Már számos alkalommal dolgozott együtt Gájer Bálint és a Budapest Jazz Orchestra, többek között az első és a legújabb, még készülő nagylemezen is, viszont az énekes önálló estjén még nem léptek fel közösen.
A koncert műsorán a klasszikus swing slágerek mellett a lemezeken megjelent saját dalok, feldolgozások is helyet kaptak.
Vendégként a kétszeres Fonogram-díjas énekes, Szolnoki Péter közreműködik, akinek szintén sok közös munkája volt az elmúlt években a Budapest Jazz Orchestrával, elsősorban a Bon-Bon Swing nagylemez kapcsán, amelyen az együttes legismertebb dalai hangoznak el swinges, latinos hangszereléssel. Ezekből is hallhatunk majd néhányat, és persze a duett sem maradhat el.
Gájer Bálint és a Budapest Jazz Orchestra
2021. október 6. 20.00
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Fejléckép: Gájer Bálint hivatalos oldala