Jazz/World

Fuhun - Dresch Mihály lemezbemutató koncert

2011.10.04. 09:00
Ajánlom
A jazzt a magyar népzenével ötvöző, szaxofont, fuvolát és furulyát egyforma virtuozitással fújó Dresch Mihály feltalált magának egy új hangszert.

A fából készült, de szaxofonbillentyűkkel működő szerszámot megálmodója a furulya és a Hunnia szavakat összegyúrva keresztelte fuhunnak. A Café Budapest zenei szenzációjának ígérkező lemezbemutató koncerten a Dresch Quartet mellett négy népzenész is közreműködik.

A Liszt-díjas Dresch Mihály a mai magyar jazz kiemelkedő alakja, kiváló szaxofonos, a magyar népzene és a jazz ötvözésén alapuló saját zenei világot alakított ki. „Jazzt kezdtem tanulni, egyszerűen megbabonázott, mikor egy osztálytársam a kezembe adott egy magnószalagot, amin jazz volt" - nyilatkozta. Tizenhét évesen kezdett el komolyabban muzsikálni, Johnny Griffin játékának hatására választotta hangszerének a szaxofont. Zenei tanulmányait a jazz-konzervatórium előkészítőjében kezdte, később felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakára, ahol 1979-ben végzett.

Kezdetben elsősorban a klasszikus amerikai fekete jazz, valamint a gospel és a spirituálé iránt érdeklődött. A nyolcvanas évek elejétől kezdve rendszeresen koncertezik neves hazai jazzmuzsikosokkal. Első kvartettjét 1984-ben alapította, melynek a kilencvenes évek közepéig gyakorta változott a felállása. Rendszeresen jár Erdélybe népzenét gyűjteni, gyakorta megfordul táncházakban, saját zenekarán kívül más együttesekkel is koncertezik. A Fuhun az ő találmánya. A hangszert Dresch maga építette, évekig kísérletezett, hogy a fából elkészített és szaxofonbillentyűkkel megszólaltatott új konstrukció várakozásainak megfelelően szóljon. 

2011. október 7. 20:00 Bárka Színház - Cseh Tamás Terem

Dresch Mihály: FUHUN - lemezbemutató koncert

Közreműködik: Dresch Quartet (Dresch Mihály - szaxofon Lukács Miklós - cimbalom, Hock Ernő - nagybőgő, Baló István - dob), Szabó Attila - hegedű, ifj. Csoóri Sándor (Sündi), Kunos Tamás - brácsa, Bartók József - nagybőgő

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Liszt Ferenc szépunokája ez a csodakamasz zongoraművész

Ahogy a középkorú és idősebb generációk birtokba vették a közösségi médiát, úgy futott fel Michael Andreas Häringer karrierje is. A most tizenhét éves zongoraművész nem csak ragyogó tehetség, de kivételesen népszerű is.
Könyv

12 izgalmas kötet a Könyvhétről

Mi ezeket a könyveket szeretnénk látni a könyvespolcunkon. Szubjektív válogatás a most megjelenő újdonságokból.
Vizuál

Elhunyt Franco Zeffirelli

A hosszú betegség után elhunyt rendező 96 éves volt. Firenzében helyezik örök nyugalomra – számolt be róla a hvg.hu.
Színház

Két díjnak is örülhet ifj. Vidnyánszky Attila a POSZT-on

Szombat este átadták a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó díjait a Kodály Központban megrendezett ceremónián. A versenyprogramban tíz nap alatt tizennégy előadás vonult fel a díjakról döntő szakmai-, színész-, és közönségzsűri előtt.
Vizuál

Rófusz Ferenc: „Ma Európában a klasszikus kultúra és a keresztény üzenet is érdektelenné válik”

Negyven év várakozás után elkészült Rófusz Ferenc festményfilmje, Az utolsó vacsora. Leonardo da Vinci világhírű freskója tizenegyperces animációs filmben elevenedik meg, szerdától Kecskeméten, a KAFF versenyprogramjában látható.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Válogatás az Óbudai Társaskör nyári programjaiból

Hangversenyre, operába, jazz koncertre vagy régi pesti kabaréba menne nyáron? A Társaskör kertjében jó helyen jár, itt mindezt megtalálja.
Jazz/World magazin

Portréalbum jelent meg a tízéves KOBUCI emblematikus zenészeiről

Tíz éve nyílt Óbuda egyik legkellemesebb szabadtéri koncerthelyszíne, a Kobuci Kert. Az évfordulót a Szent Margit Kórház javára rendezett jótékonysági koncerttel és a hely mikroközösségét bemutató portréalbummal ünneplik június 19-én.
Jazz/World hír

Tíz évig titkolták, hogy félmillió történelmi jelentőségű felvétel égett el

500 ezer master, köztük jazz- és poptörténeti jeletőségűek váltak a lángok martalékává a los angeles-i Universal Studióban kitört tűzvészben, 2008-ban. A hatalmas veszteségre most derült fény.
Jazz/World ajánló

Dzsesszben formált Bartók-művek

A Bartók Plusz Operafesztivál megnyitja a komolyzenei műfaj határait. Báb- és animációs operaelőadások mellett Bartók-művek dzsesszátiratait mutatja be a mai magyar dzsesszélet egyik legmeghatározóbb együttese, a Sárik Péter Trió közreműködésével.
Jazz/World Partitúra

„Itt, Budapesten valójában csak imitáljuk a népzenét” - Interjú Kuczera Barbarával

Minden év júliusának első hetében rendezik meg a Méta népzenei tábort, más-más helyszínen, rendszerint apró falvakban. Idén Karádon, nem messze a Balatontól lesz a tábor, a Partitúra forgatásán Kuczera Barbara mesélt róla.