Gratulálok a lemezmegjelenéshez! Miért döntöttél úgy, hogy összehozod a két formációdat – az alapvetően akusztikus gHex Trio-t és az elektronikusabb ZuperOctave-ot – erre a lemezre?
Szerettem volna egy olyan felvételt, ami reprezentálja a két, jelenleg futó projektemet. Először külön lemezeken terveztem bemutatni őket, de aztán úgy döntöttem, hogy egy közös lemezt készítünk, mivel elég jól működik együtt a két banda, és meg tudjuk találni a kohézió útját annak ellenére, hogy teljesen másképp szól a két zenekar. Időnként szignifikánsan érzékelhető a két hangzásvilág közti váltás, de nekem tetszik az ebből eredő feszültség. Ugyanakkor praktikus oka is volt ennek, hiszen a Zuperoctave-ban nincsen bőgő, de a zene sok helyen megkívánta azt.
Mi a legnagyobb előrelépés, amit ezzel a lemezzel elkönyvelsz magadnak?
Azt, hogy új emberekkel dolgozhattam. John Martin bőgőssel és Marcus Gilmore dobossal tíz évig játszottam együtt, amit imádtam, hiszen hihetetlenül jó zenészek és rengeteget tanultam tőlük. Öt lemezt hoztunk össze közösen, ugyanakkor
elérkezett az idő, hogy új kihívások elé állítsam magamat, és ne ugyanazt folytassam, amit eddig nagy magabiztossággal csináltam.
Ezért teljesen új zenészekkel vettem körül magamat (a Zuperoctave-ban Aaron Parks zongoristával, Kush Abadey dobossal, a gHEx Trióban Rick Rosato bőgőssel és Jonathan Pinson dobossal – a szerk.) és ez jó döntésnek bizonyult, mert új önkifejezési formákat találtam ebben a friss környezetben, és rájöttem, hogy a jövőben több ilyet kell csinálnom. Lesznek állandó projektek, de olyanok is, amelyekkel kimozdítom magamat a komfortzónámból.
Zuperoctave - Aaron Paarks, Gilad Hekselman és Kendrick Scott (Fotó/Forrás: giladhekselman.com)
Ha jól tudom, a most megjelent Ask for Chaos egyik alaptémája a világ politikai-társadalmi helyzete fölötti aggodalom, ami az apává válásod tükrében még erősebben kezdett foglalkoztatni téged. Hogyan reflektál a jelen helyzetre a lemez?
A világ furcsa hely lett mostanság. És persze te vagy én nem élünk nyomorban, nem mi vagyunk az elsődleges elszenvedői a világ romlásának, de vannak emberek, akik a gyerekeiktől elszakítva kénytelenek útra kelni egy jobb élet reményében. Most, hogy megtapasztaltam, mennyi örömet ad az apaság, különösen sokkoló belegondolni ezeknek az embereknek a helyzetébe. Én csak remélni tudom, hogy hamarosan véget ér ez a lejtmenet.
Az Ask for Chaos kapcsán a személyes ötletem az volt, hogy a zene nyelvén beszéljek erről a helyzetről. Zeneileg is igyekeztem a kényelmes, járt utak helyett a járatlanokat keresni, hogy ezáltal rátaláljak valami újra.
Az apaság egyébként hogyan inspirál a zenében?
Nehéz ezt szavakkal megfogalmazni. Az egyik dolog, amit mondhatok, hogy könnyedséget eredményezett a zenémre nézve. Eddig a legnagyobb felelősséget az jelentette számomra, hogy jól zenéljek, de ezt most felülírta az apaság. Rendkívül szigorú voltam magammal szemben, ha egy fellépés nem sikerült jól, vagy egy improvizáció nem jött ki tökéletesen, de ez megváltozott az apaság hatására. Ha otthon vagyok, rengeteg órát töltök a gyerekemmel való játékkal, ami a zenész létembe is lazaságot és humort hozott. Tehát ez egy komoly változás, ami történt velem.
Fiatal korod ellenére a legjobb jazz helyeken és a legnagyobb zenészekkel – többek között Chris Potterrel, John Scofielddel, Mark Turnerrel, Jeff 'Tain' Watts-szal – játszottál már. Mekkora jelentőséget tulajdonítasz a zenei kiteljesedésed szempontjából a tizennégy évvel ezelőtti New Yorkba költözésednek?
