Gáspár Károly (Fotó/Forrás: Handó Gergely)

- Mire gondoltál, amikor azt a kifejezést adtad címként a lemezednek, hogy Outsider? Milyen értelemben érzed magad kívülállónak?

- Ez leginkább a szakmai mivoltomra vonatkozik. Alapvetően mindenkivel jó a kapcsolatom jazz- körökben, de sajnos amennyire kicsi ez a közösség, annyira megosztott is;

Félreértés ne essék, vannak a magyar jazzéletben olyan baráti társaságok, akik szimpatikusak nekem, de olyanok is, akik kirekesztőek, és nem szeretik, ha az ő berkeiken kívülről érkeznek zenészek, illetve akadnak, akik azt gondolják, nekik alanyi jogon jár az elismerés, amiért a felmenőik is zenészek, vagy jazzisták voltak. Éppen ezért

nagyon hangsúlyosan igyekszem integratív személyiségként működni.

Azt gondolom, sokszor elég volna 5 percre leültetni ezeket az embereket egy asztalhoz beszélgetni, és azonnal kiderülne, hogy rengeteg közös pont van abban, ahogy a zenéről gondolkodnak.

- Milyen eszközökkel próbálod közel hozni egymáshoz ezeket az „érdekcsoportokat”?

-Egyrészt próbálok olyan zenekarokat összeállítani, amiben sor kerülhet arra, hogy együtt zenéljenek azok a muzsikusok, akik talán soha nem is találkoztak egymással, nemhogy zenéltek volna együtt.

ahol az volt a koncepció, hogy minden héten más fúvós volt a vendégünk, akivel a koncert első felében adtunk egy koncertet, a második setben pedig kialakult egy jam session. Ez a sorozat annyira jól sikerült, hogy a végére meghaladta a rendezvény önmagát és felhígult a társaság: sokan jöttek, akik félreértelmezték a jam-session célját, ez pedig sokakat eltántorított, akiknek pedig ott lett volna a helye. Nagy szívfájdalmam, hogy tavaly megszűnt ez a sorozat, ugyanakkor elindítottuk helyette a Jazz Fridayst, amit kéthetente péntekenként rendezünk meg, ugyancsak a Jedermannban. Ez nem jam-session, hanem triókoncert sorozat, ahol minden alkalommal másik két fúvós csatlakozik hozzánk.

Gáspár Károly Trió - Varga Bendegúz, Gáspár Károly és Horváth Balázs (Fotó/Forrás: Handó Gergely)

- Régóta a pályán vagy, ehhez képest a most megjelent albumod az első saját lemezed. Ezen viszont kizárólag saját szerzemények szerepelnek, valamint egy Horváth Jenő-dal. Miért vártál eddig az első lemezzel?

- Ennek két oka van: egyrészt most olyan világot élünk, ami nem kedvez a lemezkiadásnak, másrészt én magam is későn érő típus vagyok. Tavaly nyáron kaptam a BMC részéről egy fantasztikus lehetőséget, hogy ingyen és bérmentve felvegyek a stúdiójukban egy lemezanyagot Szabó Viktor hangmérnökkel, amit aztán a Hunnia Recordsnál Hrutka Róbert adott ki. Azt hiszem, most, negyven éves koromban érkeztem el oda fejben és zenei érettségben, hogy létrehozzak egy olyan lemezt, amin főként saját szerzemények szerepelnek és immár úgy tudom interpretálni őket, ahogy én azt elképzeltem. A hangzásban az ECM kiadó lemezei inspiráltak, amiket gyerekkorom óta hallgatok.

Az én fülem számára ez a hangzás nagyon titokzatos: legalább annyira visszhangos, mint amennyire szárazon szól.

Ezt próbáltuk követni Szabó Viktor hangmérnökkel is, aki abszolút partner volt ebben. Elégedett vagyok a végeredménnyel, ebben persze óriási szerepe van a nagyszerű zenészpartnereimnek is - Horváth Balázs bőgősnek és Varga Bendegúz dobosnak -, akik nélkül ez a lemez nem jöhetett volna létre.

- Jól érzem, hogy a perfekcionizmusod miatt is vártál eddig?

Szerintem egy kicsit kényszerbeteg is vagyok. Otthon is mindennek megvan a helye, és úgy érzem, hogy a zenében is mindennek megvan a helye.

Gáspár Károly (Fotó/Forrás: Handó Gergely)

- Hogy egyeztethető ez a tökéletességre való törekvés a jazz szabadságával?

- Próbálom ezt a két dolgot magamban balanszírozni. Az évek alatt felismertem: nem lehet mindig minden tökéletes. Most már el tudom fogadni azt, ha egy-egy este úgy állok fel a zongorától, hogy ennél én tudok jobban is zongorázni. Persze bántanak az ilyen esetek, de nem esek mély depresszióba. A lemezfelvétel közben is visszafogtam magamat, és egy számból maximum négy változatot rögíztettünk, abból választottuk ki a végsőt. Az improvizációt nem tudom előre kiszámítani, és Isten őrizzen, hogy ki tudjam számolni.

