Jazz/World

Givin it up!

2007.06.04. 00:00
Ajánlom
Ez a címe George Benson és Al Jarreau közös lemezének, ám a két művész nem csak egy lemez erejéig állt össze. Igazi szenzációnak számít a turné, melynek kevés állomása közül az egyik éppen a Papp László Budapest Sportaréna lesz július 17-én.

A Givin It Up 2006. október 24-én került a lemezboltokba a Concord Music Group gondozásában. A két ikon, akiknek barátsága harmincéves múltra tekint vissza, kevesebb, mint három hónap leforgása alatt vette fel az anyagot. A lemezen tizenhárom dal található – köztük mindkettőjük legnagyobb slágereivel –, amelyek várhatóan hallhatóak lesznek a budapesti koncerten is. Jarreau saját maga írt szövegével énekli el Benson fantasztikus instrumentális dalát, a Breezin’get, míg a legendás jazzgitáros Jarreau Mornin’ című szerzeményének egy gyönyörű instrumentális változatát adja elő. A Givin’ It Up lemezen találhatók még olyan zenei csemegék, mint a Seals & Croftstól a Summer Breeze, a Hall & Oatestól az Every Time You Go Away vagy Miles Davis klasszikusainak, a Fournak és a Long Come Tutunak pompás, új jazzvokális verziója is.

Az albumot 2006 áprilisa és júniusa között játszották fel. A poplegenda, Paul McCartney ebben az időszakban épp a szomszédos stúdióban dolgozott. A véletlen úgy hozta, hogy átugrott Bensonhoz és Jarreau-hoz, hogy pajkos improvizációjával közreműködjön Sam Cook Bring it on Home to Me című dalán. Billie Holiday God Bless the Child című időtlen slágerét az új soul-díva, Jill Scott énekelte fel, de számos neves vendégzenész is felbukkant a lemezen, például Herbie Hancock, Marcus Miller, Abraham Laboriel vagy Stanley Clarke.

A 2007. február 12-én megrendezett Grammy-díjkiosztón két díjat is elnyertek: a legjobb pop instrumentális előadás díját a Mornin’ című dallal, valamint a legjobb tradicionális R&B előadás díját a God Bless the Child című szerzeményért.

George Bensont a világ egyik legjobb gitárosaként tartják számon, egyúttal a világ egyik legjobb jazz- és soul-énekese is; többszörös platinalemezek, megszámlálhatatlan kitüntetés és díj, köztük nyolc Grammy fűződik a nevéhez. 1943. március 22-én született Amerikában. Karrierje az ötvenes évek derekán indult, a '60-as években maga Miles Davis karolta fel a fiatal, tehetséges zenészt. Bár már nyolcévesen is fellépett éjszakai mulatókban, az első lemezfelvételt tizenegy évesen rögzítették vele 1954-ben. A hatvanas évek végére már túl volt egy tucatnyi albumon, megalakította saját együttesét és közösen muzsikált szinte mindenkivel, aki valamit is számít a jazz világában Miles Davistől Wes Montgomery-n át Herbie Hancockig. Kísérletező kedve a mai napig változatlan: sorra készíti tökéletes jazzfelvételeit, miközben a jazz korlátain túlmutató irányokba is kacsintgat. A válogatáslemezeket is számolva százhoz közelít a diszkográfia. Benson fáradhatatlan muzsikus és legelsősorban kimeríthetetlen energiájú előadó. Kétségtelenül egy-egy gyöngyszem minden album, de az igazi varázslat akkor történik meg, amikor élőben a színpadon találkozunk a mesterrel.

Az egykoron pszichiáterként dolgozó Al(wyn Lopez) Jarreau énekvirtuóz 1940. március 12-én született, szintén Amerikában, ám első nagylemeze csak 1975-ben jelent meg We Got By címmel. Azóta ő is közel húsz saját albumon van túl. A jazz műfajában többek között a híres Take Five „megszövegesítésével” vált híressé. Jarreau eddigi karrierje alatt szintén számos Grammy-díjat nyert márt, s nem csak a jazz, hanem a pop és R&B műfajokban is bizonyított. Az első énekes, aki három különböző zenei stílusban vehette át a díjat: jazz-, pop- és R&B-jelöltként. Zenei pályája Bensonnal párhuzamosan futott. A világsikert 1981-es lemeze, a Breakin' Away hozta meg számára.

(2007. július 17. 20:00 Papp László Budapest Sportaréna (Budapest) – „Givin’ It Up” – George Benson (ének, gitár) és Al Jarreau (ének) koncertje; km.: Stanley Banks (basszusgitár), Thom Hall (billentyű), Joe Turano (billentyű, szaxofon), Michael O’Neill (gitár, ének), Mark Simmons (dob); jegyár: 19000, 15000, 12500 9900, 7500 Ft)

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Zenés színház

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Klasszikus

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.
Klasszikus

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World quincy jones

Egy életmű megünneplésének kihívásai

Az idén 85 éves Quincy Jones prominens társasággal ünnepelte a születésnapját a Papp László Budapest Sportarénában, az ő esetében azonban egy életműkoncert kivitelezése eleve problémás, a megvalósítás viszont a kényszerből leszállított elvárásokat is képes volt helyenként alulról súrolni.
Jazz/World interjú

„Próbálok nem dobosként hozzáállni a zenéléshez”

Gyárfás Attila egy sokat gondolkodó ember benyomását kelti, de a zenében pont ennek ellenkezőjére, a lehető legnagyobb ösztönösségre és szabadságra törekszik. Zenekarával nemrég jelentette meg Cloud Factory című albumát, ennek apropóján kérdeztük zenei vízióiról.
Jazz/World blues

A blues nem más, mint életérzés

Ezt vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri.
Jazz/World lemez

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Jazz/World marokkó

Igazi riport egy marokkói popfesztiválról

Essauriában, a Gnawa és Világzene Fesztiválon járt szerzőnk, ahonnan egészen ambivalens érzésekkel távozott.