Jazz/World

Fontos könyv jelent meg a magyar jazzről

2014.12.03. 15:58
Ajánlom
Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíró korszakos jelentőségű könyve a műfaj teljes hazai történetét kívánja átfogóan feldolgozni, miközben a nemzetközi folyamatokra is kitekint. A magyar jazz történetét december 3-án mutatták be az Örkény Könyvesboltban.

A magyar jazz történetét átfogóan feldolgozó első olyan könyvről van szó, amely nem feltétlen a szűk szakmának, hanem a szélesebb nagyközönségnek szól, szakszerű, de közérthető, olvasmányos stílusban. Olyan muzsikusnagyságokról, mint Martiny Lajos, Kovács Gyula, Pege Aladár, Vukán György, Szakcsi Lakatos Béla, Dés László, Szabados György, Dresch Mihály, Tóth Viktor vagy Oláh Kálmán, s olyan korszakos formációkról, mint a Benkó Dixieland Band, a Syrius, a Kis Rákfogó, az Interbrass, a Trio Stendhal, a Trio Midnight vagy a Modern Art Orchestra. A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent A magyar jazz története egyszerre kultúrtörténeti munka, szakkönyv és élvezetes olvasmány, melyet nem csak a közművelődésben, az oktatásban és a médiában dolgozók használhatnak alapvető forrásként, hanem a műfaj iránt érdeklődők is.

"A könyv alaposan és igen részletesen mutatja be a jazz hazai történetének mozgalmas és zökkenőktől sem mentes fejlődési folyamatát. Beszámol a műfaj fontos helyszíneiről: klubokról, koncertekről, fesztiválokról, továbbá hanglemezekről, könyvekről és egyéb kiadványokról, a jazzoktatás hazai kialakulásáról és elterjedéséről, a magyar jazzkutatás helyzetéről, mindenekelőtt pedig jelentősebb együtteseinkről és muzsikusainkról, többeknek nyilatkozatait és rövid életrajzát is közölve. A szerző rövidebben a jazz nemzetközi történetével is foglalkozik, így az olvasó összehasonlítási lehetőséget kap a külföldi és hazai történések között. " - szól Gonda János könyvhöz írt ajánlója.

Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíró, szerkesztő, a hazai és nemzetközi populáris zene évtizedeit feldolgozó, hiánypótló könyvsorozatok szerzője, társszerzője. Művei: Nagy Sziget könyv (2002), A rock története 1-2. (Sebők Jánossal, 2005, 2007), A magyarock története 1-2. (Sebők Jánossal, 2005, 2006), 303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz (többekkel társszerző, 2008), Sziget 1993-2012 (2012), A magyar folk története (2013), Muzsikás 40 (2013), A magyar jazz története (2014).

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A mi Zeneakadémiánk – vallomások a 150 éves Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről

Iskola, koncertterem, a zene szentélye – a Zeneakadémia palotája sok-sok mindent jelent muzsikusok és hétköznapi zenebarátok számára. Az intézmény 150. születésnapja alkalmából kiváló művészeket, egykori zeneakadémistákat kértünk, akik azóta már fellépőként vagy oktatóként is visszatértek az épületbe, hogy osszák meg egy kedves vagy más okból emlékezetes történetüket az intézményről.
Vizuál

Josef Mengele a pokolban

Mi történik, ha a gonosz soha nem bánja meg tetteit? Kirill Szerebrennyikov új filmjében testközelből ismerhetjük meg Josef Mengele háború utáni életét. Meglehet, a kétórás pszichothriller a náci bűnös pokoljárásáról szól, a rendező egyúttal a néző világképét is megingatja.
Jazz/World

Ősi dallamok új fénytörésben – lemezbemutató koncertre készül a Hunclorique

A nyári teltházas Müpa-koncert és sikeres európai miniturné után december 11-én a Fonóban mutatja be új lemezét a Hunclorique. Boggie és Petruska együttese unikálisan ötvözi a magyar népzene motívumait az urbánus akusztikus hangzással.
Klasszikus

Mentorprogram indult Rolla János emlékére

Új művészekkel bővül az Óbudai Társaskör rezidenseinek köre: 2026-ban a Szigeti Quartet és Magyar Valentin zongoraművész viselheti a címet. Ugyancsak jövőre elindul a Rolla János Kamarazenei Műhely Alapítvány mentorprogramja az intézményben.
Vizuál

Közös gondolkodásra invitál a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál

November 26–30. között a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál ismét elhozza Budapestre a zsidó és izraeli filmművészet legizgalmasabb alkotásait. A vetítéseket beszélgetések és kísérőprogramok egészítik ki,

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Ősi dallamok új fénytörésben – lemezbemutató koncertre készül a Hunclorique

A nyári teltházas Müpa-koncert és sikeres európai miniturné után december 11-én a Fonóban mutatja be új lemezét a Hunclorique. Boggie és Petruska együttese unikálisan ötvözi a magyar népzene motívumait az urbánus akusztikus hangzással.
Jazz/World ajánló

Miért osztja meg a közönséget a világzene? – konferencián keresik a választ

A magyarországi világzene címmel november 14-én és 15-én kétnapos konferenciát szervez az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet. A rendezvénynek a Hagyományok Háza ad otthont.
Jazz/World ajánló

Negyvenötödik születésnapját ünnepli a Budapest Ragtime Band

A jeles alkalomból az együttes november 19-én jubileumi koncertet ad az Óbudai Társaskörben, olyan neves vendégekkel, mint a StEfrem Férfikar, ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Balogh Kálmán cimbalomművész és Kovács Ferenc énekes, multiinstrumentalista.
Jazz/World interjú

Borbély Mihály: „A szaxofon a fő hangszerem, a tárogató meg az identitásom”

Borbély Mihály a focipályát a zenei pályára cserélte. Bár jazzt játszik, zenéjében a kortárs klasszikus zenén kívül bőven megtalálható az a sokféle szerb, sváb, tót vagy roma hatás, ami a Pomáz–Szentendre tengelyen érte gyermekkorában.
Jazz/World ajánló

Újszerű zenei közösségi élményt kínál Harcsa Veronika Flow By című lemeze

Harcsa Veronika új zenei projektje a közönség és az előadó közötti határokat kívánja feloldani. A Flow By című album megjelenése azonban egyszerre zenei és vizuális kísérlet, ugyanis Vancsó Zoltán slideshow-jával debütál.