Soha nem tudhatom meg, hogy mi történt volna velem, ha Izraelben maradok, vagy Európába költözöm, de az emberi kapcsolatok, amiket itt kötöttem, és azok a zenei tapasztalatok, amiket itt szereztem, megváltoztatták azt az embert, aki vagyok. Ez tagadhatatlan. Ugyanakkor nem állíthatom, hogy zenészként a fejlődés egyetlen helyes útja a New Yorkba költözés.
A jazzben rengeteg sikeres izraeli származású zenész praktizál (többek között a bőgős és a trombitás Avishai Cohen, Shai Maestro, Oded Tzur, Nitai Hershkovits, Petros Klampanis, stb.) akiknek észrevételem szerint közös jellemzője a melodikusság, érzékenység, amihez sokaknál egyfajta spirituális beállítottság is társul. Te hogy látod ezt?
Egyetértek az említettekkel. A melodikusság sok izraeli zenészre jellemző. Ez olyasvalami, amit én is keresek a zenében. Ha egyet tippelhetnék, mindez azért van, mert az izraeli popzene is nagyon melodikus, és mivel mi ezen nőttünk fel, szeretnénk ezt beépíteni a saját zenénkbe is. Vágyunk a dallamosságra, az érzelemre. A másik alaptapasztalatunk a ritmikusság. Izraelben rengeteg különböző ritmussal találkozunk, mivel sokféle kultúra fut itt össze Kelet-Európából, Afrikából, Ázsiából. Ezek közül sok népzene ritmusalapú. Szóval azt hiszem, ez is magyarázza az izraeli jazz-zenészek jellegzetes hangját.
A kritikák rendre kiemelik rettenetesen szabad improvizációs ötleteidet. Hogyan készülsz az improvizációra a gyakorolás során?
Szerintem a hangsúly nem a felkészülés mikéntjén van. A zenélés olyan, mint a beszéd, tehát alapvetően egy beszélgetésben vagyunk egymással, és hogy milyen irányt vesz ez a társalgás, nem igazán azon múlik, hogy mire készülsz. Sokkal inkább azon, hogy mi a beszélgetés témája, hogy beszélgetőfélként mennyire tudsz izgalmasan elmesélni egy sztorit, mennyire vagy jó hallgató, és mennyire vagy türelmes.
Amikor felmegyünk a színpadra, elfelejtjük, amit gyakoroltunk, és egy eszmecserébe, együttgondolkodásba keveredünk, erősen koncentrálunk egymásra, miközben új „szavakat”, kifejezési módokat tanulunk, új ötleteken törjük a fejünket. Egy folyamatos, jelenidejű alkotófolyamatban vagyunk.
Tehát csak egy kiindulópont, hogy mit gyakoroltál, aminek mikéntjét eleve sok tényező befolyásolja. Például, hogy otthon vagy útközben gyakorolsz-e.
Gilad Hekselman (Fotó/Forrás: giladhekselman.com)
Légy alázatos, türelmes, és hallgass sok-sok zenét! Sok zenész – a jazz muzsikusok különösen – hajlamosak arra, hogy a zenét elméleti szempontból közelítsék meg, megtanulják az összes létező skálát, a technikai dolgokat, és ezáltal akarnak fejlődni. Én, amikor először lehetőségem nyílt jazzt játszani, megértettem, hogy az elmélet mit sem ér, amikor szólózni kell.
Szóval azt tanácsolnám, hogy a zenéből magából próbáljunk tanulni, ne pedig teoretikus úton.
Pár hónapja Bacsó Kristóf szaxofonos vendége voltál a Müpában a Zoller Attila-emlékesten. Hogy élted meg ezt a koncertet közreműködőként?
Jó móka volt, jól éreztem magamat! A zenekar kiváló muzsikusokból áll (Bacsó Kristóf – szaxofon, effektek, Tzumo Árpád – billentyűs hangszerek, Juhász Márton – dob – a szerk.), és a zene is cool volt. Nagyon élveztem. Jól éreztük magunkat együtt és szerintem nagyon szép zenét csináltunk.
Mit fogunk hallani tőled és zenekarodtól szeptember 11-én a Budapest Jazz Clubban?
Játszunk majd dalokat a lemezről, de sokat fogunk improvizálni is. Szóval ez valóban meglepetés lesz, mert még én magam sem tudom. Minden attól függ, hogy mit hoz a pillanat. És ez az Ask for Chaosra is igaz: minden este máshogyan igyekszünk játszania a rajta szereplő számokat.
hírlevél
