Jazz/World

Frank Zappa – a félreértett félnótás

2019.09.03. 15:35
Ajánlom
A művész dolga, hogy rávezesse az embereket arra, hogy legalább egy parányit méltányolják azt, hogy élnek. Legalábbis Kurt Vonnegut szerint. Valószínűleg Frank Zappának is hasonló volt a célja, csak a humora túl karcos volt ahhoz, hogy ne értsék őt folyton félre.

Jól ismert történet, hogy a nyolcvanas évek közepén, a kertvárosi szenátorfeleségek és -féleségek hipokrita nyavalygásának köszönhetően – aminek a lemezeken egy időben státuszszimbólumként feltűnő Parental Advisory címkét is köszönhetjük –, mások mellett Frank Zappát is egy kongresszusi bizottság elé idézték. Ő mondjuk Mark Zuckerberggel ellentétben nem magából, hanem másokból csinált hülyét, de ezt inkább ne is firtassuk. Az ügy egészen odáig fajult, hogy az egyik legnagyobb amerikai áruházlánc, a Walmart megtagadta Zappa lemezeinek árusítását. A Billboard magazin rákérdezett, mi a baj például az épp megjelent, Jazz from Hell című lemezzel, ami az akkoriban dollárok százezreibe kerülő, hangmintákat tároló, rendszerező és ezekből felforgatóan furcsa, bonyolult zenét előállítani képes, synclavier nevű szerkezettel készült.

Azt a választ kapták, hogy a lemez szövegvilága túl durva. Ez csak azért volt érdekes, mert egy instrumentális anyagról van szó.

Az ezt firtató kérdésre azt válaszolták, hogy probléma ez esetben a borítóval van – a borítón Frank Zappa szerepel, nyakkendőben és trencskóban.

Ez a történet is jól mutatja, hogy kísérték Zappa egész pályafutását azok a prekoncepciók és félreértések, amiket egyébként, nagyon ügyes marketingérzékkel, nem kis részben ő maga táplált a kezdetektől fogva. Huszonhat évvel a halála után azonban, hiába bővül az életműve még mindig (a teljes katalógusa már 110 kiadvány fölött jár), inkább csak popkulturális utalásokban találkozunk vele, a zenei hatásával ritkán. Zappa zenei világa ugyanis tele van ördögien bonyolult szerzeményekkel, a korpusza felölelt szinte mindent, a doo wop-tól az operáig, az őt ért hatások egy részét pedig egy zavarba ejtő utalásrendszerbe ágyazva rejtette el a dalaiban, részben az általa koncepció-folytonosságnak nevezett teória miatt, aminek köszönhetően a teljes életműve, annak minden szelete és aspektusa egyetlen mű lazán összefüggő részei.

Zappa nagyon sok különböző irányból megközelíthető, de minden ténykedését átszövi a humor,

mint vezérelv, aminek ő csak kevés jelentőséget tulajdonított, mondván, a szövegei csupán szórakoztató céllal készülnek, az instrumentális zene egyébként is nehezebben eladható.

GettyImages-148170753-170231.jpg

Frank Zappa (Fotó/Forrás: Getty Images)

A céltáblákat illetően nem volt válogatós, bár a keresztény jobboldal, vagyis a republikánusok mindig kéznél voltak, ha gátlástalan idiótákat kellett lerángatni a piedesztálról. De nem kímélte azokat sem, akik felsegítették őket oda. Az Isten és a hívők közé emelt díjas telefonszámot telepítő televíziós prédikátorok elripacskodott szívbajainak is kiváló ihletforrása volt néhány kijelentésével. Például:

Ha Isten valóban a maga képére teremtette az embert, Isten hülye, és talán ronda is egy kicsit.

A szószékről prostituáltakhoz rohanó, majd ezzel kétszer is lebukó Jimmy Swaggart-nek pedig több dalt is szentelt, köztük a Beatles Lucy in The Sky with Diamonds című dalának feldolgozását, más szöveggel, Lousiana Hooker with Herpes címmel.

Természetesen néhány nála megforduló zenész sem úszta meg. Korunk egyik übergitárosáról, a 18 évesen Zappa kottamásolójaként dolgozó, majd a zenekarába bekerült Steve Vai-ról szóló Stevie’s Spanking alapjául szolgáló történetet itt inkább nem idéznénk. A hetvenes évek második felében nála doboló Terry Bozzio pedig nem csak egy, a lejátszhatóság határán billegő dobszólót (Black Page #1) kapott ajándékba, de egy zenekari poénból eldurvult mini-rockoperát (Punky’s Whips) is. Zappa emellett rá osztotta az Ördög szerepét a Titties & Beer című párbeszédes darabban, amelynek főhőse eladja a lelkét az Ördögnek, a címben szereplő két dologért cserébe. A politikusok mellett persze az ekkoriban még a rock-turnék változatos élővilágához tartozó groupie-k, vagyis a zenészekkel utazó múzsák viselt, esetleg nem viselt dolgairól is alaposan tudósít a diszkográfia, korántsem olyan negatív képet festve róluk, mint a morálisan egyébként is jóval gyengébb lábakon állni próbáló politikusokról.

