Jazz/World

Grencsó csúcson a Síkvidékkel

2014.04.30. 07:04
Ajánlom
A Grencsó Kollektíva Síkvidék című lemezével a legmagasabb csúcsokat ostromolja - írja Zipernovszky Kornél, a magyar etnojazz három vezető alakjáról szóló sorozatának harmadik darabjában. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt. TAKE7

Túl ritkán ünnepeljük az olyan szerényebb alkotókat, amilyen például Grencsó István szaxofonos. Pedig volna mit, idén harmincöt éve van a pályán, ugyanis a Masina nevű, outsiderként indult csapattal 1979-ben robbant be a zenei életbe. Azután azt is lehetne ünnepelni, hogy harminc éve létezik Grencsó Kollektíva. Olykor különböző (bio, open, stb.) melléknevekkel kiegészítve ez egy próteuszi alakzat, ami akkor is nyitott volt művészi felfogásában, képes volt megújulni, amikor ezt a nevében éppen nem hirdette. A sorlemezként tizenharmadik Grencsó Kollektíva-lemez, a Flat (Síkvidék, BMC 2014) új korszakot jelez a zenekar életében és Grencsó eddig is sok fordulattal teli pályáján. Ehhez zárójelben azért hozzá kell tenni, hogy a sorlemezek számozása többféleképpen is elképzelhető. Maga Grencsó is felsorolja honlapján néhány publikálatlan felvételét, amit szamizdat, magánkiadás vagy hasonló formában azért mégiscsak fontosnak tartott közreadni.

A Kollektíva 1983 óta egyedül áll a magyar jazz történetében nem csak a művészi, hanem a társművészeti nyitottság lenyűgöző cédrusaként is. A zenekar metamorfózisait nem is lehet csak a lemezek által követni, csak annak lehet egyáltalán fogalma róluk, aki rendszeresen járt koncertjeikre, mert a kétezres évek közepe felé például eléggé akadozott a sorlemezek megjelenése. Pedig a magyar zenei és művészeti élet olyan minőségi garanciát jelentő intézményei álltak időről időre Grencsó mögé, mint a Mediawave, a Fonó és mások. Az utóbbi néhány évben a Budapest Music Center lényegében exkluzív művészének választotta Grencsót, és két lemezt is kiadott Lewis Jordan afro-amerikai költő és szaxofonos vendégszereplésével. A régi, jól ismert grencsói fantázia és kreativitás új erőre kapott az autentikus jazz testközelségétől. Az új Kollektíva pedig a harmóniai és hangszerelési szempontból professzori tudású, bár még csak tanársegédi korú Pozsár Máté és a szabad zenei meggyőződésben vele régóta osztozó dobos, Miklós Szilveszter beállásával ért el évtizedes csúcsára, amitől már egy Opus jazzklubbeli esten tavaly is leesett az állam - nagyjából a most megjelent felvételek elkészültével egy időben.

Grencsó megújult kvartettje 2013-ra biztosan a legbátrabb és az is lehet, hogy egyenesen a legjobb magyar jazzkvartetté nőtte ki magát. Nyugodtan ki merem mondani, hogy azok közül, akiket én hallottam, a legjobb volt, de hát én csak egy-két jazzkoncertre járok hetente, és erre a címre többen aspirálhatnak annál, mint amennyit ennyi idő alatt át lehet élni. A két veterán - Grencsó és Benkő, aki már együtt volt vele generációjának legfontosabb kísérletező együttesében is, a Szabados-féle Makuzban a két ifjú titánnal olyan iszonyatosan feszes ívet húztak az avantgárd jazz felől a posztmodern irányába, amelyet nagyon kevés magyar zenekar tud csak önerőből elérni - persze, amikor egy Gregorz Karnas vagy Chris Potter adja meg a kezdőlökést, akkor könnyebb nagyobb sebességre kapcsolni.

Az új lemez is avantgárd megközelítést mutat, de az is igaz rá, amit legjobban a posztmodern fogalmával lehet leírni, különösen a zenei idézetek használatának módja miatt. Nagyon erősen indul az első felvétel, a ritmusszekció a legdögösebb jazz groove-ot adja, csupa izgalom, rég nem látott barátok találkozására készülök fel lelkileg. Nosza! Az intróra úgy ül rá Grencsó a szaxofonjával nyolc ütem után, mintha még le is porolták volna neki a karosszéket, kisimították volna neki a vánkost: parancsolj! A szaxofonos soundja tenoron olyan bársonyosan szólal meg, szinte smooth, ami egyrészt megfelel a „karosszék" puhaságának, másrészt egy izgalmas beszélgetés, sztorizás vagy talán éppen valami társasjáték kezdetét jelezheti. Középtempóban vagyunk, mégis csupa feszültség árad a bőgő minimalizmusából, a zongora akkordjainak disszonanciájából és Miklós Szilveszter söprűzéséből a cineken. A melódiának több jellegzetes vonása is van, ritmikája rapszodikus, csapkodó, nagy hangközöket elég váratlanul ugrik, bár az első szext éppen a basszus meghatározó kistercének fordítása, majd tovább tágít, nagyokat lépeget tovább, legyalogol az e-moll tonikára.

