- A lemez címe True Listener. Milyen számodra az ideális, igazi hallgató? Milyen üzenet áll a címadás mögött?
- Számomra ez a cím sok mindent jelent. Egyrészről arra is utal, hogy mára megváltozott nemcsak a zeneipar, de az is, ahogyan zenét hallgatunk: kevéssé vagyunk ösztönösek, nem merjük magunkat átadni a bejövő információknak. Ugyanakkor nem pusztán zenei információt értek ez alatt,
Egyébként nem kell, hogy mindenkinek azt jelentse ez a cím, amit nekem. Úgy szeretnék lemezt közzé adni, hogy utána a hallgató azt csinálhasson vele, amit szeretne.
- Ismerve a zenei anyagot, azt mondhatom, hogy olyan kompozíciókat tartalmaz, amiknek befogadása nem kíván nagy erőfeszítést a hallgató részéről. Keresed az egyensúlyt a fogyaszthatóság és a zenei igényesség között?
- Igazából abszolút nem. Egyáltalán nem törekszem arra, hogy valamilyen zenét csináljak valakinek.
Szerintem sosem szerencsés, ha az eladhatóság a fő mozgatórugó a művészi folyamatokban.
Abban viszont nagyon is tudatos vagyok, hogy hogyan építem föl a kompozíciókat, illetve az egész lemez ívét.
Például előfordul, hogy arra gondolok, egy bizonyos zenei rész unalmassá válhat egy idő után, ezért szándékosan beékelek egy más típusú zenei részt, amivel kiverem a hallgatók fejéből az előző harmóniasort. Tehát a kompozíciók megszerkesztésére nagy figyelmet fordítok, de a tetszelgés távol áll tőlem.
- Ha már a tudatos szerkesztésnél tartunk, az Indigo című kompozíció két verzióban -akusztikus és elektroakusztikus formában is- szerepel a lemezen. Miért?
- Egyrészről ez a kompozíció számomra nagyon fontos, másodszor pedig erősen beleszólt a képbe Shai Maestro személye, akit igyekeztem szervesen integrálni a trió hangzásába. Szerettem volna, hogyha az ő játéka nem ugrana le a lemezről, hanem beleillene a zenei képbe. Ebből a szempontból az Indigó volt az egyetlen olyan dal, ami annyira működött kvartettban és trióban is, hogy nem tudtam megállni, hogy ne rögzítsük mind a két verzióban. A koncerten is szeretném majd mindkettőt eljátszani, annak ellenére, hogy csak trióban fogunk játszani.
- Shai Maestro jelenléte miért volt fontos számodra a debütáló szerzői lemezeden? Hogyan került ő a képbe?
- Shai Maestro meghívása már nagyon rég óta járt a fejemben. Borzasztó vicces az, hogy nem itthon, hanem a brémai Jazzahead!-en (a legfontosabb európai jazz zenei vásáron) sikerült beszélgetnem a Budapest Music Center programszervezőjével, a BMC kiadójának vezetőjével, Bognár Tamással. Mondtam neki, hogy éppen Shai Maestróval levelezek, és azon gondolkodom, hogyan valósítsam meg a tervemet, mely szerint triólemezt szeretnék fölvenni vele kiegészülve. Az egész egy egyszerű beszélgetésnek tűnt, de végül ez a találkozás hozta tető alá hozta az egész projektet. A BMC részéről ugyanis óriási nyitottság merült föl, rengeteget segítettek mind anyagilag, mind a gyakorlati megvalósítás szempontjából.
Kapcsolódó
Shai Maestro: „Ha emberileg fejlődsz, akkor zenészként is jobb leszel”
A 29 éves izraeli zongoristának megvan az a képessége, ami csak a legkiválóbbaknak: ahogy a színpadon elkezd játszani, megszűnik a tér és az idő, és csak a zene létezik. A zenész, aki a bőgős Avishai Cohen mellett nevelkedett, most New Yorkban él, és a Gyémánt Bálint Trió felkérésére érkezett Budapestre, hogy egy közös lemezt rögzítsenek. Január 11-én ízelítőt is adtak az érkező album anyagából az Opus Jazz Clubban.
Shai Maestro jelenléte számomra egy megvalósult álom.
A lemezfelvétel után adtunk is egy koncertet az Opusban, majd nyáron a Művészetek Völgyében ismét volt alkalmunk együtt zenélni. Úgy gondolom, hogy a trió egész játékát, a tagok hozzáállását külön-külön is új dimenzióba emelte a vele való közös munka. Tehát semmiképp sem az volt a cél, hogy egy világsztár hátára fölkapaszkodva érjünk el sikereket, hanem a szakmai fejlődés volt a legfőbb motiváció ebben a koprodukcióban.
- A lemezen szereplő Pathway című számmal kapcsolatban azt olvastam, hogy Pat Metheny inspirációjára született. Az ő zenéje milyen hatással volt rád?
- Ő számomra egy óriási zenei inspiráció. 16-17 éves korom óta – amikor a jazz műfajával komolyabban kezdtem foglalkozni - a mai napig ő az egyik legnagyobb hatású művész számomra. Mivel a pályám egyik legfontosabb alappillére az ő munkássága, ezért ezzel a számmal előtte tisztelgek. Szerintem érezhető is ebben a kompozícióban az ő hatása.
- Bár egy zenésznek minden saját szerzeménye a saját gyermeke, nyilván neked is van kedvenced a lemezen szereplő számok közül. Melyik az?
- Ez folyamatosan változik attól függően, hogy milyen élményeim vannak a kompozíciókkal kapcsolatban, amikor együtt játsszuk őket a többiekkel. Jelen pillanatban a The Last Hundred Meters áll hozzám a legközelebb, amit még a lemezfelvétel óta is sikerült újraértékelnünk magunkban.
Ez a szám számomra arról a fizikai és lelki energiatartalékról szól, amiről sokszor nem is tudunk, de amikor szükség van rá, mégis képesek vagyunk felszabadítani.
Ehhez a számhoz kapcsolódóan éppen a jövő héten fog megjelenni egy új live recording videóklip, amit Bagi Anna rendezett. Ezután még egy videóval készülök a közeljövőben, ami egy szóló, akusztikus gitáros felvétel lesz. Addig pedig mindenkit sok szeretettel várunk a lemezbemutató koncertünkön, szeptember 29-én az Opus Jazz Clubban!
A Gyémánt Bálinttal korábban készült interjúnakt ide kattintva olvashatja!
Kapcsolódó
Gyémánt Bálint: „Igyekszem száz százalékig önazonos lenni”
A fiatal gitáros játékát a legtöbben a Harcsa Veronikával közös duójából, illetve a Bin-Jipből ismerhetik. Bálint hosszú évek után végre újra saját triót vezet, mellyel március 26-án a Fidelio Jazz Est keretében második alkalommal mutatkozik be a Budapest Jazz Clubban. Ennek apropóján kérdeztük Gyémánt Bálintot zenei elképzeléseiről, a zenéhez vezető útjáról és különböző projektjeiről.