Hülyeségekről persze bárki tud dalokat írni. Zappa ironikus felhanggal beszélt a dalszövegek és a mondanivaló sokadrangúságáról, ráadásul ezek nélkül nem tudta volna megteremteni a rajongói bázisát. Ugyanakkor

a dilis dalszövegek csak a körítését jelentették annak, ahogy Zappa szintetizálta szinte a teljes huszadik század zenei világát. Úgy, ahogy előtte senki.

Az ilyesmi valószínűleg egyébként sem fordul meg senki fejében. Kinek jutna eszébe egy mindössze egy perces szerzeményben (Amnesia Vivace) idézni a Tavaszi áldozatból (Sztravinszkij), a Tűzmadár-szvitből (szintén Sztravinszkij), és Gene Chandler 1961-es do woop slageréből (Duke of Earl), miközben arról énekel, hogy a Szilvák Hercege éppen bepróbálkozott két pom-pom lánynál, akik úgy megverik, hogy amnéziát kap? Az ehhez hasonló példákból számtalan van, sok esetben ráadásul jóval árnyaltabb, befogadhatóbb megoldások is születtek. Hogy ennek semmi értelme? Zappa mentségére szóljon, hogy gyerekkori barátok voltak Captain Beefhearttal, aki bizonyos szempontból még Zappánál is képes volt messzebbre menni, ha megmagyarázhatatlan ötletekről volt szó.

GettyImages-1135074810-170226.jpg

Frank Zappa (Fotó/Forrás: Getty Images)

Zappa karrierje az ellenkultúrát ellenszélben előző Los Angeles-i freakek között indult, csak néhány év kellett neki ahhoz, hogy körülvegye magát a korszak elsőligás rock és jazz zenészeivel. A nyolcvanas években mások mellett Kent Nagano és Pierre Boulez dirigálták a nagyzenekarra írt darabjait, de a rock és a komolyzene világban egyaránt kívülálló maradt. Nem dacból, de nem is meg nem értettségből. Ugyanakkor itt kell keresni az okát, miért maradt az életműve lefolyástalan. Mert egy ilyen komplex és kerek életműhöz egyszerűen nincs mit hozzátenni. Nem is kell. Viccet csinálni viszont lehet belőle, ahogy ezt az alábbi történet mutatja.

A nyolcvanas évek első felében Art Jarvinnen felkérte Zappát, hogy írjon egy darabot a kamarazenekara számára, amit Los Angelesben fognak előadni. Zappa, az eredetileg a Shut Up ’n Play Yer Guitar című albumán megjelent, While You Were Out című dalból készített egy átiratot, ami azonban túl bonyolult volt ahhoz, hogy a zenekar a rendelkezésre álló rövid idő alatt betanulja. Zappának viszont volt egy synclavierrel készített változata, a zenészeket pedig sikerült meggyőznie arról, hogy senkinek sem fog feltűnni, ha csak eljátsszák, hogy játszanak.

A műsor így playbackről ment le, a közönségnek és a soraik között ülő kritikusoknak pedig tényleg nem tűnt fel, hogy a zenekar helyett Zappa középső ujját hallják.

A zenészek később aztán nem győztek bocsánatot kérni, a botrány tárgyát képező darab pedig egy erősen átvariált és más hangzásvilágba átültetett változatban, While You Were Art II (Amíg művészet voltál II) címen, a bevezetőben már megemlített, Jazz from Hell-en jelent meg, ami végül meghozta Zappának az első Grammy-díját – a legjobb rockzenei instrumentális előadás kategóriájában, holott az albumon csupán egyetlen, valódi hangszerekkel előadott szerzeményt szerepelt: a világ bármely koanját csípőből megválaszoló csoda, a St. Etienne című gitárszóló. Ezen viszont meg sem kell lepődni. Elvégre mi köze Zappának a rockhoz? A jazzhez? Egyáltalán, mi köze neki bármihez?

A választ engedjük át Eötvös Péternek, aki Zappa 1993-as halála után az ő emlékére írta a Psalm 151 című, rituálisnak szánt darabot, ami egyszerre tiltakozás és számonkérés. Talán egy zseni korai halálára gondolt és arra, milyen könnyen csábulunk el a sértettségnek, mikor szembesítenek minket a hétköznapi hitványságainkkal, ahelyett, hogy megtanulnánk nevetni magunkon. Ha így lenne, Zappát nem renitens szatirikusnak könyvelték volna el, hanem egyszerűen csak egy zeneszerzőnek. Túladagolt humorral. Bár az is lehet, hogy nem kellett volna ilyen hátborzongatóan különlegesnek lennie. Ezt a kategóriát ugyanis mostanra annektálta a bárgyú vigyorú egyformaság.

