Hajdu Klára 2020-ben megjelent Journey című lemeze nem csak itthon talált rendkívül pozitív fogadtatásra és kapott Fonogram-jelölést, de Japánban is hangos sikert aratott. Két videoklip megjelentetése mellett az énekesnő az online jelenlétre is nagyobb hangsúlyt fektetett, több személyes hangvételű video-bloggal is megszólította egyre növekvő számú közönségét.
Állandó partnerével, Szakonyi Milánnal duóban és nagyobb formációjával, a Hajdu Klára Quartet-tel is rendszeresen koncertező jazz díva szlovéniai jazz fesztiválon való szereplését követően máris új lemezén dolgozik. Saját zenekarának tagjai a hazai jazz meghatározó alakjai. Köztük is kiemelkedő figyelmet érdemel Cseke Gábor zongorista, aki több éve Klára állandó partnere. Az ő játékmódja és zenei gondolkodása is formálja a most készülő lemezt, ám annak anyaga elsősorban az énekesnő gyermekkori zenei élményeiből építkezik.
A főként hazai közönséget megszólító népdalfeldolgozásokat csokorba gyűjtő korong címe „Fúvom az énekem” címmel jelenik meg 2022 elején.
Klára a stúdiómunkálatokkal párhuzamosan, élőben is alkot, az elkövetkező hónapokban több klub- és fesztivál-felkérésnek tesz eleget. Duójával pedig a Magyar Kommunikációs Szövetség konferenciáján a hamarosan induló hazai, tematikus csatornát, a JAZZ TV által képviselt zenei minőségbe és életérzésbe enged bepillantást.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Hajdu Klára (forrás: Budapest Jazz Club)