Jazz/World

Fool Moon

2009.08.04. 17:30
Ajánlom
Az idén nyáron – immár nyolcadszor – újra elindult a Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központ lassan önálló kulturális márkájává erősödő M’Art rendezvénysorozata. Játsszon a Fidelióval és nyerjen két jegyet az augusztus 12-i Fool Moon koncertre!

A M'Art egy nyári színházból lett összművészeti fesztivál, amely mára egyértelműen bebizonyította, hogy a kultúra igenis megfér a plázában! Az augusztusi koncerten a 2001-ben alakult Fool Moon lesz a példa erre. Az vokálegyüttes tagjai öten vannak, akik komoly- és könnyűzenei képzettséggel is rendelkeznek. Az együttes az "a cappella", azaz hangszeres kíséret nélküli, tisztán énekelt zenei műfajt képviseli és népszerűsíti Magyarországon.

2003-ban először vettek részt a grazi Ward Swingle A Cappella Versenyen, Európa legrangosabb ilyen jellegű megmérettetésén, ahol harmadik helyezést értek el. Azóta a Fool Moon rendszeresen kap külföldi fesztiválokra felkéréseket, így többek között Münchenben, Bécsben, Dortmundban és Darmstadtban is felléptek már. Az együttes itthon is számos alkalommal vokálozott és vendégszerepelt hazai népszerű előadók koncertjein és lemezein is.

2005-ben a Fool Moon első helyezést ért el pop kategóriában a grazi Ward Swingle A Cappella Versenyen, így Európa legjobbjai közé emelkedhetett. Ugyanebben az évben életre hívták Szegeden az első magyar "Fool Moon" Nemzetközi A Cappella Fesztivált, mely a nagy sikerre való tekintettel évente megrendezésre kerül.

Kérdés: Hány tenor tagja van az együttesnek? 

További információk itt találhatók.

Ha a helyes választ elküldi nekünk, sorsoláson vesz részt, amelyen tíz szerencsés megfejtőnk két jegyet nyer a koncertre.

2009. augusztus 12. 20:00

Mammut II. üzletház - Kaméleon Klub

Fool Moon a capella 

Tagjai: Czutor Ignác, Molnár Gábor, Rácz Gergő (tenor), Wodala Barnabás (bariton), Németh Miklós (basszus)

Nyerteseink: csiszargy, pzsazsa, dinaperon, borso21, alexa, nadam, incsike, levendula3, horcsa34, kikata

A helyes megfejtés: 3

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Színház

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Tánc

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Marsalis jazzdinasztia

A jazz történetében számos rangos családfa állítható fel, de sokak szerint a Marsalis dinasztia mind közül a legjelentősebb. A trombitás Wynton Marsalis a tizenöt fős Jazz at Lincoln Center Orchestra élén április 5-én lép fel a Müpában a Bartók Tavasz keretében.
Jazz/World ajánló

Őrületes bulival ünnepli harmincadik születésnapját a Söndörgő

Harmincéves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben.
Jazz/World interjú

„Nem tudom megváltoztatni a világot, de egyes életeket igen” – Jazzmeia Horn, a fiatal jazzgeneráció csillaga Budapesten

Jazzmeia Horn a világ előadó-színpadainak káprázatos tehetségű fellépője. Elementáris, határtalannak tűnő vokális skálája, valamint lebilincselő, bámulatosan sokoldalú előadásmódja minden alkalommal katartikus élményt nyújt, amiről magunk is megbizonyosodhatunk május 4-én a MOMkultban.
Jazz/World ajánló

Myrtill és a SWINGUISTIQUE a Pesti Vigadóban

A februári teltház után április 16-án ismét Jazz Club a Vigadóban! A 2011-ben alakult formáció a múlt század Franciaországának hangulatát idézi meg vidám koncertjével.
Jazz/World ajánló

A jazz maga a szabadság – hirdeti az április végén kezdődő JazzFest Budapest

Az elmúlt évek bebizonyították, hogy Budapest szereti a jazzt, a fellépők pedig szeretik a magyar fővárost. Április 27. és május 14. között immár negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a JazzFest Budapest a főváros különböző helyszíneire, hogy mindenki megtapasztalhassa: a jazz maga a szabadság.