A téma variálva ismétlődik meg, még nincs rossz előérzetem, de a feszültség megmarad, a szaxofon és az együttes meséjéből erős nyugtalanság hallatszik ki. A nagy hangközökből egy csomót felfordítva hallunk, újabb nyugtalanító tényező, így nem kellemes a séta, botladozik a történet. A következő részben azonnal kiderül: baj van. Fájdalmas feljajdulásra, vonításra emlékeztető tremolókba merevednek a téma elemei, a magukban ugyan harmonikus, de együtt diszharmonikus tercek, kvartok, amit a zongora ellenpontja még tovább fokoz. Végre megnézem a szám címét: Megbélyegezve. Vagyis - képzelem tovább a mögöttes történetet - nincs bűn, csak büntetés. Vergődés, levertség, az első fokon unisonóban ismételt hang pedig még inkább megmutatja: nincs kiút, a szaxofon el is hallgat, a borzongás, a kiútkeresés az eddigieknél is idegesebb hangjait halljuk Pozsár Mátétól a zongorán. A szaxofon enyhén vibrált, kitartott hangokkal tér vissza a zongoraszóló második részében, egyre feljebb kapaszkodik a skálán - hol van már a bársonyos vánkos, a rég várt baráti beszélgetés öröme! A tetőpontról a kétségbeesés fokozatosan húzza vissza a dallamhangszerek szólamait. A bőgő, Benkő Róbert teszi most hozzá a magáét, nagyon fragmentáltan tudja csak elmondani hasonló ívű saját történetét, ami ugyanolyan kilátástalanul, jóval a fájdalomküszöb feletti ponton szakad meg - rá is csap a groove rögtön, ami most már nem bevezeti, hanem állandósítja az eddig átélt érzéseket, a keserűséget. Visszatér a téma, a tenor soundja megviseltebb, mint az elején. A fájdalom érzése alábbhagy kicsit, az intenzitásé és a kilátástalanságé nem.

Ez a lemez, mivel pontosan ezen a kiugróan magas színvonalon folytatódik, megérdemelné, hogy minden számról legalább ilyen mélységben legyen szó, viszont én inkább maradok a kedvcsináló műfajánál, persze Grencsóék koncertjeire ugyanúgy, mint a lemezre vonatkoztathatóan. Grencsó egyik kedvenc kifejezésmódja, a groteszk, és szeretett  váltóhangszere, a basszusklarinét határozzák meg a következő számot, amelyet Nesztor Ivánnak, régi barátjának ajánlott. A másik tisztelgés a lemezen Szabados György előtt történik, egy népdalfeldolgozás erejéig - ezt leszámítva az összes, csodás spektrumot, rengeteg árnyalatot és nagy változatosságot mutató téma Grencsó István szerzeménye. A Sugar Free-nek inkább angol címét használom, a kvartett ugyanis itt megint hozza azt a kortárs soundot, amellyel a mai New York-i jazzéletben lépten nyomon találkozhatunk. Már itt, a harmadik számban előveszi Grencsó a fuvolát is, és kicsit megint hazatelepíti a jazzt a szülőföldjére, pedig semmi etnikus elemet nem rak bele, mégis európaias dallamot ad a kecses hangszeren. A zongoraszóló ebben a számban, ahogy más számokban is, megint világokat képes odavetni egy-egy hangzattal, mintha olyan festő volna, aki, mire felvázolja ábráját, egy gombnyomással le is törli a monitort, majd valami egész másba kezd. Grencsó gondolkodásának jellegzetes fogalmai térnek vissza a negyedik szám címében (Indián a Hortobágyon), ami nekem mintha The Peacocks-reminiszcencia is lenne. Azután Satie-t is megidézik egy gesztussal, hogy a lemezt méltóképpen zárják le a Kacskaringós búcsúnak elkeresztelt témával - ami viszont angolra csak nehézkesen fordítható. Ebben visszatér a fuvola és a basszklarinét, és esszenciálisan a kvartett szinte összes erénye: a kifogyhatatlan energia az irányváltásokra, a humor és az irónia, utóbbi főleg a szerepjátszó részekben, a leghúzósabb ritmika, amit akusztikus kvartettől hallani lehet, és az avantgárd szemtelen alapállása, amivel röhejessé teszik minden patetikusságnak még az emlékét is. A számot és az egész lemezt belengi az a muzikalitás, amely lehetővé teszi, hogy a petárdák, amelyek eddig is mindig megvoltak Grencsónál, most már kivétel nélkül úgy és akkor robbanjanak, ahogy és amikor azt a művészi kifejezés és a gondolati ív szükségessé teszi.

A Síkvidék minden és mindennek az ellenkezője, csak nem lapos - ez a lemez sok elismerésben fog részesülni.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Vizuál

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.
Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.