009 - Crammed Discs (Belgium), 2010 - world village/harmonia mundi (Franciaország, Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Spanyolország), 2011 - world village/Le Chant du Monde/harmonia mundi, 2012 - Lusafrica (Franciaország), 2013 - Riverboat Records/World Music Network (Nagy-Britannia).  A Top Label lista elérhető a Womex weboldalán: http://www.womex.com/realwomex/2014/glitterbeat.html.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Plusz

Művészettel az orvostanhallgatók kiégése ellen

Empatikusabbak, jobb a kapcsolatuk a betegekkel, kevésbé hajlamosak a depresszióra és jobban bírják a terhelést – egy kutatás szerint a művészeti és humán tárgyak ilyen hatással vannak a diákokra. Ehhez pedig az is elég, ha zenét hallgatnak, nem muszáj maguknak is játszani valamilyen hangszeren.
Zenés színház

Magasrangú francia kitüntetést kapott Jonas Kaufmann

A német tenor, aki továbbra is egy személyben látja el az előző generáció három tenorjának feladatait, a Művészi Érdemrend tiszti fokozatát kapta meg a franciáktól.
Tánc

„Ne játszd túl, de kevés se legyél!”

Két életük van: az egyik az általános iskolában kezdődik minden reggel, mint minden átlagos gyereké, a másik délután egykor a Madách Musical Táncművészeti Iskolában, ahol felveszik a balettcipőt és elkezdik próbálni a Billy Elliot – a Musical című darabot.
Tánc

Mesternő, nagybetűvel

Lőrinc Katalin egy személyben aktív táncos, pedagógus és teoretikus. Június 25-én a Müpában mutatkoznak be tanítványai, akik már az ő új oktatási metódusa szerint végeztek a Táncművészeti Egyetemen. Emellett nemrég megjelent, A test mint szöveg című könyvéről is beszélgettünk.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.
Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.