Jazz/World

Ghymes 25

2008.03.16. 00:00
Ajánlom
Debrecen idén is megrendezi tavaszi programsorozatát, amelyen hazai és külföldi neves művészek, művészcsoportok egyaránt bemutatkoznak. Március 28-án, este héttől születésnapi koncertet ad a debreceni Főnix Csarnokban a Debreceni Tavaszi Fesztiválon a Ghymes együttes.

Az együttes, fennállása óta 20 kiadott lemezzel - köztük 7 platinalemezzel és 6 aranylemezzel büszkélkedhet. Számos elismerésnek is birtokosa, így például a Magyar Rádió eMeRTon díját vagy a MAHASZ Arany Zsiráf díját is elnyerte. Több színpadi mű zenéjének megírására is felkérték, így 1996-ban a Nemzeti Színház, 1997-ben az Experidance, vagy 2006-ban a Komáromi Jókai Színház bízta meg ezzel a feladattal.

A negyed százados zenekar először lép fel a debreceni Főnixben, s ez alkalommal máris 25 évének legnagyobb és legszebb dalai csendülnek fel Magyarország egyik legszínvonalasabb multifunkcionális rendezvénycsarnokában.

(2008. március 28. 19:00 Főnix Csarnok (Debrecen) - A 25 éves Ghymes együttes születésnapi koncertje)

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Nézze meg Törőcsik Mari három felejthetetlen alakítását

Törőcsik Mari emléke előtt tiszteleg a Nemzeti Filmintézet streaming platformja, a Filmio, ahol szerda éjfélig ingyenesen megtekinthető a pénteken hajnalban elhunyt színművész három meghatározó filmje.
Színház

Egy vidám tekintet, egy izgalmas száj – és a kettő között az évek múlása

Évtizedekig kutatta Törőcsik Mari arcait. Fotózta színpadon és magánéletben egyaránt, közel hetven esztendőn át. Kivételes szakmai kapcsolat és mély barátság fűzte a nemrégiben elhunyt színésznőhöz a Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművészt, Keleti Évát, aki személyes történetei és képei segítségével járult hozzá, hogy fölidézhessük Törőcsik Mari különleges alakját.
Színház

Az emlékezés rózsái a Nemzeti Színház előtt

Gyűlnek a virágok a Nemzeti Színház épülete előtt, ahol a pénteken elhunyt Nemzet Színésze, Törőcsik Mari tisztelői róhatják le kegyeletüket.
Jazz/World

„A jazz passzol a lázadáshoz” – Harcsa Veronikával indul a Fidelio új podcastja, a Fülbemászó

Örök kísérletező, akinek nem kell kompromisszumokat kötnie, ha jazzről van szó. Pályája szorosan összefügg a budapesti Fringe Fesztivállal, ahol először adhatta elő saját dalait közönség előtt, mégpedig komoly sikerrel. Harcsa Veronikával Tompa Diána beszélgetett a Fülbemászóban.
Klasszikus

„Így kell dolgozni, így kell élni” – Tallér Zsófiára emlékezünk

A Fidelio felkérésére Tallér Zsófia három egykori tanítványa – ahogy ő fogalmazott, Petrovics unokák – emlékezik a fiatalon elhunyt Erkel-, Bartók–Pásztory-, Fonogram-, valamint Artisjus-díjas zeneszerzőre.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Igazi francia dzsesszcsemege Thomas de Pourquery új lemeze

Korlátoktól mentes, felszabadult, improvizatív zene hallható a francia dzsessz aktuális színfoltja, Thomas de Pourquery új albumán. Az énekes, szaxofonos Droles de Dames című anyaga a magyar BMC gondozásában jelent meg.
Jazz/World podcast

„A jazz passzol a lázadáshoz” – Harcsa Veronikával indul a Fidelio új podcastja, a Fülbemászó

Örök kísérletező, akinek nem kell kompromisszumokat kötnie, ha jazzről van szó. Pályája szorosan összefügg a budapesti Fringe Fesztivállal, ahol először adhatta elő saját dalait közönség előtt, mégpedig komoly sikerrel. Harcsa Veronikával Tompa Diána beszélgetett a Fülbemászóban.
Jazz/World ajánló

Prince egykori zenésze is a Müpa Home fellépői között

Három egyedülálló online koncertpremiert kínál április 16-17-én és 30-án a Müpa Home. Tzumo Árpád zenekara, a Solati Music és a Blahalouisiana mellett látható lesz a basszusgitár dán ikonja, Ida Nielsen koncertje is.
Jazz/World interjú

„Szíven üt, hogy EP már soha többé nem ülhet itt” – Interjú Lukács Miklós cimbalomművésszel

Esterházy Péter születésnapján, április 14-én az E(gy)P(ercesek) – Esterházy-fragmentumok című online produkcióval tiszteleg a Katona József Színház az író emléke előtt. EP írásai Máté Gábor hangján szólalnak meg, játszótársa Lukács Miklós cimbalomművész.
Jazz/World interjú

Vers és elektronika a költészet napján – páros interjú Pátkai Rozinával és Fenyvesi Mártonnal

Elektronika teszi emlékezetessé Pátkai Rozina új lemezén a magyar verseket. Elektronikai eszközökre Fenyvesi Mártonnak is szüksége van, aki az utóbbi időben hangmérnökként és producerként legalább annyit dolgozott, mint gitárosként. Az életben egy párt alkotnak, kézenfekvő volt, hogy együtt ültetjük őket mikrofon elé.