Jazz/World

Frissítette minden idők legjobb 500 albumának listáját a Rolling Stone

2020.09.25. 09:20
Ajánlom
Tizenhét évvel első kiadása után napra kész állapotba hozta a Rolling Stone magazin minden idők legjobb 500 albumának listáját, amelynek élén Marvin Gaye What's Going On című albuma felváltotta a Beatles együttes Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band című albumát.

"Amikor 2003 decemberében először publikáltuk minden idők legjobb 500 albumának listáját, Amy Winehouse még három évre volt attól, hogy kiadja Back to Black című albumát és Kendrick Lamar good kid, m.A.A.d city című albuma is csak majd egy évtizeddel később jelent meg. Napjaink sok sztárzenésze még akkor középiskolába sem járt" - olvasható a magazin honlapján.

Az új 500-as listán 154 új album van, és 86 album a 21. századból került fel rá. Az új 500-as lista kevésbé rockközpontú, műfajilag jóval szélesebb körből merít. Prince-nek két albuma is bekerült a legjobb 50 közé, és a The Miseducation of Lauryn Hill című album a 312. helyről a 10-re került.

"Az eltérés a régi listától azon az elméleten alapul, hogy a popzenének nincs egyetlen objektív története.

Úgy vélem, hogy (az új lista) hűen tükrözi a mostani ízlést" - mondta Jon Dolan szerkesztő, aki a lista felülvizsgálatát vezette.

A lista frissítése egy éven át tartott, és a magazin szerkesztői több mint 300 művészt, újságíró, iparági szakembert, köztük Beyoncét és a U2 tagjait kérték fel szavazásra, hogy segítsék az új lista kialakítását.

A szavazók 50 kedvenc albumukat terjesztették fel. Több mint háromezer albumra érkezett szavazat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Élete végéig, mindig tanult” – Kolosi Tamásra emlékezünk Nyáry Krisztiánnal

Egyszerre volt tudós, könyvkiadó, üzletember és polgár, aki láthatatlanul is nyomot hagyott a magyar kultúrában. A Lírástudók podcastban Nyáry Krisztián, a Líra Csoport kreatív igazgatója idézi fel Kolosi Tamás kivételes pályájának történetét.
Plusz

Hogy kerül József Attila egy divatbemutatóra? – interjú Bereczki Nórával, a Digital Umami alapítójával

Bereczki Nórát, a Digital Umami alapítóját az foglalkoztatja, hogyan tartható meg az irodalom, a képzőművészet és az alkotói gondolkodás súlya egy technológia által formált világban. Interjú.
Színház

Kinyílik a Babilon dosszié – interjú Fullajtár Andreával új bemutatójáról

Az elmúlt két-három év kitartó és alapos munkájának megkoronázására készül Fullajtár Andrea a Babilon dosszié című monodráma bemutatójával.
Színház

Eljátszott család – 15 sor színház: A fiú

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra. A következő rövid írás a Kőszegi Várszínház és a Karinthy Színház koprodukciójáról, A fiú című előadásáról szól. A fiú kritika. 15 sor színház.
Klasszikus

A Concerto Budapest centenáriumi Kurtág-ünnepei

A Budapest Music Center által szervezett, Kurtág 100 című nagyszabású programsorozathoz kapcsolódóan a mester tanítványa, Keller András vezetésével a Concerto Budapest több helyszínen is kiveszi a részét az ünneplésből.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Queen Machine – újjáéled a legenda Budapesten!

1985-ben a Queen mindössze 21 perc alatt írta át a rocktörténelmet a Wembley Stadion színpadán, Freddie Mercury ikonikus előadása azóta is a rockzene egyik legemlékezetesebb pillanata maradt. Az élményt a Queen Machine hozza vissza Budapestre – és nem csak 21 percre!
Jazz/World ajánló

Összevissza tánc a világ – hamarosan megjelenik Járai Márk és Bereményi Géza első közös albuma

Január 25-én, Bereményi Géza 80. születésnapján jelenik meg Járai Márk első szólóalbuma, az Összevissza tánc a világ. Járai zenéi és Bereményi szövegei javarészt egy konyhaasztalon íródtak eggyé, a 2019-ben indult közös alkotói folyamat most érett meg a megjelenésre.
Jazz/World ajánló

Első alkalommal vetítenek koncertfelvételeket a Hangdóm vásznán a Magyar Zene Háza közelgő fesztiválján

Közönségtalálkozóval egybekötött újra-bemutatók, két új Hangdóm-film, valamint egy új, élőzenés sorozat is debütál a Magyar Zene Háza Hangdóm-fesztiválján, a DOME_RELOAD-on február 3-8. között.
Jazz/World ajánló

Jubileumi koncerttel ünneplik Jávori Ferenc „Fegya” 80. születésnapját márciusban

A magyarországi klezmer műfaj megteremtőjének, a több mint harmincéves múltra visszatekintő Budapest Klezmer Band alapítójának és vezetőjének bensőséges hangulatú születésnapi estjét március 7-én tartják a Budapest Kongresszusi Központban.
Jazz/World ajánló

Világjáró gyerekdalok – családoknak szóló világzenei album jelent meg

Morvaországtól a Kárpát-medencén át a Balkánig – a Világjáró Gyerekdalok című lemez Kelet-Közép-Európa zenei világán kalauzolja át a családokat. Az Eszterhéj Műhely vadiúj albuma egy különleges koncerten mutatkozik be január 24-én, a Magyar Zene Házában.