Zappofilia: rosszul és jól

Kapcsolódó

Zappofilia: rosszul és jól

Frank Zappa tizennégy éve próbálja elhitetni velünk, hogy nem él, nem fog többé gitárt a kezébe, nem csúfolja ki Amerikát, nem komponál tisztelgő barbecue-t a nagy Eric Dolphy emlékére, sőt a rockzenekarok körül ólálkodó, slágergyáros szeretőre vágyó lányok se kapják meg tőle többé a magukét.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

„Most vagyok abban az időszakban, amikor már van jogom megformálni ezt a szerepet”

A Bánk bán című opera minden magyar szívében különleges helyet foglal el. Az egyik legjelentősebb operánk ezúttal a Coopera szervezésében, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kel életre, Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező kezei nyomán. Az előadás egyik főszereplőjét, Gertrudot a Magyar Állami Operaház népszerű mezzoszopránja, Mester Viktória alakítja majd, akivel a készülő produkció kapcsán beszélgettünk.
Zenés színház

Mutatjuk az első képeket a Puskás musicalből!

Puskás, a musical címmel nagyszabású zenés színházi produkció készült Szente Vajk rendezésében. A legismertebb magyar életéről szóló darab előzetes bemutatója augusztus 20-án lesz az Erkel Színházban.
Vizuál

Antonio Banderas abszurdnak tartja, hogy szexszimbólumnak bélyegezték

A talán legsikeresebb hollywoodi karriert befutó spanyol filmszínész, Antonio Banderas augusztus 10-én ünnepli hatvanadik születésnapját. 
Vizuál

A Pilátus is versenybe szállhat a Golden Globe-ért

Dombrovszky Linda filmjét beválogatták a legjobb idegennyelvű filmnek járó Golden Globe-díjért versenybe szálló alkotások közé, a Foreign Language Film Series 2021 elnevezésű programba.
Vizuál

Raffaello nem szerette az orrát, ezért retusálta azt önarcképein

A reneszánsz olasz festő valószínűleg saját orrának "idealizált" változatát festette meg önarcképein, vélik olasz kutatók.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Korb Attila, a harsonás-zeneszerző

A Modern Art Orchestra harsonása – a zenekar számos tagjával egyetemben – zeneszerzőként is közreműködik a MAO alkotói műhelyében. Attila már gyermekként egy professzionális nagyzenekari projekt harsonása volt, melynek köszönhetően belföldön és külföldön is építhette koncertrutinját. A húszas évek big band vénáját tanulmányozva a harsonás-zeneszerző több hangszeren játszó művésszé érett, s ennek a zenei utazásnak egy mérföldköve a nemsokára megjelenő Swinging on the Danube című szerzői lemez.
Jazz/World hír

5,3 milliárd forint a zenészeknek, kluboknak, fesztiváloknak és technikusoknak

Kezdjünk barátkozni a raktárkoncert fogalmával! A kormány a rendezvényszervezők, a klubok és a technikai személyzet támogatását tervezi a most bejelentett csomaggal. Gulyás Gergely az SZFE-t érintő kérdésekre is válaszolt.
Jazz/World interjú

A boglári közönséget táncoltatja meg pénteken a Budapest Bár

Azt már egyértelműen láthatjuk, hogy 2020 nem a nagykoncertek és a többezres fesztiválok éve, de a Budapest Bár legénysége ebben a nehéz helyzetben sem maradt tétlen. Az utóbbi hónapokban tökéletesítették friss lemezük dalait és előkészítettek egy koncertszínházi darabot, amit augusztusban és szeptemberben több ízben is meghallgathatunk. Legközelebb 7-én, pénteken lépnek fel Balatonbogláron, a Kultkikötő 15. születésnapján. A zenekar vezetőjével, Farkas Robival beszélgettünk.
Jazz/World mao

Tizenhét ember szíve egy akkordban - Beszélgetés Bacsó Kristóffal

Elvégezte a Liszt Ferenc Zeneakadémiát és a Berklee College of Music-ot, bizonyított a francia és az amerikai komolyzenei színtéren, londoni, barcelonai és pescarai jazz fesztiválokon nyűgözte le a szakmát, Orszáczky- és Artisjus-díjban részesült, és különböző formációival eddig négy saját lemezt jelentetett meg. Bacsó Kristóf szaxofonista és zeneszerző jelenleg a Modern Art Orchestra művésze – zenei pályafutásáról, a MAO-val közös munkájáról, jövőbeni terveiről beszélgettünk.
Jazz/World lemezajánló

10+1 magyar jazzlemez, amit hallanod kell idén

Összeszedtük az elmúlt hónapok legfontosabb megjelenéseit a magyar jazzben: Lukács Miklós, a Subtones, Dés András, a Modern Art Orchestra és Juhász Gábor, valamint egy külföldi csapat tisztelgése Bartók előtt – a Fidelio válogatásában.