Amikor jazzt játszom, akkor jó értelemben véve teljesen kivetkőzöm magamból és olyankor még az sem érdekel, hogy összegyűrődik az ingem. Mert egyébként érdekel! (nevet)!

Amikor zenélek, az valóban egy transzállapot, az adrenalin olyan szinten tombol olyankor a szervezetemben, mint egy világbajnoki döntőn a futballistáknak. Nagyon nagy szabadságérzetet nyújt és koncertről koncertre rácsodálkozom ennek az erejére.

- Édesapád is zongorista. Neki voltak veled szemben magas elvárásai?

- Ő sosem erőltette azt, hogy zenész legyek. Hatéves koromban írattak be zongora szakra, de csupán abból a megfontolásból, hogy a zene az alapműveltség része. Úgy gondolták, ha megszeretem, akkor majd zenész lesz belőlem is, ha pedig nem, akkor sem haragudnak, annak ellenére sem, hogy a család férfitagjai több generációra visszamenőleg zenével foglalkoztak. 14 éves koromig nem is gyakoroltam sokat, mert nagyon játékos gyerek voltam és olvasni is szerettem, ezek pedig sok időmet elvették. Akkor viszont apám jazz lemezeit hallgatva teljesen beleszerettem Oscar Peterson dallamos, dögös, fekete zongorajátékába, amiben benne vannak az európai klasszikus zene gyönyörű harmóniái is. Az ő hatására elkezdtem jazz-zenével foglalkozni és akkor rájöttem, hogy

- Érdekes, hogy ehhez képest ma már nagyon erőteljesen érződik a klasszikus zene hatása a játékodon.

- Igen, érdekes módon a klasszikus zene szeretete az utóbbi 20 évben felerősödött nálam. Rengeteget klasszikust hallgatok és ennek hatására a kompozíciómban is sok klasszikus zenei hatás jelenik meg. Most első sorban a barokk, Bach zenéje inspirál engem, a romantikusok közül pedig Chopin, Debussy és bízom benne, hogy az én titkos favoritom, Erik Satie különleges dallamvilága is megidéződik a zenémben. Próbálom ezeket a hatásokat nem direkt módon, stílusgyakorlatként beépíteni, hanem inkább olyan módon, ahogyan azt Keith Jarrett teszi Bachhal, vagy Brad Mehldau. Imádom ezeket a zenészeket és bár ódzkodom attól, hogy utánozzam az ő stílusukat,

Gáspár Károly (Fotó/Forrás: Handó Gergely)

- A jazzma.hu internetes portálon lemezkritikákat is írsz. Nem skizofrén helyzet egyszerre zenészként és kritikusként működnöd?

- De, egy kicsit az. Ugyanakkor bárki elolvashatja a magyar kollégákról írt lemezkritikáimat, és láthatja, hogy még senkit nem bántottam meg. Senkinek a munkáját nem akarom ugyanis ledegradálni azzal, hogy otthon, a fotelben ülve negatív véleményt fogalmazok meg egy olyan lemezzel kapcsolatban, amiben rengeteg munka rejlik. Egyébként valamennyire grafomán is vagyok, mert hogyha nem kell kritikát írnom, akkor is késztetést érzek, hogy a közöljek valamit, akár a Facebookon, akár más felületeken. Nem csinálok abból titkot, hogy egoista vagyok és szeretem, hogyha figyelnek rám.

- Milyen zenét hallhatunk tőletek augusztus 30-án, a Budapest Jazz Clubban?

- Ezen az estén nem a lemez anyagát adjuk elő, hanem új repertoárral fogunk bemutatkozni. Lesznek új kompozíciók, illetve a kedvenc jazz-zenészeim szerzeményeiből is válogattam. Bill Evans és Charlie Haden dalokat fogunk a saját felfogásunkban előadni, valamint teljesen szabad improvizációra is készülünk, amikor nem lesz semmi sem megbeszélve előre. Úgy érzem, hogy Balázsban és Bendében e tekintetben is jó partnerre találtam, mert kölcsönösen érezzük, hogy mit akar a másik.

- Mik a távlati terveid?

Talán meglepő, de szeretnék majd free jazzt játszani.

Már a mostani lemezen is szerepel egy dal, a Loading, ami a mainstream és a free jazz határán lebeg, és Ornette Coleman szaxofonosnak dedikálva született meg. Az utóbbi időben nagyon beleszerettem a szabad zenébe, amiben szintén nagy szerepet játszik Keith Jarrett, aki a Charles Lloyd Quartet tagjaként nagyon izgalmas free jazz elemeket csempészett az alapvetően modern mainstream zenébe. Mostanában a koncertjeimen is igyekszem játszani a szabad zene adat a lehetőségekkel, akkor is, ha mondjuk jazz sztenderdeket játszunk. Úgy látom, hogy ez a közönségnek is tetszik, én pedig élvezem, ha jó értelemben véve provokálhatom a közönséget, és olyat adhatok nekik, amit ők ritkán hallanak.